home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Borlovagok Szabadkán
Kartali Róbert
2021.08.08.
LXXVI. évf. 31. szám
Borlovagok Szabadkán

Első ízben tartották meg Szabadkán a Borlovagrendek Nemzetközi Találkozóját a bajmoki Szent Triumf Borlovagrend szervezésében.

Mintegy 100 borlovag vonult fel szombaton a belvárosban, ahol 4 ország 24 borrendje képviseltette magát, majd borlovagokat avattak a főtéren. A rendezvényhez egy kiállítás is kapcsolódott, érkeztek borászok Szabadkáról, Bácskossuthfalváról, Horgosról, Kikindáról, Topolyáról és Kishegyesről is. Aki vásárolt itt magának üres borospoharat, az végigkóstolhatta a kiállításon részt vevő pincészetek kínálatát. Kiállítottak továbbá pálinkát, mézet, hústermékeket és sajtot is, ezeket is degusztálhatták az érdeklődők.

— Ez a negyedik ilyen jellegű rendezvényünk, de eddig mindig Bajmokon tartottuk meg — nyilatkozta lapunknak Molnár Károly, a Szent Triumf Borlovagrend nagymestere. Mint mondta, az idén a résztvevők nagy száma miatt döntöttek úgy, hogy Szabadka központjában szervezik meg a rendezvényt. — Összesen 27 borrend jelentkezett be, de a hosszas határátlépés miatt végül csak 24 társulás jelent meg. Így is megközelítőleg 100 borlovag vonult fel a város főterén, akik Bosznia-Hercegovinából, Magyarországról, Szlovéniából, Vajdaságból és Szerbiából érkeztek. A rendezvény célja a kulturális borfogyasztás népszerűsítése. Szerbiában szép a borkínálat, de más a vajdasági és a szerbiai borok ízvilága. A bajmoki Szent Triumf Borlovagrendnek az is célja, hogy összekötő szerepet töltsön be, mi kétnyelvűek vagyunk, ez pedig rendkívül nagy előny, így a magyarországi borlovagoknak be tudjuk mutatni a vajdasági és a szerbiai borvidékeket, és fordítva, tehát az itteni borlovagokkal meg tudjuk ismertetni a magyarországi borvilágot.


Molnár Károly

— Minél több vendégnek szeretnénk bebizonyítani azt, hogy a mi tájegységünkön is lehet finom borokat készíteni — emelte ki lapunknak Méhes Béla, a kiállításon részt vevő bácskossuthfalvi Dimalis borászat vezetője. Mint mondta, a borászatot három barát alapította meg 2015-ben, azzal az elgondolással, hogy a finom borokkal is öregbíteni tudják Bácskossuthfalva hírnevét. — Mi négy fajtával dolgozunk: rajnai rizling, sauvignon blanc, kékfrankos és cabernet sauvignon van a kínálatunkban, a kékfrankosból pedig rozét is előállítunk. Reduktív eljárással készítjük a borainkat, melyek frissek, fiatalosak és illatosak. Nagyon jók a visszajelzések, vannak visszajáró vendégeink és vásárlóink. Sok versenyen és kiállításokon is részt vettünk, például a református egyház is szervez egy borversenyt, ott aranyérmet nyertünk, így a mi borunk került minden református templomba a Kárpát-medencben, a rozénkkal pedig az Újvidéki Kiállításon sampion díjat nyertünk. Elég jól sikerülnek a versenyeken való szerepléseink, ez leginkább a borászunknak, Gáspár Endrének köszönhető, aki minőségi alapanyagból minőségi borokat készít.


Dimalis borászat

Méhes Béla az idei szőlőtermésről elmondta, hogy eddig jónak mutatkozik, a szőlőt nem érte kár, és minden jel arra utal, hogy ez egy jó év lesz. Még bő egy hónap van az első szüretig, az eső már nem igen hiányzik, várják az érést. Még sok napsütés kell ahhoz, hogy jó legyen a szőlő cukortartalma.

A kiállításon a horgosi Bálint pincészet is képviseltette magát. Bálint Ákos, a pincészet társtulajdonosa elmondta, hogy a családi vállalkozás 4 hektáros szőlőültetvényén tíz szőlőfajtát termelnek.

— Több mint tíz fajta bort tudunk készíteni. Fehéret, vöröset és rozét is. Erre a rendezvényre összesen hét fajtát hoztunk: öt fehéret és két vöröset. Kövidinka, rajnai rizling, chardonnay, sauvignon blanc és cserszegi fűszeres a fehérek, a vörösek pedig a cabernet sauvignon és a cabernet frank.


Bálint pincészet

Az idei szőlőtermésről Ákos elmondta, hogy talán csak még a szőlő az, ami tartja magát. Szépen fejlődik, szépnek ígérkezik, de kell a sok napsütés, és az eső sem ártana, mert még nőnek a szőlőszemek, ahhoz pedig víz is kell.

A borlovagok általában nemes célokért küzdenek, kötelességük segíteni a rászorulóknak — emelte még ki a rendezvénnyel kapcsolatban Molnár Károly, a Szent Triumf Borlovagrend nagymestere, így az idei évi rendezvény is humanitárius jellegű volt: két beteg kisfiúnak gyűjtöttek pénzadományokat, Boško Gugletának és Vanja Malevićnek, akiknél az SMA1-es betegséget diagnosztizálták.

Fényképezte: Kartali Róbert

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..