Bizakodva tekinthetünk a jövőbe
(T. T.)
2014.06.11.
LXIX. évf. 24. szám
Bizakodva tekinthetünk a jövőbe

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjává. E napon immár harmadik alkalommal tartottak ünnepséget a királyhalmi Jézus szentséges szíve plébániatemplomban, melynek kertjébe két éve a magyarság közös múltját, a közös gyökereket és a közös jövőt jelképező almafát ültettek.

Az ünnepséget többek között megtisztelte jelenlétével Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke, Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Korsós Tamás, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulja, Korhecz Tamás, az MNT elnöke, Á. Fúrús János, Csólyospálos polgármestere is. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, majd a templomkertben Pásztor István mondott beszédet, s kifejezte reményét, hogy a királyhalmiak által gondozott mindannyiunk almafája ugyanúgy terebélyesedni fog, mint mi magunk közösségként.  

— Az, hogy mi így ünnepelünk, azt bizonyítja, hogy életképes közösség vagyunk, mely nemcsak a realitások talaján áll, hanem szimbólumokat teremt a kapaszkodás szándékával. Trianon után sokan reményvesztetté váltak, és nem tudták, mit hoz a holnap. Nem tudták, mi lesz velük, hiszen földjük másik ország területére került, a bolt, ahova vásárolni jártak, a piac, ahol a terményeiket értékesítették, mind másik országban volt már. Az egymásba vetett hitnek és az összefogásnak köszönhetően azonban mégis itt vagyunk! Nem volt egyszerű, mert folyamatosan két őrlő kő között találtuk magunkat. Némelyek folyamatosan azt akarták, hogy lojalitásunkat bizonyítva mind több gesztust gyakoroljunk a többség irányába, magunkat mindinkább feladva. Mások pedig azt mondták, azzal, hogy gesztust gyakorolunk, azt bizonyítjuk, hogy puhányok, nemzetárulók vagyunk.

A fő csapás, a fő erő megtalálta az egyensúlyt a két véglet között, ennek eredménye az, hogy ma itt vagyunk. Azon túlmenően, hogy nemzeti történelmünk egy fájdalmas napjára emlékezünk, ünnepelünk is. Mindaz, amit ez a közösség az elmúlt több mint kilenc évtizedben lerakott a nemzet asztalára, ahogyan megtartotta és megőrizte önmagát, arra jogosít fel bennünket, hogy ünnepeljünk. Egymásra találásunk és összefogásunk mostani állapotát látva bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Függetlenül attól, milyen gazdasági, szociális nehézségekkel küzdünk, és hogy hányan vagyunk. Vannak, akik magyar útlevéllel a zsebükben külföldre utaznak munkát vállalni, hogy eltarthassák családjukat. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy képesek vagyunk megvívni és megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. Képesek vagyunk rá, hogy az itteni többséggel elfogadtassuk prioritásainkat, hogy úgy vállaljunk szerepet az ország gondjainak megoldásában, hogy az a mi esélyeinket, érdekérvényesítési lehetőségeinket és tekintélyünket növelje, építse. Képesek vagyunk rá úgy, hogy önmagunkat ne adjuk fel, és hogy ezzel a teljesítménnyel hozzájáruljunk az egyetemleges nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez. Megváltozott a világ körülöttünk. Ebben a megváltozott világban kell megtalálnunk a helyünket, ebben a megváltozott erőrendszerben kell újabb partnereket találnunk magunknak -– mondta ünnepi beszédében Pásztor.

A művelődési műsorban előbb Nagy Krisztián szavalta el a Szózatot, majd a helybeli Petőfi Sándor ME két kórusa: a Parlandó női kar és a Vinea Regis gyermekkar adta elő. Fellépett még a hajdújárási—királyhalmi Venyige néptánccsoport, Kónya Sándor csókai versénekes, Kasza Ábel, Kasza Lehel és Sejdić Alex szavalók, Mészáros Gábor színművész, a csólyospálosi hagyományőrző asszonykórus és az üllési Királydinnye citerazenekar. 

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..