Betűtánc

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Betűtánc

Csernik Attila (Szabó Attila felv.)Beszélgetés Csernik Attila Fórum-díjas képzőművészünkkelBetűk, betűsorok, betűmezők, betűfolyamok, betűhegygyűrődések... kicsik, nagyok, görbék, szabályosak, játékosak, harmonikusak vagy diszharmonikusak. Egy képzőművész, akinek a műveit még véletlenül sem...

Csernik Attila (Szabó Attila felv.)

Beszélgetés Csernik Attila Fórum-díjas képzőművészünkkel
Betűk, betűsorok, betűmezők, betűfolyamok, betűhegygyűrődések... kicsik, nagyok, görbék, szabályosak, játékosak, harmonikusak vagy diszharmonikusak. Egy képzőművész, akinek a műveit még véletlenül sem lehet összetéveszteni másokéval, aki nem színekkel és a szokásos formákkal kommunikál közönségével, hanem az ábécé jeleinek képpé formálásával. Olvashatom is, ha akarom, a papírra rögzített szöveget, de nem feltétlenül szükséges ez ahhoz, hogy belehelyezzem magam az alkotások világába. A vizuális élményen a hangsúly, s esetében a napnál is világosabb: amit ő produkál, az nem a valóság puszta reprodukálása, hanem annak sajátos, csak rá jellemző átlényegítése. Ninkovné Kovacsev Olga adta a fenti találó címet a művész első retrospektív kiállítása katalógusának, ebben írja róla a következőket is: ,,...biztosan állíthatjuk, hogy Csernik Attila mind a vajdasági avantgárd mozgalom (...), mind a vajdasági illusztrációs műfaj tárgykörében nagyot alkotott. Az újvidéki főiskolán diplomázik, két évig Montrealban tanul festészetet, ott és New Yorkban ismerkedik meg az avantgárd művészeti irányzatokkal, mindig is fogékony az újra, hazajön, s egy rövid ideig szülőhelyén, Topolyán rajztanároskodik, majd a Képes Ifjúsághoz szegődik húsz-egynéhány évre műszaki szerkesztőnek - ez volt a lap hőskora, mondja, nagy dolgokat csináltunk mi akkor! -, később a Dolgozók, a Magyar Szó és a Jó Pajtás munkatársa, e lapoknál illusztrátor is. Egy időben body-arttal, vizuális költészettel, land-arttal próbálkozik, mintegy 40 kísérleti könyv szerzője vagy társszerzője... Nagy Apáti Kukac Péter- és Ács József-díjas, s nemrég megkapta az idei Fórum-díjat.
* Miért éppen a betű a képzőművészeti kifejezőeszközöd?
- Tulajdonképpen a rám gyakorolt irodalmi hatás következménye. A feleségem, az irodalmár Juhász Erzsébet nagy szerepet játszott ebben. Előtte is felhasználtam szövegeket a képhez, de nem ilyen formában. Bizonyos értelemben a kettőnk együttélése határozta meg a stílusomat, így kerültem a betű bűvöletébe, hogy aztán később annak vizuális értékeit keressem. A betűnek azt a részét akartam mindig megmutatni, amit az ember rendszerint nem vesz észre, mert magától értetődően a tartalmi töltete alapján ítéli meg. Amit én csinálok, az végül is egy elirodalmasított műfaj, azaz sem az irodalomhoz, sem a képzőművészethez nem tartozik szorosan, illetve mindkettőhöz tartozik. Nekem ez így jó...
* Szembetűnően gyakran alkalmazod az e-t...
- Az e betű meghatározza az életemet. A feleségemnek, a lányomnak, a fiamnak is e-vel kezdődik a neve: Erzsi, Emese, Előd... Lehet, hogy ez véletlenül jött össze, nincs benne semmi tudatos, szándékos. Azt viszont tudni kell, hogy ha az e mellé teszek egy t-t vagy mást, akkor is csak a vizuális kapcsolatot keresem a kettő között, nem a tartalmit, tulajdonképpen egy vizuális felületet alakítok ki, ami betűkből áll, s még akkor is ezen van a hangsúly, ha valami értelme van a szövegnek.
* Valószínűleg az információözön is közrejátszott stílusod kialakításában.
- Valóban, és az is, hogy újságoknál dolgoztam. Ti néztétek a szöveg értelmét, nekem meg mindig azt kellett néznem, hogy formailag szép legyen. Én a munkahelyemen persze számtalan kompromisszumot tettem, meghallgattam számtalan főszerkesztőt... Ott ,,eladtam magam, de ha a szobámban leülök dolgozni, mindig azt csinálok, amit én akarok, ami nekem tetszik. Nem érdekel, hogy azt valaki megveszi vagy nem veszi meg.
* És megveszi? Sokan eladásra festenek. Úgy, hogy az ,,mindenkinek tessék'. Mondjunk hát valamit a művészi erkölcsről.
- Én képet, ha hármat-négyet eladtam életemben, az sok... Főleg intézmények vették meg őket. Mondom, a munkahelyeimen hajlandó voltam a kompromisszumokra, a képeimben azonban nem. Megélni nem is tudtam volna belőlük ezen a tájon. Sosem eladásra dolgoztam.
* Hanem?
- A magam gyönyörűségére. Ez az a szelep, amelyen át kiengedtem magamból a sorscsapásokat, feldolgozom a tragédiákat, de a szép élményeket is.
* Melyik az az érzésvilág, az a mondanivaló, amely leginkább feszít téged?
- Minden, ami az életemben-életünkben megtörténik, ami az életemet széppé vagy csúnyává változtatja, vagy ami nehezíti. Ezeket a dolgokat így próbálom magamból kibeszélni. Amikor háború volt, úgy reagáltam, hogy a város- vagy a faluneveket írtam le százszor egy felületre. A betűn keresztül, úgy érzem, minden olyant el tudok mondani, amit valaki más színekkel vagy formákkal fejez ki. Most, látod, hogy itt a hajdújárási borkastélyban dolgozunk, a bor az, ami motivál. Begyűjtöttem néhány szép formájú vörös szőlőlevelet, s körülírtam őket...
* Egy nemrégi interjúdban a vajdasági magyar képzőművészet fogalmát emlegeted. Egyáltalán létezik ilyen?
- Bizonyos ételemben igen. Elsősorban arra gondolok, hogy magyar emberek csinálják. És vannak specifikus témák, amelyeket csak mi tudunk, vajdasági magyar képzőművészek feldolgozni. Mert egy erdélyi vagy egy felvidéki művész esetleg el tud képzelni egy, a miénkhez hasonló szituációt (pl. háború), de egy magyarországi magyar ilyesmire már nem reagál. Ilyen értelemben talán van vajdasági magyar képzőművészet.
* Milyennek látod a mai vajdasági magyar képzőművészeti életet?
- Az éveim számából eredően is sok mindent megéltem, s úgy érzem, sok mindent másként kellene csinálni. Azelőtt azt hittem, hogy minálunk a képzőművészet azért van hátrányosabb helyzetben, mert a miénk irodalomközpontú kultúra, s az irodalomnak több pénz jut. Most már látom, hogy az irodalom is olyan csóró szegény, mint a képzőművészet. Egyrészt kis környezet vagyunk, kevés a pénz... Ha fiatalon egy nagyobb, gazdagabb környezetbe került volna az ember, nyilván nagyobb lehetősége lett volna a kifutásra. Anyagilag is, szellemi téren is jobban jár, nagyobb támogatásban részesül. Itt mindenféle aprósággal meg kell küzdened ahhoz, hogy eljuss oda, ami egy nagyobb nemzetnél normális dolog a képzőművész számára. Nézd csak meg Magyarországot, Ausztriát, Belgiumot vagy Olaszországot... Ha csak a médiumokat veszed is tekintetbe vagy a könyvkiadást, már látod a lehetőségeket. S ott szeretik a képet, megveszik.
* Mi az, ami a képzőművészeten kívül fontos még az életedben?
- Egy rendes, normális élettárs kell ahhoz, hogy az ember megkapaszkodhasson. Család. Én családközpontú vagyok. Mindig szerettem a családomat... Törődtem vele.
* Jó ember, önzetlen, jó barát vagy, annak ismer mindenki. Sok sorscsapás ért ugyan, te mégsem veszekedtél soha senkivel, tetted a dolgod...
- Remélem, igaz, amit mondtál. Úgy veszem, hogy az embernek élnie kell a rá kiszabott sorsot. Én tulajdonképpen olyan vagyok, hogy minden embert magamban hordok, akivel valamilyen kapcsolatom volt. Akármilyen. S valamilyen formában mindig megjelennek a munkáimban is. Szeretem az embereket.

Címkék: Betűtánc
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Facebook

Támogatóink