Bronzérem a dán bajnokságban
Tóth Tibor
2020.05.25.
LXXV. évf. 21. szám

A topolyai származású Harkai Hunor mögött gazdag edzői pályafutás áll. Miután szögre akasztotta kosárlabdacipőit, előbb az OKK Topolčanka Női Kosárlabdaklubban sportmenedzserként dolgozott, majd több külföldi együttesben is letette névjegyét. Előbb a máltai Phoenix Basketball kispadjára ült le, majd a budapesti Ferencváros, a dán Aabyhøj Basketball, az írországi Portlaoise Panthers, az indiai ABN Kosárlabda-akadémia, a magyar NB/A osztályában szereplő Jászberény (JP Auto — JKSE) és a Keresztúri Központi Kosársuli együtteseit vezette sikerre, januártól pedig újra visszatért az észak-európai országba, és a BKV 81 Vejen csapatában szakmai igazgatóként és a felnőttcsapat vezetőedzőjeként tevékenykedett. A koronavírus-járvány miatt azonban a dán bajnokság is félbeszakadt, néhány nap elteltével pedig törölték az idényt.

Bronzérem a dán bajnokságban

Másfél évig dolgozott Jászberényben, ahol az utánpótláscsapattal beállították a klub történetének legjobb eredményét, miután a Nemzeti Junior „B” döntőtornán a második helyet szerezték meg, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség pedig a 2018/19-es idény legjobb edzőjének választotta a vajdasági szakembert. A Keresztúri Központi Kosársuliban eltöltött időszak után, az idén januárban került a dán BKV 81 Vejen csapatához, ahol a szakmai igazgatói szerepkör mellett, az amerikai John Coffinót váltva, a felnőttcsapat irányítását is átvette.


Harkai Hunor és a csapat egy időkérés alkalmával (Lasse Andersen felvételei)

— Szerkezetet váltottunk, és az amerikai dobóhátvéd Kyle Roach helyett a szintén amerikai Derek Brownt szerződtettük irányítóként. Az új játékos jobban beleillett az általam elképzelt védelembe, és támadásaink is dinamikusabbakká váltak. Az alapszakasz harmadik helyén állt a csapat, amikor leültem a kispadra, és meg is tartottuk ezt a helyezést. Az első két pozíción levő Aalborg Vikings és Viby IF csapatait már nem érhettük utol, így bronzérmes helyen zártuk az alapszakaszt. Ezzel a klub a története legjobb eredményét érte el, a felnőttférfi-csapat ugyanis korábban még nem szerepelhetett a dán első divízió rájátszásában. A rájátszás a koronavírus miatt sajnos már nem lett megtartva, így sohasem tudjuk meg, mire lettünk volna képesek. A csapat egyre jobb formába lendült, és optimistán vártuk a negyeddöntőt, ahol a Svendborg csapata ellen léptünk volna pályára. Az elődöntőben a Viby IF, a döntőben pedig minden valószínűség szerint az Aalborg Vikings várt volna ránk. Úgy gondolom, nagy esélyünk lett volna a végső győzelemre is, mivel az alapszakaszban az Aalborg csak két ponttal győzött le bennünket. A csapatból a lehető legtöbbet sikerült kihoznom — mondta Harkai.

A dán kosárlabdában a szakember felfedezte a fejlődés jeleit. Az edzési feltételek kiválóak, a mérkőzéseknek otthont adó termek és csarnokok, valamint a konditermek mind-mind ideális felkészülést nyújtanak a csapatoknak. A kosárlabdázók a helyi labdarúgócsapat stadionjában levő futópályát és a konditermet is igénybe vehették.

— Népszerűség terén a labdarúgás és a kézilabda messze a többi sportág előtt áll az országban, de a kosárlabda is rohamosan fejlődik, egyre nagyobb a bázisa. Az Aarhusban székelő Bakken Bears több éve oszlopos tagja a Bajnokok Ligájának, és eredményei is egyre nagyobb figyelmet érdemelnek a kosárlabda világában. Néhány éve az akkori magyar bajnok, Szolnok csapatát is legyőzte a nemzetközi kupában. A kosárlabda fejlődését az is mutatja, hogy a spanyol Tenerife csapatában játszik egy dán játékos, ami néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt. A skandináv országok közül egyértelműen Svédországban a legfejlettebb a sportág, a finnek is fejlődnek, hiszen játékosuk van az NBA-ban (National Basketball Association — Nemzeti Kosárlabda-szövetség), a dánok azonban még közepes erőt képviselnek, de egyre jobbak.


Hárompontos kísérlet

Hunor jól érzi magát a skandináv országban, ám a további maradása kérdéses.

— Nem tudom, maradok-e a következő idényben, a koronavírus mindent felborított. Sok a kérdőjel. Kaptam néhány ajánlatot, de egyik klub sem tud semmit a következő idényre szóló költségvetéssel kapcsolatban. Minden ajánlatot meghallgatok, tárgyalok, puhatolózom. A csapatépítés is eltolódik. Több országban eddig csak hazai játékosokat szerződtettek, külföldieket még nem, hiszen nem tudják, mekkora összeg áll majd rendelkezésükre. Az is elképzelhető, hogy a Vejen csapatánál maradok. A hangulat jó, az eredmények kiválóak, és az is fontos, hogy a dán klub szeretné, ha továbbra is ott folytatnám a munkát.

A topolyai szakember a közelmúltban Harkai Hunor kosárlabda-küldetése címmel önéletrajzi könyvet adott ki, melynek topolyai és belgrádi bemutatóját a nyárra tervezi.

— A könyv rámutat arra, hogy kitartással és alázattal bármilyen cél elérhető, a játékosok és az edzők számára pedig bizonyos motivációt, visszajelzést adhat. A kiadványból kiderül, milyen hatások értek a kosárlabdával kapcsolatban, mely tényezők ösztökéltek arra, hogy ezzel a sportággal fanatikusan foglalkozzak. Játékosként és edzőként is csak a munkában hittem/hiszek. A háromszoros BEK-győztes, spliti Jugoplastika mérkőzései mellett, melyeket mindig édesapámmal néztem, óriási hatással volt rám az 1992. április 16-án lejátszott Partizan—Juventud-BEK-döntő, melyet a belgrádiak Aleksandar Đorđević utolsó másodpercben szerzett triplájával nyertek meg. Vallok arról, milyen hatással volt rám a Rátgéber-éra alatt vezetett pécsi PVSK női kosárlabdaklub és a Dušan Vujošević által irányított Partizan férfiegyüttese, de arról is beszélek, mennyire követtem a jugoszláv, a szerbiai-montenegrói és a szerb válogatottat, valamint a röplabdához, kézilabdához, vízilabdához kötődő élményeimről is szót ejtek. Gyerekkoromban szinte az összes zsebpénzem sportújságokra költöttem, ez is szerepel a könyvben, valamint a kosárlabda szempontjából egzotikus országokban töltött idényeimről és az ott átélt élményeimről is olvashat mindaz, aki megvásárolja a kötetet. Nagyon sokat tanultam Željko Obradovićtól, a jugoszláv válogatott, valamint a Partizan, a Juventud, a Real Madrid, a Benetton és a Panathinaikos korábbi, a Fenerbahçe jelenlegi mesterétől. A Čačakon született szakember nagyon sokat beszél arról, mit csinál, hogyan foglalkozik a játékosokkal a pályán kívül. Tapasztalataiból nagyon sokat tanulok, felhasználom őket. Az eredményességhez a pályán kívüli munka is hozzájárul, például az, hogy milyen emberi kapcsolatokat alakítasz ki a játékosokkal, mivel ösztönzöd őket, hogyan teremthetsz kedvezőbb légkört, milyen módszerrel tudsz úgy hatni rájuk, hogy elhiggyék saját magukról, hogy erősebb képességű csapatokat is képesek megverni — avat be a könyv rejtelmeibe a szakember, majd hozzátette, hogy a magyar és szerb nyelven megjelent kiadványról a www.harkaihunor.com oldalon lehet bővebben olvasni.

A koronavírus miatt a kosárlabdázók (is) hosszabb pihenőre kényszerültek. Kíváncsiak vagyunk Hunor további pályafutására, hogyan alakul, és mely csapat sikerig vezető útját egyengeti majd a jövőben.


A BKV 81 Vejen csapata, felső sor, balról jobbra: Oscar Fuglsgang, Martin S. Hejlskov, Thomas Nicklas Björklund, Anders Christiansen, Mathias Natorp Jensen, Lau Christensen, Harkai Hunor (edző). Alsó sor, balról jobbra: Claus Lehmann Hansen, Derek Brown, Tobias Bondrup Damkjaer, Victor Laulund, Emil Hansen, Selim Kajević

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..