Ryan Coogler természetfeletti elemeket tartalmazó, „történelmi” horrorfilmje mindenkit meglepett azzal, hogy minden idők legtöbb Oscar-jelölését szerezte meg, tizenhat kategóriában. Az 1932-ben, a Jim Crow-féle faji szegregációs törvények idején játszódó sztoriban Mississippi államba látogatunk, ahová hazatér két ikertestvér, Smoke és Stack. Ugyanaz a színész, Michael B. Jordan játssza mindkettőjüket, ráadásul úgy, hogy apró gesztusaik és viselkedésük alapján meg lehessen őket különböztetni. Ebben egyébként a jelmeztervezők is segítettek, mert egyikük kéket, másikuk rendre pirosat visel — nagyjából a Bűnösök felénél azonban már minden néző számára egyértelművé válik, ki kicsoda. Ez a tény pedig Jordan kiváló játékának bizonyítéka.
A testvérek Chicagóban szeszcsempészeknek dolgoztak, majd hazatérnek szülőföldjükre. Vesznek egy régi malmot valakitől — aki egykor ugyan klántag volt, de elvileg megjavult —, mégpedig azért, hogy egy szórakozóhelyet alakítsanak ki. A film elején leginkább azt látjuk, hogy hőseink szakácsokat, kidobókat és zenészeket keresnek nagy tervük megvalósításához, ezáltal megismerjük őket és persze a korabeli faji viszonyokat is — mindezt nem didaktikusan, azaz szájbarágósan, feltételezve azt, hogy a mai nézőnek fogalma sincs az akkori helyzetről. A Bűnösökben nagy szerepe van a zenének, mely nem pusztán hangulati elem, inkább a történetet vezeti, és a cselekmény szempontjából is fontos, ennek felfedezését azonban inkább a nézőre bíznám. Ludwig Göransson zeneszerző teljesen átvette a film ritmusát, ami a zenei elemeket illeti — sőt, a ’30-as évek déli bluesvilága, annak esszenciája előtt is látványosan tisztelgett. Nemcsak az eredeti filmzenék, de a megszólaló dalok is ezt tükrözik. A Bűnösök vizuális szempontból is minőségi munka — a képi világ, a díszletek és a kosztümök is működnek, olyannyira, hogy a film első fele már-már technikai bravúr. Még a leghétköznapibb jelenetek is annyira részletgazdagok, amennyire ez megvalósítható volt rengeteg statisztával és épített díszletekkel, valójában a korabeli Mississippi látképét kapjuk meg. Mintha filter volna az egészen, a korabeli hangulatot viszont ezzel prímán kihozzák belőle. Divatos szóval élve a film annyira „adja”, legalábbis ami a hangulatot illeti, hogy el is feledkezünk róla, hogy itt bizony vámpírok is lesznek — és jönnek is, a második részben.
Emiatt a Bűnösök egy kicsit sem tekinthető klasszikus értelemben vett horrornak. Ez egy karakterközpontú horror-dráma, melyben nem ugranak elő hirtelen a vérszívók — ahogy, mondjuk, a Robert Rodriguez-féle Alkonyattól pirkadatig című alkotásban —, de egy ponton nagyon érezhető lesz, hogy irányt vált a sztori. Itt már a ponyvaregényekből és a grindhouse stílusból ismerős vérbőség jellemzi a filmet, amit ráadásul itt is elég eredeti módon oldott meg a látványért felelős csapat és Ryan Coogler rendező. Ez szerintem egyértelműen nem lesz mindenki ínyére, mivel minden máshoz képest egy kissé művinek hat. További probléma, hogy miközben ez egy valóban karakterközpontú alkotás, a fővámpírnak, akit egyébként Jack O’Connell alakít, nem jutott elég játékidő — vagy legalábbis kevesebb teret kapott arra, hogy megismerjük. Nagyjából tudunk valamit a múltjáról és a motivációjáról, mégis határozottabban kellett volna ezeket kibontani. A forgatókönyv ennek ellenére jó, bár a vége szintén megosztó lesz — ráadásul már most fontos kiemelni, hogy a stáblista után jön majd egy nagyjából hatperces, „blues”-os jelenet, mely konkrétan keretbe foglalja az egész filmet. A Bűnösök már megtekinthető az HBO Max kínálatában is.
Nyitókép: You Tube
