Boldog otthonban dobog az új szív

Boldog otthonban dobog az új szív

Ferencz Lajos neve sokak számára ismerős, hiszen egész Vajdaság szurkolt és imádkozott az 1987-ben született, óbecsei fiúnak, hogy új szívet kapjon.

Egyetemi tanulmányai alatt egy közúti baleset következtében derült ki, hogy Lajosnak szívnagyobbodása van, melynek oka ismeretlen, és mely a szívizom gyengülését hozza magával.

Lajos megtapasztalta, hogy egy súlyos betegség hatalmas lecke az élettől, és úgy véli, hogy az elfogadáson túl folyamatosan keresni kell a gyógyulási lehetőségeket.

— Az orvosok által javasolt ágynyugalom és gyógyszeres kezelés mellett táplálékkiegészítő kúraszerű használatát kezdtem el alkalmazni, illetve belefogtam a Candida-diétába. Nemcsak ez vezetett a gyógyulás útjához, hanem az is, hogy elkezdtem aktívan foglalkozni a spirituális, mentálpszichés elmével, azaz saját magammal. Napi szinten jógáztam, meditáltam, imádkoztam, illetve akupresszúrás gyakorlatokat végeztem. Megerősödött az istenbe vetett hitem, és ezáltal tudtam egy teljes jövőképet elképzelni magamnak. Sokat köszönhetek dr. Papp Lajos professzor úrnak, aki ráirányította a figyelmemet az erdőben való séták és a természet befogadásának fontosságára.

Ferencz Lajos bátran néz a jövő elé
(Ferencz-Fehér Dorottya felvétele)

Lajos a többféle orvosi szakértelemnek és az odafigyelésnek köszönhetően három évig tudta stabilan tartani az állapotát, majd 2015 nyarán elindult a lábak ödémásodása, és a szigorú étrend mellett 30 kilogrammnyi víz gyülemlett fel a szervezetében. Nagymértékben súlyosbodott az állapota, bekerült a kaposvári, majd a budapesti Semmelweis Kórházba, egy mandulaműtét során sokkos állapotba került, és a transzplantációs osztályon ébredt fel 45 kilósan egy külső, szívtámogató készülékre és lélegeztetőgépre kapcsolva. Több hónapon át kitartóan végezte a gyógytornát, melynek során újra megtanulta mozgatni a végtagjait.

— A szívtranszplantáció egy végleges megoldás, mely teljes életminőséget tesz lehetővé, de egyfajta szimbiotikus kompromisszum is, hiszen a gyógyszerekkel egy olyan állapotot kell fenntartani a szervezet immunitásában, amely csökkenti a kilökődés esélyét, vagyis mesterségesen le van rontva az egyén immunrendszere, hogy hosszú életet élhessen. Szerencsére sok pozitív példával találkoztam, és ez engem is megerősített a folytatásban.

Az úgynevezett csecsemőállapotban Lajosban átértelmeződött a mindennapi mozgás fogalma. Mi ezt teljesen természetesnek vesszük, de egy súlyos beteg számára minden mozdulat jelentős erőfeszítést igényel, minden apró cél elérése hatalmas küzdelem munkája.

— A műtétből való lábadozás után hazatértem Óbecsére, és kilátogattam a Malomfesztiválra is, hogy megköszönjem az emberek támogatását, segítségét. Nem számítottam rá, hogy itt fogok megismerkedni a jövendőbeli feleségemmel, akivel ma Szegeden élünk. Keményen meg kellett dolgoznunk a stabil munkahelyünkért, közben átképeztem magam, hogy több lehetőségem legyen. Arra törekszem, hogy olyan életvitel szerint éljek, amely támogatja az állapotomat, illetve visszaad a környezetemnek egy olyan mondanivalót, amely mindenki számára elérhető. Igyekszem a környezet és az egészség megóvása érdekében élni. Átértékelődött bennem sok minden. Az életutam felén értettem meg, hogy mi az igazán fontos, és hogyan szeretnék élni a továbbiakban — fűzte hozzá Ferencz Lajos, aki egy igazi túlélő.

Az európai országok közül Szerbia áll az utolsó helyen a szervdonorok számát illetően. Országunkban új vesére 780-an várnak, májbeültetésre 42-en, szívátültetésre pedig 39-en. Ezt az egyébként sem mindennapi harcot talán megkönnyíthetnénk embertársaink számára azzal, hogy ráirányítjuk a figyelmet a szervdonorság fontosságára, életmentő szerepére.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Boldog otthonban dobog az új szív
Riport
Boldog otthonban dobog az új szív
Riport
Facebook

Támogatóink