A színművészetire 1961-ben vették fel, 1965-ben végzett. Az elmúlt ötvenkét évad alatt csaknem kétszáz színpadi szerepet játszott el, melyek nagy része jelentős főszerep volt. Száznál is több játék- és tévéfilmben, sorozatban szerepelt, rendszeresen szinkronizál, eddig három könyve jelent meg. 2010-től örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.

Szilágyi Tibornak október második felében több alkalommal tapsolhatott a Zentai Magyar Kamaraszínház közönsége. Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című drámájának címszerepét, Rubek professzort, a híres szobrászművészt alakította. 

Herédi Krisztián felvétele

* Hosszú pályafutása során került-e olyan helyzetbe, mint a darab főszereplője? Érezte-e, hogy valamihez nincs ihlete, nem tud megoldani egy szerepet, nem sikerül megbirkóznia egy helyzettel? 

— Ha a színészetet interpretáló alkotóművészetnek tekintjük, akkor elmondhatom, hogy az igazi, nagy alakítások nálunk is hatalmas küzdelmek árán jönnek létre. Nem úgy történik, hogy bedobunk egy zsetont, és kijön egy előadás. A mögöttem levő ötvenkét színházi szezon alatt több mint kétszáz szerepet játszottam el, melyek között tíz-tizenkettő, legfeljebb tizennégy volt olyan, hogy a közönség reagálása és a szakmai kritika tökéletesen egybehangzott a befektetett munkával. Ezek között van például Schiller Don Carlosa Szinetár Miklós rendezésében, ebben Fülöp királyt 120-szor játszottam, Arthur Millernek a Lefelé a hegyről című darabját 226-szor adtuk elő, 387-szer álltam színre Csurka István kiemelkedő művében, a Deficitben. Említhetnék még egy Csurka-darabot, a Ki lesz a bálanya? címűt, melyet háromszor játszottam, először a Thália stúdiószínházában Inke Lászlóval, Harsányi Gáborral, Keres Emillel, a Vígszínházban Tahi Tóth Lászlóval, Tordy Gézával, Hegedűs D. Gézával, majd a Dömölky János-féle filmben Őze Lajos, Haumann Péter és Cserhalmi György oldalán. Ezt az előadást meghívták a Bitef ősére Szarajevóba, ahol tolmáccsal is hatalmas sikert aratott.

* Van-e esetleg olyan szerep, amelyet szeretett volna eljátszani, de nem kérték fel?

— Nincs. Nem dicsekvésként mondom, de én minden szerepet megkaptam az élettől. Óriási szerencse is kell ahhoz, hogy az ember ilyen feladatokat kapjon, mint én. Még főiskolás voltam, amikor eljátszottam Shakespeare Makrancos hölgyének Petruchióját a kecskeméti Katona József Színházban, 1966-ban pedig egy próbafelvétel alapján elnyertem Kovács András Hideg napok című filmjének az egyik főszerepét Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Szirtes Ádám mellett. Amikor végeztünk a főiskolán, két évre kötelezően vidékre kellett szerződnünk, ami helyes is volt. A vidéki színházak tehetséges fiatalokat kaptak, a pesti és a vidéki igazgatók viszont egyaránt ellátogattak a premierekre, hogy megnézzék, kit lehet majd elcsalni két év után.

* „Én vagyok az egyik legnagyobb magyar vándorszínész” — mondta egy interjúban. Miért érezte szükségét, hogy egy bizonyos idő után felálljon, és színházat váltson?

— Ez így igaz. A legdédelgetettebb helyzetekből is képes voltam felmondani, és elmentem egy másik színházba, de nem azért, mert ott nagyobb gázsit kaptam. A pályám kezdetén például Kecskemétről elszerződtem Veszprémbe, ahonnan Both Béla igazgató hívott Budapestre a Nemzeti Színházba, de mivel nem tudta megmondani, milyen szerepeket kíván rám bízni, nem fogadtam el az ajánlatát. Következett a Thália Színház, majd a József Attila Színház, ahol ismét eljátszhattam a Makrancos hölgy Petruchióját, és innen mentem át a Nemzetibe. 1979-től a Vígszínházban tizenegy évet töltöttem, aztán következtek még más színházak is. Mindig kizárólag szakmai szempontból léptem tovább, és elmondhatom, hogy fél évszázad távlatából engem igazolt az élet. Viszont ezeknek a lépéseknek a megtételéhez a rengeteg munka mellett hatalmas önbizalomra és bátorságra is szükség volt. 

* Manapság a fiatalok mennyire fogadják el egy idősebb, sokat tapasztalt kolléga tanácsát?

— Amikor mi voltunk pályakezdők, rettenetesen tiszteltük az akkori nagyok hitét, szakmai tudását, emberségét. Úgy gondolom, aki még megvan az én korosztályomból, nem tart semmiféle igényt arra, hogy azért nézzenek fel rá, mert hosszú időt töltött a pályán, hiszen a teljesítményéért kell valakit tisztelni. Én például tátott szájjal figyelek egy fiatal színészt, ha csodát kapok tőle. Ez soha nem volt a napfényes oldalon sétáltatott pálya, csak valamikor nagyobb lehetőségek adódtak a filmes és a televíziós területen is, mint most. A mi időnkben egy évben 60-80 tévéjáték készült, melyek szakmai szempontból is nagy jelentőséggel bírtak, mert nem volt akkora átjárás a színházak között, és minden filmrendező válogatott csapatot akart összehozni. Aki életre-halálra komolyan gondolja ezt a pályát, az észreveszi az idősebb kollégát, és rájön, hogy talán van mit ellesnie tőle, és akkor sem sértődik meg, ha a színésztársa azt mondja neki, valamit esetleg másként kellene csinálnia. Az biztos számít, hogy én betöltve a hetvenötödik életévemet, hány főszerepet játszom most is, és elsőként vagyok ott, utolsóként megyek el, nincs velem gond, sőt, példát akarok mutatni, de azért nem hiszem, hogy a fiatal kollégáimban kevesebb volna a lelkesedés.

* A celebek világáról mi a véleménye?

— Erről a jelenségről világviszonylatban nincs jó véleményem. A bulvárra mindenhol igény van, és nagy üzlet, csak az nem mindegy, hogy valaki kizárólag üzleti szempontból kerül-e a címlapra, vagy azért, mert megérdemli. Az nem baj, ha Dustin Hoffmant lefényképezik, amint a tengerparton nyaral, hiszen mögötte hatalmas teljesítmény áll, de az már gond, ha ugyanezt Senkiházi Ankával teszik — akár van rajta melltartó, akár nincs. Egyszóval a celebvilágot a helyén kell kezelni, és akkor van baj, ha összekeverik a celebeket a profikkal.

* Mint említette is, az idén augusztusban betöltötte a hetvenötödik életévét. Hogyan sikerült így megőriznie az erőnlétét? Sportol, egészséges életmódot folytat?

— Én ma is többet dolgozom, mint egyes negyvenéves kollégák. Nagy szerencse, hogy még meg tudom tanulni a komoly szerepeket, és fizikailag is bírom a terhelést. A családom gyakran kérdezi, hogy fáradt vagyok-e. Persze, hogy fáradt vagyok, de boldogan vagyok fáradt. Valóban gyorsan elrepültek felettem az évtizedek, de csak azért érzem így, mert értelmes munkában teltek el. Egy bizonyos koron felül már tudja az ember, hogy az egészség a legfontosabb, utána a béke és a munka következik. Ezt az ötvenkét évadot nem lehetett volna úgy megvalósítani, ha italos pohárral a kezemben, bárokban töltöm az időmet. Igyekeztem vigyázni magamra, és a családom is rám — több mint huszonhét éve élek nagyon boldog házasságban, a feleségem ügyvéd. Olyan lakóparkegyüttesben élünk, ahol uszoda is van, lejárok úszni, a dohányzást lassan negyven éve abbahagytam, lehetőleg nem iszom tömény italt, de egy-két pohár bort szívesen elfogyasztok a kollégákkal.

* Milyen szép feladatok várnak önre a közeljövőben, tervezi-e esetleg egy újabb könyv megjelentetését?

— A Zentán bemutatott Ibsen-darab is új feladat, hiszen Sopronban és a Nemzetiben még nem játszottuk. Évek óta része vagyok egy kétszemélyes előadásnak, Anna Gavalda Szerettem őt című regényéből Szántó Erika kiváló televíziós dramaturg írta és rendezte, a partnerem Györgyi Anna. A Karinthy Színházban játszom Schisgal Második nekifutásának a főszerepét, már az ötvenedik előadásnál tartunk. Ezt a darabot csaknem húsz évvel ezelőtt Csáki Judit nekem fordította le, akkor a Vidám Színpadon játszották óriási sikerrel. Megyek rendezni Veszprémbe, szinkronizálni is szoktam, most fejeztem be harminc részt a Maigret felügyelőből, hangoskönyveket felvételezek... Mindig írogattam verseket magamnak, a családnak, a barátoknak, illetve különféle összejövetelekre, de soha nem bombáztam ezzel egyetlen kiadót sem. Aztán úgy alakult, hogy 2009-ben megjelent az Emlékszilánkok című kötetem, melyben a hatvanötödik születésnapom alkalmából versbe foglaltam addigi életem legfontosabb pillanatait. A 2011-ben kiadott Gondolatmonológokban azokat a gondolataimat osztom meg, amelyek Arthur Miller Lefelé a hegyről című drámájában, Lyman Felt alakítása közben születtek meg. A szakmai pályafutásom elmúlt ötven évének krónikája a Katonai szakképzettsége: színész című könyvem, mely 2015-ben került az olvasókhoz. Azóta is írtam sok mindent, prózát, új verseket, és már van egy kiadói ajánlatom is, viszont most csak az alapszakmámmal tudok foglalkozni. Talán sokaknak úgy tetszik, mintha hencegnék, de hála Istennek, valóban rengeteg dolgom van.