Gazdasági elemzők korábban rendre arra figyelmeztettek, hogy Donald Trump agresszív vámintézkedései katasztrofális következményekkel járnak majd a világgazdaságra nézve. Áremelkedés, keresletcsökkenés, végső soron egy amerikai recesszió lesz a következmény, mely aztán a világgazdaság egészét is krízisbe sodorhatja.
Fél évvel az intézkedések belengetése után a jelek arra utalnak, az apokalipszis elmaradt. Sőt, az Amerikai Egyesült Államokban a gazdaság nő, az infláció csökken, a tőzsdék szárnyalnak. A jelenlegi perspektívából azonban nem látszik, hogy a közgazdászok többsége tévedett, vagy csak késnek a megjósolt következmények.
A 2008-ban kitört pénzügyi, majd az abból eredő gazdasági válság már jócskán megtépázta a piacpárti liberalizmusba vetett hitet. Most pedig az mutatkozik érdekes „kísérletnek”, hogy ha a világ legerősebb gazdasága sikeresen alkalmaz egy korábban diszkreditált védővámrendszert, akkor a közgazdasági gondolkodást az mennyire befolyásolja. Az elemzők már évtizedek óta boncolgatják egy esetleges birodalomváltás lehetőségét. Egyesek viszont az amerikai elnökválasztást tekintik egyfajta birodalomváltásnak. A korábbi birodalom a világ csendőreként permanens háborúval akarta a világot arra kényszeríteni, hogy az általa felhalmozott adósságtömeget finanszírozza. A Trump elnök által képviselt „új birodalom” most felülírja a korábbi szabályokat. A kezdetekben úgy tűnt, egy olyan együttműködési rendszer kialakítására törekszik, amely békés egyezség keretében próbálja elérni céljait. A stratégiai törekvések lényege az USA újraiparosítása lenne.
A történelmi tapasztalatok alapján azt hihetnénk, hogy mintegy százévenként a világot meghatározó birodalmak kicserélődnek. Az utóbbi néhány száz évben ez így is volt. Ennek egy logikus kifejlete volna most — amit sokan jósoltak is —, hogy Kína veszi át az Egyesült Államoktól a vezető szerepet. Arra is kell azonban gondolni, hogy a körülmények ma merőben másak, mint a korábbi birodalomváltások idején. A két ország, vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, a két birodalom most több szállal kötődik egymáshoz, mint a riválisok korábban valaha. Ezért van az, hogy amikor úgy tűnik, most aztán valóban bekeményítenek, nem sokra rá meg is enyhülnek.
Egy másik megközelítésből viszont mindaz, ami most történik, valójában a technológiáról szólhat. Az amerikai fél nyilván a folyamat ezen vetületét is figyelembe veszi. Korábban is intenzíven dolgoztak már azon, hogy megakadályozzák az amerikai technológiai szektorban a kínai felvásárlásokat. A kínaiak azonban az utóbbi tíz-tizenöt évben a kockázatitőke-alapok által jelentős mennyiségű pénzt fektettek az amerikai vállalatokba, ami rendre magánszemélyek és cégek bevonásával történt. Nem nehéz átlátni azonban, hogy emögött állami megrendelés és támogatás húzódott meg, azzal a céllal, hogy a legmodernebb amerikai technológiai tudás a kínaiaknak is a rendelkezésére álljon.
A negyedik ipari forradalomnak nevezett, mesterséges intelligencia által vezetett fejlődés is átformálhatja az erőviszonyokat. A mostani világrend egyik alappillére az a pénzügyi rendszer, amelyet a nyugat-európai bankok és az amerikai pénzügyi intézmények dominálnak. A globális pénzáramlásokat nem pusztán a gazdasági szükségszerűségek irányítják, hanem egy gondosan kiépített hálózati rendszer is. A módszer alkalmazása évszázadokra nyúlik vissza, és a gyarmatosítás egyik modern formájának tekinthető. A jelek szerint az eszközök változnak ugyan, a célok azonban továbbra is a birodalmi törekvéseket szolgálják.
