home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Budiszavai lány nyerte az idei Strandszépe szépségversenyt
VARJÚ Sára
2013.08.07.
LXVIII. évf. 32. szám
Budiszavai lány nyerte az idei Strandszépe szépségversenyt

Ismételten a magyarkanizsai strandon szervezte meg a Magyar Szó napilap a Strandszépe szépségversenyt, ahol összesen 23 versenyző mérhette össze szépségét a kifutón, először bikiniben, majd estélyi ruhában.

A zsűri soraiban helyet foglalt a bizottság elnöke, Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere, Ökrész Rozália, a Magyar Szó igazgatója, László Edit, a Hét Nap igazgatója, Perović Olga, a Magyar Szó tavalyi szépségkirálynője, Kószó András, a szabadkai Lady Shop divatszalon képviselője, Kovács Fenyvesi Andrea, a szabadkai Dream szalon képviselője, Zsemberi János, a topolyai Sat-Trakt cég tulajdonosa és igazgatója, Máté Mihály, a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő képviselője, Ózsvár Róbert, a Molprevoz utasszállító és turisztikai vállalat képviselője, Forró Lajos, a Tiszapart Televízió stúdióvezetője, valamint Mikes Géza, a Vajdasági Tornaszövetség főtitkára. A zsűri pontozása alapján a 18 éves Mikulinac Meláni Mihaela fejére kerülhetett rá a korona. Első udvarhölgye a felsőhegyi Kis Gabriella, második udvarhölgye pedig a palicsi Galambos Andrea lett.

Az olvasók SMS- és szelvényes összesített szavazatai alapján a kishegyesi Vojter Emese nyerte el a közönség szépe címet és a neki járó koronát, első és második udvarhölgyének a szintén felsőhegyi Kis Edinát és a magyarkanizsai Tóth Izabellát választották meg. A győztes lányok kéthetes horvátországi nyaralást nyertek. A verseny legszebb mosolya címet a zentai Delić Larisa viseli, a legfotogénikusabbnak járó elismerést pedig a bajmoki Zsigmond Adrianna kapta. A magyarkanizsai önkormányzatnak köszönhetően a rendezvényen való részvétel ingyenes volt, a hangulatot pedig a Megasztár felfedezettje, Palcsó Tamás emelte.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..