Gyorgyevity Katalin az idén májusban érettségizett a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Az iskola keretében huzamosabb ideje működik a Bolyai Filmműhely, melynek az alkotásai sikeresen szerepelnek a különböző megmérettetéseken. Az ifjú alkotók és tanáraik, Horváth Mihály, Póth Imre és Megyeri Gábor az idén bemutatkoztak a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolájában is. Ebből az alkalomból készült Katalinnal - aki középiskolai tanulmányai alatt végig tagja volt a műhelynek - az alábbi beszélgetés.
- Hogy merült fel az ötlet, hogy belépj a csoportba?
- Érdekelt a média, de még inkább a háttere, vagyis az, hogyan készül a film. Amikor elkezdtem járni a műhelymunkákra, még kíváncsibb lettem. Jó volt a társaságban lenni és együtt dolgozni, együttműködni másokkal. Egyébként otthon is nyaggattak azzal, hogy fényképezzek és videózzak, talán ez is inspirált.
- A filmek készítésekor te melyik szerepkört töltöd be?
- Általában rendezőként, szervezőként dolgozom a szakkörben, de voltam riporter is és vágó is. Sőt, az is előfordult, hogy besegítettem mások munkájába.
- Mennyien vagytok?
- Az állandó tagság úgy tizenöt főnyi. Az iskolaév elején mindig több a jelentkező, de később eldől, ki az, akit valóban érdekel a filmezés.
- Ki adja az ötleteket?
- Az ötletadás a mi dolgunk, de válsághelyzetekben a tanár úrék vetik fel a témát.
- Versenyek, helyezések?
- Hazai és magyarországi diákfesztiválokon veszünk részt. Az itthoniak közül számunkra a legjelentősebb a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője. Magyarországon jártunk már Budapesten és Szombathelyen, de egyszer meghívtak minket Lakitelekre zsűrizni is. Ez nagy élmény volt, mert a másik oldalról szemlélhettük a fesztivált, de az is jólesett, hogy számítottak a véleményünkre. A legsikeresebb filmünk a Kicsi Klájd és a nagyvilág, melynek az alkotói már nem az iskola diákjai, de a táborokba visszatérnek. Sok díjat zsebeltünk be vele: a KSZV-n az első helyezést, Lakiteleken a legjobb filmműhelynek járót stb.
- Van-e a műhelyesek között olyan, aki filmesnek tanul?
- Egy diák volt, Zsolnai Ákos, aki jelenleg Budapesten kommunikációt és médiát tanul. A többiek csak szeretik a szakkört, és inkább hobbinak tekintik. Az én osztálytársaim között is volt olyan, aki gondolkozott rajta, de végül mégsem ezt a pályát választotta.
- Melyik volt számodra a legemlékezetesebb pillanat?
- Amikor az animációs filmet forgattuk, kellett volna egy másik állvány is, ezért el akartuk kérni a tanár úrtól az övét. Erre azt mondta: mi lenne velünk nélküle, ha mondjuk a brazil őserdőben lennénk? Később mégis ide akarta adni, de akkor már nem fogadtuk el! Sőt, írtunk neki egy képeslapot, hogy üdvözöljük a brazil őserdőből. Ez a kis történet pedig megmaradt, és ha bármikor fel kellett találni magunkat, akkor emlegettük.
- Az elkészült filmek közül neked melyik tetszik a legjobban?
- Én a kisjátékfilmeket szeretem, mert a kitalálásukhoz és az elkészítésükhöz sokkal nagyobb fantázia kell. Igaz, csináltunk már animációs filmet is, ami rendkívül munkaigényes, de a végén jó látni az eredményt. A dokumentumfilmek közül a Ha a bunda beszélni tudna címűnek, a játékfilmek közül a Kicsi Klájd és a nagyvilágnak van a legjobb története, habár hozzám az osztálytársammal együtt készített, a Mi leszek, ha nagy leszek? című film áll a legközelebb.
- Az osztálytársaitok hogyan viszonyultak a szakkörhöz és a sikereitekhez?
- Nem féltékenyek ránk, és elismerik a sikereinket, de amikor versenyre készültünk, néha beszóltak ezt-azt.
- Milyen a közönségetek?
- Minden évben tartunk az évi filmtermésből Bolyai-filmestet, és arra meghívjuk az iskola tanárait és diákjait, de a fesztiválok résztvevői a fő közönségünk. A visszajelzések nagyon pozitívak, habár én azt hiszem, arra is azt mondják, hogy jó, amiben esetleg hibát találnak.