A helyi maraton mára az emberi kitartás, a szilajság és az önfeláldozás szimbóluma lett, egy olyan sporteseményé, amelyet sohasem látott figyelem övez napjainkban. 1897 óta rendezik meg a Patriot’s Dayen, minden évben, április harmadik hétfőjén. A mára kialakult hatalmas médiafigyelemhez sajnos sok köze van a 2013. évi terrortámadásnak is. Jon Dunham filmje elmeséli az első maraton történetét, hogyan született meg az előbb csak 15 futóval induló sportesemény, illetve hogyan tudtak lelkileg és fizikailag is talpon maradni, kitartani, sőt, újra és újra visszatérni a futók a 2013-ban bekövetkező tragédia utáni években.

Ha futsz, akkor harcolsz, és ellenállsz az erőszaknak — ez a jelmondata a Bostonnak, mely átível a XX. századon, hogy aztán azokra a bizonyos célfotókra ugorjon, 2013-ra. A legyőzhetetlen, megtörhetetlen emberi szellemet és fizikumot ünnepli ez az alkotás, mely azonnal világossá teszi, hogy a legendás bostoni maraton és a város története mára elválaszthatatlanul egybeforrt. Inspirál, lelkesít és felemel ez a film, mely azontúl, hogy feltárja előttünk az okokat és az összefüggéseket, hősöket mutat be, a jó és a rossz időkről, a lejtőkről és az emelkedőkről is mesél.

A Boston Dave McGillivray, a verseny főrendezője, a helyi hivatalnokok és az egykori bajnokok beszámolóival kezdődik, akik a 2014. évi verseny szervezése körüli gondokról beszélnek. A futók és a nézők biztonsága az elsődleges szempont, Dunham filmje mégsem untat bennünket a logisztikai és biztonsági részletekkel. Az előkészületeket persze láthatjuk, de aztán ugrunk néhány évet az időben: a kitartásról, a közösség erejéről kapunk látványos képsorokat. A jelenben pedig már újra a Boston Strong mozgalom kerül középpontba, 2013-ban. A dokumentumfilm egyértelműen követhető idővonalat fest.

Az első győztesek között a legérdekesebb figurák, Bill Longboat, Ronald MacDonald és Bill Kennedy pillanatait idézik fel, majd a ma sportolói, Bill Rodgers vagy Amby Burfoot következnek. Sőt, egy legendát is láthatunk, Johnny Kellyt, aki a 61 versenyéből 58-at fejezett be. A nemes ügyekért harcoló maratonfutók történetét is megismerhetjük, hiszen egy görög, név szerint Stylianos Kyriakides, a világ első jótékonysági futójaként gyűjtött pénzt a második világháborúban óriási veszteségeket elszenvedett hazája, Görögország számára. Tettével követendő példát, mindmáig elmaradhatatlan trendet, örvendetes divatot teremtett a futósportban.

A film létrejötte John Hancock anyagi támogatásának köszönhető, aki egyúttal a maraton egyik főszponzora is. Láthatjuk az első női futókat, a japán részvevőket vagy éppen az afrikai kontinens legyőzhetetlen sportolóit. Nincsenek bonyolult perspektívák, sőt, a Boston minden olyan dokumentarista bravúrt nélkülöz, amely nehezen emészthetővé tenné — ezért is olyan megközelíthető és szerethető Dunham filmje. Nem próbál tabukat döntögetni, vagy drótkötélen táncolni. Talán nem is volna ildomos. A történetet Matt Damon narrálja, a zenéről pedig a bostoni szimfonikusok gondoskodnak. Az alkotás archív felvételekben, érdekes és izgalmas beszámolókban, sőt, a maraton történetének meghökkentő jeleneteiben is bővelkedik. De persze elsősorban a helyiek önzetlenségéről, keménységéről és áldozatvállalásáról szól, illetve egy terrortámadásról, mely 3 halálos áldozatot és mintegy 140 sebesültet követelt.

Többtucatnyi sportoló mindmáig elviselhetetlen lelki és fizikai gyötrelmek árnyékában él. Legtöbbjüknek viszont eszébe sem jutott, hogy a következő évben ne álljon újra a rajtvonalhoz. A Boston egy cseppet sem hétköznapi történet, melyben a kitartó kutatómunkának és a számtalan interjúnak köszönhetően végre éppen a hétköznapi hősöket ismerhetjük meg. Dunham dokumentumfilmje sportszerű és elegáns főhajtás Boston makacs és merész polgárai előtt.

Fotó: Boston.cbslocal.com