home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Biztonságban az idősek
Bíró Tímea
2020.04.02.
LXXV. évf. 14. szám
Biztonságban az idősek

A járványhelyzet miatt meghozott szigorítás értelmében a hatvanöt éven felüliek kizárólag vasárnap, a kora reggeli órákban hagyhatják el az otthonukat, a hét többi napján a családtagok, az ismerősök és a szomszédok segítségére szorulnak. Eddig is sokat számított a falugondnokok munkája, de a jelenlegi körülmények között kiemelten fontos a tevékenységük.

2015 óta működik Vajdaságban a falugondnoki szolgálat, és jelenleg 17 önkormányzat 50 településén 20 gondnok könnyíti meg azoknak az idős személyeknek az életét, akiknek erre szükségük van a ház körüli munkák elvégzésében, a bevásárlásban, az orvoshoz való eljutásban, vagy egy kis társaságot igényelnek. A CMH Polgári Egyesület koordinátora, Bús Ottó lapunknak elmondta, hogy a kialakult állapot miatt módosult a falugondnokok tevékenysége:

— Az alapellátásra szorítkozunk, tekintettel arra, hogy a hatvanöt éven felüliek nem hagyhatják el az otthonukat, ezért megszűnt a szállítás mint szolgáltatás. A falugondnokaink beszerzik a szükséges gyógyszereket, és bevásárolnak az idős személyeknek. A Vöröskereszttel karöltve néhány önkormányzat területén a népkonyhából ebédet szállítanak a rászorulóknak. Természetesen igyekszünk minden felmerülő problémát megoldani, de minimalizáljuk az emberi kapcsolatok számát és lehetőségét. Már az első napokban az eddigi felhasználókon kívül is jelentkeztek olyan személyek a falugondnokoknál, akiknek segítségre van szükségük. Időközben elindult a VMSZ Vigyázzunk egymásra nevű akciója, mely valamennyire tehermentesíti a falugondnokainkat. Ez egy közös munka, melyben mindenki ott segít, ahol tud.


Ricz Gábor

Ricz Gábor, a szabadkai egyházmegye Caritasának igazgatója szerint a segítségnyújtás mellett az egészséget is szem előtt kell tartani, ez pedig úgy lehetséges, ha minél kevesebbet érintkeznek az emberek egymással:

— A falugondnok az, aki elmegy az üzletekbe, a gyógyszertárakba, és ezért ő a veszélyforrás az idősek számára. Ennek függvényében óvatosságra intettük őket, hogy vigyázzanak magukra és az idősekre is. Azt javasoltuk nekik, hogy ne menjenek be a házba, inkább az ablakon vagy az ajtón adják be a csomagot. Vannak olyan falugondnokaink, akik a munkaidő letelte után önkénteskednek.

Ahhoz, hogy a falugondnok vigyázni tudjon a saját egészségére, fontos lenne a védőfelszerelés, mely biztonságosabbá tenné számára a munka elvégzését.

— A legnagyobb gond az, hogy a megfelelő, gyógyszertári maszkokban nagy hiány van, és a védekezéshez pedig elengedhetetlen, hogy a célnak valóban megfelelő védőmaszkot viseljenek az emberek. Mivel a falugondnokok szoros kapcsolatban állnak az önkormányzatokkal, mindenkinek van védőfelszerelése. Van, aki megvásárolta saját magának, és van, akinek a helyi illetékesek adtak — mondta el Ricz Gábor.

A Caritas mindig is szoros együttműködésben állt a Vöröskereszttel, és ez a mostani időszakra is érvényes. Ricztől megtudtuk, hogy a szabadkai polgárok az önkormányzat hívószámát, a Vöröskereszt, illetve a Caritas telefonszámát hívják szükség esetén.

— Nagyon fontos, hogy most összetartsanak az emberek, kisegítsék egymást, akinek pedig nincs támasza, annak itt vagyunk mi. Rendkívül fontosnak és hasznosnak tartom a VMSZ által elindított önkéntességi programot, erre most hatalmas szükség van, meg úgy egyáltalán mindig nagy igény lenne az önkéntesekre — hangsúlyozta a Caritas igazgatója.

Legyen szó akár falugondnokról, akár önkéntesről, mindannyiuk munkáját megnehezíti a kijárási tilalom, a sok sorban állás az üzletek előtt ugyanis rengeteg időt elvesz a napból, és 17 órára mindenkinek otthon kell lennie.

Popović Péter az átlagnál több személlyel törődik, összesen hetvenkét kliense van Törökkanizsa, Rábé, Majdány, Gyála és Oroszlámos területén, emellett a szomszédság körében is elvégzi a bevásárlást.

— Szeretnék csak a vásárlásra koncentrálni, de sokan megkérnek, hogy fizessem be a számlákat, nem értik meg, hogy ez most várhat, nem kapnak büntetést a késlekedés miatt. Igyekszünk minden problémát megoldani, a VMSZ adott textilanyagot, így elkezdtük varrni a maszkokat.

Hajdújárás, Ludas és Királyhalom falvaiban végez falugondnoki szolgálatot Némedi Normand. Elmondta, hogy van olyan gyógyszer, amely már nem kapható a gyógyszertárakban, de van másik készítmény, mellyel helyettesíthető.

— A magány és a bezártság most a legnagyobb gond az időseknél, mert szeretnének kimozdulni az otthonukból, elmenni a templomba, temetőbe, készülődni a közeledő húsvéti ünnepekre. Most mi sem tudunk annyit beszélgetni velük, mint korábban, nem tudjuk lelkileg ápolni őket. Hatalmas segítség a VMSZ által elindított akció, mert ez jelentősen megkönnyíti a falugondnokok munkáját.

Palicson nincs falugondnokság, ezért ott kiemelten hiánypótló a Vigyázzunk egymásra elnevezésű program. Szalai Andrea önkéntes elmondása szerint az idősek egyre nyitottabbak az önkéntesek iránt, és igénybe veszik a segítséget:

— Jelenleg körülbelül tizenöt önkéntesünk van, de folyamatosan jelentkeznek az emberek, és igyekszünk úgy alakítani a munkát, hogy mindenki a saját lakóhelyének a környékét fedje le. Az egyik önkéntesünk, Vörös Zsana maszkvarrásba fogott, és így az ingyenes maszkokat is házhoz tudjuk vinni. A nyugdíjfelvevéssel kapcsolatos problémát is igyekszünk orvosolni, hogy minden idős személy megkapja a juttatását. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az élelmiszerüzletekkel, ezért ha hiány van valamiben, akkor igyekszünk az idősek számára félrerakatni egy-egy termékből. Mi valójában telefonközpontként is működünk, hiszen két-három önkéntes fogadja a hívásokat, és továbbítja a kéréseket a többieknek. Az egy kicsit megnehezíti a munkánkat, hogy az üzletek csak 15 óráig vannak nyitva, de igyekszünk helytállni, mindent beszerezni.

Az idősek minden segítséget megkapnak annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljék ezt a sok türelmet igénylő és emberpróbáló időszakot. Nem egyszerű több napon, héten át a négy fal között lenni, de aki teheti, az sétálgasson egy kicsit az udvarban, a lakásban élők pedig ne felejtsenek el gyakran szellőztetni, hogy felfrissítsék az otthonukat. A falugondnokok és az önkéntesek is arra biztatják önöket, hogy ne féljenek segítséget kérni, nincsenek egyedül!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..