Biztonság vagy szabadság

Biztonság vagy szabadság

Csalánba nem üt a ménkű, tartja a közmondás, viszont öngyilkos terroristák mindenhol feltűnhetnek. A Balkánt már legalább háromszor megfenyegették közleményeikben. Nyugat-Európában pedig már minden előfordult: célzott lövésekkel való gyilkolás, robbantás, öngyilkos robbantás, tömegbe hajtás furgonnal vagy teherautóval.

A megállíthatatlan ágyúgolyó és a kidönthetetlen oszlop

Egy logikáról szóló műben (Raymond Smullyan: Mi a címe ennek a könyvnek?) az az egyik nagy dilemma, hogy mi lesz akkor, ha egy megállíthatatlan ágyúgolyó egy kidönthetetlen oszloppal ütközik. Elgondolkodhatunk a kérdésen: nincs megoldás. Az életben nincsenek kidönthetetlen oszlopok és megállíthatatlan ágyúgolyók. Inkább csak ilyennek tűnnek. Ma például az a kérdés, hogy vajon fenntartható-e a szabadságnak az a foka, az az életminőség Európában, amely eddig volt jellemző, vagy úton-útfélen felfegyverzett rendőrök posztolnak majd, és a metróba, a vasútállomásra való belépésünkkor igazoltatnak bennünket — azaz csökken a szabadságunk, melyet igazán még meg sem kóstoltunk. Vajon kérdés lesz-e, hogyan erősítsük az általános iskolák, középiskolák, egyetemi campusok védelmét, és hogy hogyan szabályozzák azok házirendjét?

Európában a szabadság szinte olyan, mint egy vallás központi eleme. E szerint olyan érték, amely felett semmi sincs, és nem is lehet. Ez volt az ideológia, miközben a politikusok halmozták az adósságokat és szakértelem nélkül vezettek államokat. Mára bizonyossá vált, hogy a szabadság önmagában nem elég, ezért az iskolában most a hazafiasság prédikálására kezdenek átállni, noha az sem elegendő — önmagában semmi sem az.

A médiában imamalomként hajtogatják a szabadságot, melynek örve alatt egyre extrémebb dolgokat igyekeznek bemutatni. A politikum szférája pedig az őt nem zavaró jelenségekre — így a szabadosságra és mindenféle extremitásra — érdektelenül bólint, mindegy neki. Mindegy az eurobürökratáknak, akik ott legalább tízszer annyit keresnek, mint otthon, és mindegy az otthoni politikusoknak is, így azt a látszatot keltik, mintha a szabadság jegyében Európa szinte mindent helybenhagyna. A szabadságról olyasmi jut egyesek eszébe, amit néhány évtizede el sem tudtak vagy tudtunk volna képzelni. A szabadság Európa vallása, és ez került most veszélybe. Mert ami most van, az a káosz felé mutat.

 

A szabadság elillanása

A szabadságnak felettébb illékony a természete. Az éhség, mások agresszivitása, sőt még az is, ha túl meleg vagy túl hideg van, arra sarkall egyeseket, hogy megoldják ezt a kérdést, valaki más kárára. Így tesznek a vandálok, a zsebtolvajok is, akiket a leépített rendőrség nem tud érdemben üldözni, hiszen a szabad Európában szinte követhetetlenül mozognak.

Úgy látom, ebben a pillanatban Nyugat-Európa lakosai számára a biztonság kérdése fontosabbá kezd válni, mint a boldogságé és a szabadságé, hiszen senki sem lehet maradéktalanul boldog, ha nincs biztonságban, azaz nincs rend. Az európaiak ehhez nem szoktak hozzá, valamint ahhoz sem, hogy vannak, akik számára más értékek fontosabbak vagy ugyanolyan fontosak: például a tisztesség, család, haza, becsület, horribile dictu Isten, természet vagy a másik ember. A rend nem a szabadság ellentéte, mert a rend ellentéte a rendetlenség, a szabadságé pedig a rabság. Ami viszont most kezd kialakulni, az egyre több rendetlenség és egyre kevesebb szabadság. Nagyjából a ’70-es években, a ’60-as évek elejétől olyan jólétet teremtettek, amelyet az emberiség történetében egyetlen társadalom sem tapasztalt meg, kivéve az amerikaiakat, akiknél még nagyobb volt, és még korábban köszöntött be. Ezt a korszakot joggal nevezhetik, így utólag, a boldogság korszakának — ha a gazdagságot és az azzal járó tárgyakat, nyaralásokat, teleléseket annak tekinthetjük. Akkoriban gyökeresedett meg, hogy a boldogság együtt jár az alacsony árakkal és a hatalmas haszonnal: olyan termékekkel, amelyeket a harmadik világban állítottak elő potom pénzért, de még mindig olcsón adnak el a nyugatiaknak, ők pedig szinte mindenhova szabadon utaztak, mert volt erre pénzük, azaz szabadságuk, hiszen a pénz szabadság. Az is a boldogsághoz tartozott, hogy szinte mindenkinek volt autója és háza. A megfelelő ENSZ-szervezetek pedig akkurátusan kiadták a statisztikáikat, hogy az emberek lakása hol mekkora, és mindig a Nyugaton volt a legnagyobb.

 

A pénz az, amire használják

A pénz éltethet és ölhet is. Lehet rajta bombát vásárolni, illetve zöld növényekkel teli ligetes városokat is építeni. Rabságba dönthet, terrort eredményezhet, de szabadságot is, ha okosan élnek vele. Ha azonban arra használják, hogy még több pénzt teremjen, akkor mint a vírus, szaporodik, de semmit nem hoz létre, legfeljebb beteg társadalmakat.

A kapitalista gazdaság viszont egy — ma már látjuk — állandóan bővülő társadalmi képződmény. Nem akarok most érzelemdús húrokat pengetni, hogy felzabálja a földet, tönkreteszi a talajt és az ivóvizet, hogy kivágja az erdőket... Csupán a helyzet megállíthatatlanságára akarok utalni. Mi lesz akkor, ha az emberiség (egy másik megállíthatatlan golyó) a természeti környezet terhelhetőségének felső határával találkozik (ez volna a másik oszlop). Jobb lenne nem kipróbálni, de ezzel már, azt hiszem, elkéstünk.

 

Az ember a legnagyobb érték

Minden világvallás, valamint világi bölcselet az embert mint a legfőbb értéket tartja számon, az emberi életet pedig a legfontosabbnak tekinti.

Ezzel szemben az emberiség ma ott tart, hogy a Közel-Keletről 80 millió ember kész elmenekülni vagy kivándorolni, ezenkívül még Pakisztán, Banglades és a Fülöp-szigetek is folyamatosan munkavállalókat bocsát ki, akiket a szupergazdag „öbölállamok” szívnak fel, majd küldenek vissza. Fekete-Afrikában napról napra nő azoknak a száma, akik el akarnak menni — ma 200 millióra becsülik őket. Náluk és a Közel-Keleten tehát már eldőlt: az emberiség nem működhet azon a módon, ahogy eddig, mert éhínség, vízhiány van, ezek miatt pedig vad háborúk kezdődnek. Szörnyű ezt kimondani, de úgy látszik, ők már senkit sem érdekelnek, és az emberiség történetében ők az első generáció, melyre már sehol sincs szükség. Otthon nem tudnak értelmes módon élni, Európa és a gazdag országok viszont nem fogadják be őket. Az egykori bevándorlók utódai — akiknek a szüleire, illetve nagyszüleire még szükség volt — ma külvárosi gettókban laknak, nem tartoznak már sem a kibocsátó, sem a befogadó társadalomhoz (például egy szenegáli francia vagy egy pakisztáni brit). A beáramló lakosságnak néhány éve, évtizede még volt munkája és tisztességes fizetése, aztán a gazdaságban fokozatosan feleslegessé vált. Jöttek a robotok, a Kínába áthelyezett termelés és hasonlók. Azt, hogy vajon hogyan léphet ki ebből a helyzetből Európa és az egykori bevándorlók leszármazottjai, senki sem tudja, csak az biztos, hogy újak be szeretnének települni.

Valójában Európa sem gazdag, sőt adósságtengerben úszik: gond van a nyugdíjalapokkal, több országban a minőségi oktatás pénzelésével, emellett a katonai kiadások és a rendvédelmi szervek finanszírozásával is spóroltak, így annak jelentős része használhatatlan. Most gyorsan modernizálni kellene a hírszerzést, a rendőri alakulatok számát pedig növelni, amire több országban nincs pénz.

 

A terrorizmus golyója

A „szükségtelen” százmilliók még mindig tűrnek és reménykednek, noha nincs tiszta víz és elég táplálék. Mi, európaiak hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a helyzet azért jött létre, mert az ottani kormányok felelőtlenek, de ez nem teljesen így van. Afrika történetét először a XVII. századi rabszolga-kereskedelem siklatta félre, majd az, hogy a jobb fegyverekkel érkező Európa létrehozta gyarmatait, és „kiszivattyúzta” onnan a hasznot.

Az 1941. évi Atlanti charta ugyan megszabta az államok politikai függetlenségét, ami hatalmas vívmány, de ez három szempontból is rossz volt. Egyrészt nem védte meg őket a további gazdasági bajoktól, másrészt pedig a vonalzókkal megrajzolt határok, ugyanúgy, mint a Közel-Keleten, etnikumokat választottak szét, és közös államokba kényszerítettek olyan népcsoportokat, amelyek nem tartoznak egybe (például a joruba terror Nigériában, a két Szudán létrejötte.) Harmadrészt, ezeknek az újonnan létrejött országoknak nem volt meg a képességük, hogy maradéktalanul működjenek államként, valamint hogy a gazdasági kérdésekben jól döntsenek, ezért a javak Afrikából való távozása folytatódott és folytatódik.

Annak ellenére, hogy Afrikában a legsúlyosabb a helyzet, a terrorizmus, leszámítva a Boko Haramot, nem éri el az európaiak ingerküszöbét (noha már kötetnyi terrorszervezet létezik, de ezek egymás ellen is harcolnak). Viszont a Közel-Keleten már Európa is célpont. Mind a szunniták, mind a síiták támogatják a terrorszervezeteket, de amíg Irán, a síita iszlám központja, többnyire olyan területeket pénzel, ahol síita kisebbség él, addig a szunnita terror sokkal inkább elterjedt, és többen finanszírozzák. Az európai merényleteket szunnita kötődésű terroristák követték el. Ezek az események sajnos meghozták az ellenmerényleteket is: az elmúlt hetekben kétszer hajtottak muszlimok közé furgonnal.

Az európai lakosság értetlenül áll a helyzet előtt. Más sem tudja, hogy másod- és harmadgenerációs elkövetők miért gyilkoltak. Ez arra utal, hogy valami nincs rendben. Elképzelhető, hogy csak arról van szó, hogy az európai muzulmánok soraiból sokan a megtámadott szíriaiakkal éreznek együtt. Közülük pedig valamilyen okból egyesek addig mennek el, hogy merényletet vállalnak. Ennek a pszichológiája nyilván vizsgálatra szorul. Fel kell lépni ellene, amennyire lehet. Nyugati politikusok immár azt mondják, meg kell tanulni együtt élni a terrorista fenyegetettséggel, és ebben sajnos vélhetően igazuk van. A brüsszeli, a görög, az olasz és a nyugati adminisztráció nem kezdett el elég korán foglalkozni a kérdéssel. Már a schengeni övezet sem olyan, amilyennek elképzelték.

A terrorista nem használ ágyúgolyót, de ma már elérte azt, hogy szinte bárhova be tud jutni, hogy a csalánba is üssön (egy manchesteri koncerten május 23-án tinik között robbantottak). Az igazán fontos rendezvényeket ma már egy hadosztálynyi rendőr, katona biztosítja több koncentrikus körbe rendeződve, esetleg mesterlövészek is figyelik a környéket. A szabad Európa úgy, ahogy ismertük, már nem létezik, az oszlop eldőlt.

A Balkánon nem lehetünk teljesen nyugodtak, egyesek komolyan gondolkodnak egy nagy muzulmán állam létrehozásán.

Ebben a helyzetben valódi biztonság nincs. A terror talán elkerüli Szerbiát és Közép-Európát, hiszen nem ezek az államok bombázták szét a közel-keleti országokat, de erre nem támaszkodhatunk. Tehát búcsút inthetünk a felhőtlen szabadságnak és boldogságnak, hiszen ismét meg kell állapítanunk: ilyen a világ, és kell a fegyver.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink