home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Budapesten felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
(MTI)
2023.10.06.
LXXVIII. évf. 40. szám
Budapesten felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Kajári Ferenc vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar főnőkének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, péntek reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

A rendezvényen, a többi között részt vett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is.

A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték. A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Nemzeti Lovas Díszegység és a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály tagjai is.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra - Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra -, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

A megemlékezés a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..