home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Borkedvelők találkozója
Bacsik Lőrinc Natália
2019.03.29.
LXXIV. évf. 12. szám
Borkedvelők találkozója

Magyarcsernyén az idei farsang idején nemcsak mulatságokat, bálokat szerveztek, hanem a XVII. Regionális Borásztalálkozót is ekkor tartották meg. Az eseményen a borverseny eredményét is kihirdették, azaz a megjelentek megtudhatták, kinek sikerült a legjobb nedűt elkészítenie.

Dr. Tóth Lászlót, a fő szervezőt és a helyi borászok elnökét az egyesületről kérdeztem.

— A Szent Anna Egyesület a mai formájában 2008 óta létezik. A borászok mellett kezdetben még szőlészek, gyümölcsészek, földművesek, kertészek és méhészek is tagjai voltak, de mára csak a borászok maradtak. Ha tehát jelenleg a Szent Anna Egyesületről beszélünk, akkor egyértelműen ez utóbbiakra gondolunk. A számuk évek óta „stabil”, tagságunk 25—30 fő. Több tevékenységünk van az esztendő folyamán. A legfontosabb talán az évről évre megszervezett regionális verseny. Az idén immár tizenhetedik alkalommal tartottuk meg, és büszkén mondhatom, sikerrel szerepeltünk. Egyrészt mint házigazdák, másrészt pedig a boraink is érmesek lettek. A tevékenységeink közé tartozik még más találkozók látogatása, továbbképzéseken való részvétel, a többi civil szervezettel való együttműködés stb. Meg kell említenem, hogy tavaly először rendeztük meg a szüreti bált, telt házzal. Az idén először lesz borbál, az ősszel pedig a második szüreti bál következik — ezekre mindenkit szeretettel várunk.

* Mióta foglalkozik borászattal, és mit szeret benne?

— Kilencedik éve foglalkozom vele, szőlészettel pedig öt éve. Hogy honnan ered az iránta való szeretetem? Mindig is kihívásnak tartottam a bor készítését. Tíz évvel ezelőtt semmit sem tudtam erről. Folyamatos kísérletezéseknek, több szakkönyv áttanulmányozásának és tapasztalt szakemberek tanácsainak köszönhetem, hogy mára már minőségi nedűket tudok létrehozni. Természetesen jóleső érzés, amikor azt látja az ember, hogy senkinek sem elég egy pohár az italából.

* Beszámolna az idei verseny eredményeiről?

— Az idei regionális megmérettetésre összesen 39 minta érkezett. Öt kategóriába soroltuk őket: vörös-, fehér-, rozé, siller- és desszertbor. Néhány minta kivételével majdnem mindegyik érmes lett. A legmagasabb pontszámot Lahos Imre rozéja érdemelte ki, így ő vihette haza a legjobbnak járó serleget. Minden csoportban az első három helyezett éremben részesült, oklevelet viszont az összes résztvevő kapott.

A győztesnek, Lahos Imrének is sikerült több kérdést feltennem.

* Mióta foglalkozik borászattal, hogyan kezdte?

— Több mint tizenöt éve. Az a varázsa, hogy az ember szeresse, majd pedig az legyen a vágya, hogy maga is tudjon olyan italt készíteni, amelyet szívesen elfogyaszt. Idővel az öregebb kollégáktól tapasztalatot szerzünk, rámutatnak a hibáinkra, ezek kijavításához több év is szükséges, de megéri a fáradozást, próbálgatást. Vöröset, fehéret és rozét készítek. Ez utóbbi a kedvencem, külön dédelgetést kap. Ezzel már több versenyen is eredményt értem el.

* Ön szerint mi a borászat titka?

— Nagyon időigényes foglalatosság, sok türelem kell hozzá. A jó nedűt meg is kell vigyázni. Ha novemberben van egy jó újborunk, azt folyamatosan kóstolgatni kell, meg kell őrizni az ízét. És persze minél több versenyre eljutni, hogy mások termékeivel is összehasonlítást lehessen végezni. Ha csak a sajátunkat ízleljük, akkor természetesen az lesz a legfinomabb. A családban nincs más borász, sőt, senki sem issza, de reméljük, hogy majd az utódok megszeretik ezt az ágazatot.

A nagybecskereki Tóth István és Kádár Tibor hat éve együtt készíti az italokat, méghozzá négy fajtát: vöröset, fehéret, rozét és desszertbort. Elmondták, sok türelem, akarat és törekvés szükséges a jó minőséghez. És nagyon fontos az eljárások betartása. Szeretnek elmenni a találkozókra, ahol mindig tanul valamit az ember. Magyarcsernyén is többször jártak már. Arra a kérdésemre, hogy ez kinek volt az ötlete, Kádár Tibor a következőt felelte:

— Pityu beszélt rá, de nem bántam meg. Igaz, én inkább pálinkapárti vagyok. Van az a mondás, hogy a pálinkának gazda kell, a bornak viszont szolga. Természetesen mindkettőhöz az szükséges, hogy jó gyümölcsöket használjunk fel. A pálinkánál, ha elkészült, nyugodtak vagyunk, nem kell vele többet törődni, a bort viszont folyamatosan kezelni kell, nehogy megsavanyodjon.

Két zsűritagot is megkértem, osszák meg velem a benyomásaikat.

Horváth László (Temerin): — A bor iránti szeretetem az anyatej után kezdődött. J Amikor elkezdtem fogyasztani az alkoholos italokat, az első konyak után rögtön bort ittam, s utána soha többet nem kellett más. A nedűt nem a színe, fajtája szerint értékelem. A jó borokat nagyon szeretem, és meg tudom őket válogatni. Negyvenkét évesen lettem okleveles borász. Mindig is az volt a vágyam, hogy borbíró legyek. A titulust folyamatosan meg kell védeni. Huszonkét éve művelem ezt a tevékenységet, most ötödik alkalommal vagyok Magyarcsernyén. Mindig örömmel jövök ide, mert sok rendes emberrel lehet találkozni.

Szilágyi István (Magyarcsernye): — Örülök, hogy ilyen jó emberekkel hozott össze a sors. Nekünk nincs szakképesítésünk, csak amatőr szinten foglalkozunk borászattal. Évről évre több ital készül a faluban, s ez nagy eredmény. Az idén 39 mintát neveztek be a versenyre, kiváló borokat kóstolgathattunk. A környező településekről is hoztak italt elbírálásra, aminek nagyon örülünk.

Ft. Szemerédi Pál atya megáldotta a kiállított nedűket. A találkozón a meghívott vendégek mellett a civil szervezetek képviselői, helyi szőlészek és természetesen a borkedvelők is jelen voltak. A jó ital mellé jó zene is dukál, erről Palatinus Ervin muzslyai zenész gondoskodott. A hangulat remek volt. Kívánjuk a borászoknak, hogy a következő szüret is bőséges, gazdag legyen!

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..