Az adventi-karácsonyi szimbólumok azonban sok esetben giccsesek. Az ünnepeink elüzletiesedése a fogyasztói társadalom velejárója. A reklámok, akciók mögött szégyenlősen megbúvó vagy nem is látszó üzenetekben azonban spirituális bölcsesség lakozik.

A háromkirályok, akik ajándékokat hoztak a jászolban fekvő kisdednek, bölcsek voltak, napkeleti bölcsekként is megjelennek az írásokban. Ők találhatták ki, illetve tőlük eredhet a karácsonyi ajándékozás szép szokása. Mivel az írás szerint bölcsek voltak, az ajándékaikban is bizonyára bölcsesség volt. A Biblia eredetileg nem nevezi királyoknak őket. Sőt! Még csak arról sem szól, hogy hárman lettek volna. A Biblia szóhasználata alapján helyesebbnek tűnhet a napkeleti bölcsek elnevezés. A keresztények névvel is illetik őket: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. A korabeli művészek sem tudták, hányan voltak, ezért a szabadjára engedett elképzeléseiknek megfelelően festettek két, három vagy négy férfit az újszülött mellé. A háromkirályok megnevezés tehát nem biztos, hogy megállja a helyét.

A király és a bölcs azonban nem szinonimái egymásnak. Még rokon értelmű szavaknak sem nevezhetjük őket. Mert az király ugyan — modern kori szóhasználattal élve —, ha valaki bölcs, de nem minden király bölcs. Még ritkább eset, hogy a bölcs király is egyúttal. A királycsinálásnak korunkban más szempontjai vannak. De az sem kizárt, hogy nem csak korunkban van ez így.

Ha József Attila után szabadon elfogadjuk, hogy a három király — legyenek ők bölcsek, vagy sem — mégiscsak mi magunk vagyunk, módunkban áll megajándékozni magunkat. Gondolataink pozitívra hangolásával tehetünk a legtöbbet magunkért és közösségünkért is. Ha mindenben és mindig csak a rosszat látjuk, ha a negatívumokra koncentrálunk, azt emeljük ki, azt hangsúlyozzuk, azzal a magunk és a közösség elmeállapotára is hatunk. Pedig szebbnek láthatjuk a világot, ha bizonyságként tekintünk arra, hogy a csodák léteznek, és valójában bennünk rejlenek. Minden az agyban, vagy mondjuk úgy, hogy a lélekben dől el. A dolgok derűs szemlélete, de annak ellenkezője is könnyen átragadhat, rendszerint át is ragad a környezetünkre.

Csoda lehet már az is, ha a mogorva, mindig elégedetlenkedő, mindenben a rosszat látó embertársainkat legalább az ünnepek idején egy kicsit jobb kedvre tudjuk hangolni. Néha elég csupán a figyelmesség, más esetben ez nem könnyű feladat. A világot sötéten látó szemlélődők észjárása ugyanis sokszor kibogozhatatlanul csavaros lehet. A jóléti államok életszínvonalát sokan hajlamosak az itthoni állapotokkal összevetni, anélkül, hogy tisztában lennének azzal, hogy nem minden az anyagiakban rejlik, a számadatok sem minden esetben összehasonlíthatóak matematikai módszerekkel.

Az életszínvonalban, technológiai fejlődésben fényévekkel előttünk járó országokban sokszor az a valódi helyzet, hogy a demográfiai hanyatlás következtében ma több felnőtt-, mint csecsemőpelenkát adnak el. Az iskolákat pedig öregek otthonává alakítják át. Hiánycikk a gyerek. A gyereknevelés napnyugaton nem trendi. Ódivatúvá degradálják a hagyományos családi kötelékeket.

Azzal a dilemmával szembesülhetünk most, hogy vajon a napkeleti bölcsek az idén is elhozzák-e ajándékba azt a felismerést, hogy az újjászületésbe vetett hit nélkül üres és értelmetlen maga a lét is.