A magyarországi birkózók öt, a szerbiai versenyzők pedig egy érmet nyertek Bukarestben, a közelmúltban befejeződött Európa-bajnokságon. Szerbia egyetlen érmét a zentai Nemes Viktor szerezte, a 77 kilogrammosok kategóriájában állhatott a dobogó harmadik fokára. Ikertestvére, Nemes Máté épphogy lemaradt a dobogóról, hiszen a bronzért birkózhatott a 67 kilogrammos mezőnyben, ott azonban 4:2-es vereséget szenvedett az örmény Karen Aszlanyantól, és az 5. helyen fejezte be a kontinensviadalt.
Viktor elmondta, hogy elégedett az eredménnyel, hiszen zsinórban negyedik alkalommal szerzett érmet egy világversenyen.
— Az Eb-re való felkészülést már januárban elkezdtük, amikor tizennyolc napon át a bulgáriai Belnekenben magaslati edzőtáborban vettünk részt. Ott főleg a megfelelő erőnlét megszerzésére helyeztük a hangsúlyt. Az Eb előtt a Magyar Nagydíjon léptem szőnyegre, és meg is nyertem. Nemcsak azért tartom sikeresnek ezt a rendkívül erős versenyt, mert sikerült diadalmaskodnom, hanem azért is, mert legyőztem az olimpiai bajnok dél-koreai riválisomat. Az Európa-bajnokságon sokkal jobb formában éreztem magam, a parterre helyzetben történő védekezésemen is sokat javítottunk.
* A selejtezőben az izraeli Igor Petrisint kaptad ellenfélül, az első fordulóban pedig a magyarországi Szabó László következett.
— Első mérkőzésre jobb, ha valamelyest könnyebb ellenféllel kell birkózni. Parterre-ból kétpontos emelést hajtottam végre rajta, majd állásból kilöktem a zónából, amiért egy pontot kaptam. A második menetben is aktívabb voltam, az utolsó másfél percben pedig már takarékoskodtam az erőmmel, nem próbálkoztam akciót végrehajtani. A magyarországi Szabót az első menetben parterre-ba kényszerítettem, megpörgettem, és 3:0-s eredménnyel tértünk szünetre. A második menetben állásból továbbra is domináltam, és őt újra leküldték parterre-ba. Pontot már nem csináltam rajta, így 4:0-s eredménnyel fejeződött be a mérkőzés. Az utolsó percben már óvatosan és energiatakarékosan birkóztam, hiszen tudtam, hogy a negyeddöntőben a kétszeres olimpiai bajnok, orosz Roman Vlaszov vár rám.
Nemes Viktor (jobbról) a bukaresti dobogó harmadik fokán (forrás: United World Wrestling)
* Akivel a tavalyi Európa-bajnokság döntőjében találkoztál legutóbb.
— Akkor kiemelt és négypontos akciót hajtott végre rajtam. Most is elég erősen kezdett, de éreztem, hogy nekem is van erőm. Elsőként én kerültem parterre-ba, 20-25 másodpercig kiválóan védekeztem, ám egy apró figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy kétszer megpörgessen. Ez az én hibám volt, így az első menet után Vlaszov 5:0-ra vezetett. A második menetre úgy mentem ki, hogy van három percem, megpróbálok mindent. Az orosz csak védekezett, nagyon passzívan birkózott. Az egyik támadásom alkalmával belekapaszkodott a mezembe, amit a bírók úgy ítéltek meg, hogy akadályozott a támadásban, s ezért két pontot kaptam. 5:3-nál leküldték parterre-ba, de hiába próbáltam meg mindent, nem tudtam rajta több pontot elérni. Nem csüggedtem, hiszen tudtam, hogy másnap további mérkőzések várnak rám, és ha eredményes leszek, akkor meglehet a bronz.
* A vigaszágon a horvát Božo Starčevićtyel léptél szőnyegre.
— A Vlaszov elleni mérkőzés után újra fogynom kellett, de gyorsan és könnyedén leadtam másfél kilót. Tudtam, hogy mit csinál, és azt is, hogyan győzhetem le. Az első menetben többet támadtam, parterre helyzetből megemeltem ugyan, de pontot nem sikerült végrehajtanom rajta. A szünetben Stojan Dobrev szövetségi kapitánytól azt az utasítást kaptam, hogy támadjak tovább, és próbáljak meg pontot szerezni. Starčević végig szökött előlem, még egy parterre-t kiharcoltam, és 2:0-s előnyre tettem szert. Ellenfelem egyre többet szabálytalankodott, többszöri fejelés után előbb figyelmeztették, majd megintették. A meccs végére az arcom egy kicsit bedagadt, de ez a küzdősportokkal jár.
* A bronzért a török Fatih Cengiz következett, akit 2017-ben, egy romániai versenyen nagyon könnyen, 7:0-ra intéztél el.
— Állásból mindenképp dominálni szerettem volna. Karberántás után kilöktem a zónából, amivel egypontos előnyhöz jutottam. Tovább támadtam, őt leküldték parterre-ba, de nem tudtam akciót végrehajtani rajta. Ezen a napon nem úgy sikerültek a parterre-ból való támadások, ahogy szerettem volna. A török kitolt a szőnyegről, így a 2:1-es vezetésemnél vonultunk szünetre. A második menetben agresszíven mentem előre, Cengiz csak a védekezéssel volt elfoglalva. Újra leküldték, ezúttal sem csináltam pontot rajta, de már 3:1-re vezettem. Óvatosan támadtam, a kétpontos előny birtokában nem kockáztattam.
* Mi vár még rád az idén?
— A legfontosabb verseny a világbajnokság, mert ott lehet olimpiai kvótát szerezni. Az Eb-n láttuk, miben kell fejlődni, min kell javítani, hogy a világbajnokságon még jobb legyek. Júniusban a fehéroroszországi Minszkben tartják meg az Európa Játékokat, ahova Szerbiából öt birkózó jutott ki. Én ott nem indulok, nekem fontosabb a világbajnokság, hiszen a fő célom a tokiói olimpia — fejezte be a beszélgetést Nemes Viktor.
Tapasztalathiány
Nemes Máté a 67 kilogrammosok mezőnyében az 5. helyen zárta a kontinensviadalt.
— Az elvárás egyértelműen az érem volt. A Magyar Nagydíjon jól birkóztam, a kétszeres világbajnokkal 1:1 lett az eredmény. Ez a harmadik felnőttvilágversenyem volt, valószínűleg a kellő tapasztalat hiánya vezetett oda, hogy érem nélkül tértem haza. Tapasztalatszerzésnek megfelelt az Eb, remélem, hogy a világbajnokság jobban sikerül.
* Az észt Denis Bolunovval kezdtél, a negyeddöntőben pedig az azeri Kamran Mammadovval mérkőztél.
— A fogyasztás után örültem, hogy az első meccsemen észt ellen birkózom. A sorsolást sosem nézem meg, így a mérkőzés napjának reggelén tudtam meg, ki ellen lépek szőnyegre. Az első menetet egy kicsit jobban meghajtottam, fölényes előnyre tettem szert, és végül 10:2-re nyertem. A Mammadov elleni meccsen azzal a taktikával indultam csatába, hogy leküldöm parterre-ba, és pontot csinálok rajta. Fél perc elteltével taktikát kellett váltanom, mert erőteljesen támadott, és elsőként én kerültem parterre helyzetbe. Az utóbbi időben rengeteget gyakoroltuk a parterre-ban való védekezést, és tizenöt másodperc elteltével fel is állítottak bennünket. A második menetben őt küldték le, de nem szereztem pontot. Tovább támadtam, őt még egyszer megintették, ezzel 2:1-re nyertem.
Nemes Máténak még nem sikerült a felnőttérem megszerzése (forrás: Facebook)
* Az elődöntőben a vb-harmadik, örmény származású, de lengyel színekben birkózó Gevorg Sahakjan következett.
— Úgy érzem, jobb voltam nála, csak a kellő tapasztalat hiányzott. Egy alkalommal hibáztam, és ezen a szinten bizony már egy kis hiba is a meccsbe kerül. Három pontot csináltam rajta, egyszer megpörgettem, másodszor azonban valamiért nem. Lehet, nem bíztam magamban eléggé... Nem tudom. Az első menet végén eldobott, amiért két pontot kapott. Fejben nem összpontosítottam eléggé, az első menet végén ment el a meccs. Tudtam, hogy a második menetben leküldenek, és 3:3-as eredménynél ő nyer. Kiélezett mérkőzéseken türelmesebben kell birkóznom. A hibákból tanulni kell, az Európa Játékokon újra alkalom nyílik a bizonyításra.
* A bronzmeccsen az örmény Karen Aszlanyannal birkóztál, akivel a tavalyi Eb-n is találkoztál.
— Tudtam, hogy balcsípőt dob. Annyira rágörcsöltem, hogy ne dobjon el, hogy épp azért is eldobott. Szinte megálltam egy helyben, nem mozogtam, ezért tudott eldobni. A második menetben leküldték, de nem tudtam pontot szerezni rajta. 2:2-es állásnál újra türelmetlen voltam, rögtön ponthoz szerettem volna jutni. Kilökött a zónából, ezzel 3:2-es előnyre tett szert, majd egy sikertelen challenge után már 4:2-re vezetett. Úgy érzem, hogy az elődöntőben ment el ez az Eb. A másik ágon a török jutott a döntőbe, akit két nemzetközi tornán már legyőztem. Az ő stílusa jobban megfelel nekem, mint az örményé. Fő célom a kazahsztáni világbajnokság, ahonnan súlycsoportonként az első öt jut olimpiai kvótához. Az Európa Játékokra tapasztalatszerzésként tekintek. A lengyellel és az örménnyel szeretnék újra találkozni, és a hibáimat javítva le szeretném őket győzni — zárta a beszélgetést Nemes Máté, az Európa-bajnokságon 5. helyet elért birkózó.