Aztán jött a politika beláthatatlan és követhetetlen keverése-kavarása, s ennek eredményeként egyszerre ez az úr az akkor alakult koalíció sorai között találta magát — amit az ország addig elképzelhetetlennek tartott. Mi több, megkapta az építésügyi minisztérium bársonyszékét, mindenekelőtt a 10-es és a 11-es korridor autópályái és vasútjai kiépítésének feladatát.
Sokan már-már azt hittük, hogy ez nem is olyan rossz próbálkozás. Egy „huj-huj, hajrá!” típusú emberről lévén szó meg a mögötte álló kemény szocialista káderekről — akiket felerősítettek a Demokrata Párt és a G-95 csoportosulás viszonylag jól vagdalkozó embereivel — pár év alatt tényleg elkészülhetett az autópálya Horgostól Preševóig és Ništől Dimitrovgradig, majd nagyjából ezt a vonalat követve a dupla sínpáros, nagy sebességet kibíró vasút is. Ezen a pályán egyelőre 160 kilométeres sebességgel száguldhatnak majd a vonatok. Azért „egyelőre”, mert ezzel megvetjük a nem is olyan távoli jövő gyorsvasútjainak alapjait. Koromra való tekintettel mindez ábrándnak tűnt előttem, de osztatlan örömmel vettem tudomásul, hogy fiaim, unokáim már élvezhetik őket.
Jöttek a fene nagy dumák emberünk részéről. Többek között azokról a hatalmas pénzekről, hitelekről, donációkról, amelyekkel sok ország pénzintézete támogatja ezt a vállalkozást. A jobb sorsú országok és a világ legnagyobb bankjai azt a meggyőződést keltették lakosságunkban, hogy ez a tényleg nagyszabású vállalkozás részint csökkenti a fokozódó munkanélküliséget, a kitűnő infrastruktúra idecsalogatja a nagy külföldi befektetőket, ami ha nem is viharos gyorsasággal, de emberileg tűrhető ütemben emeli életszínvonalunkat.
Mrkonjić úr kihasznált minden lehetőséget önmaga és pártja népszerűsítésére. Megígérte: északról dél felé haladva, az utak és vasutak szakadatlan építésével egyidejűleg Szabadkánál megépül az úgynevezett Y elágazás, amely által ez a jobb sorsra érdemes város megszabadul a központján átszáguldó autócsordától, továbbá négypályás autóúttá épülnek át a félpályásak, megépülnek az Újvidéket megkerülő, sokfelé ágazó korszerű utak, a batajnicai bekötőút a zágrábi autóútig, befejezik a belgrádi terelő utat, és még sok mindent ígért. De Mrkonjić szégyenlistáját szaporítják azok is, akik a fővárostól délre laknak, s ugyancsak alig kaptak valamit, ígéretet annál többet. Építtetett azonban utat annak a néhány helységnek, amelyek lehetővé tették ifjú szerelme koncertezését.
Nem, kérem szépen, nem arról van itt szó, hogy azok, akik hatalmas összegekkel kívánták támogatni ezt a — csakugyan grandiózus — tervet, megfeledkeztek volna ígéretükről! Dehogy! A szerződésben foglalt pénzeket mindig elindították, de nem volt, aki átvegye és felhasználja őket, mivel ehhez szinte semmilyen terv nem készült. Azon kívül tehát, hogy nem készültek el az objektumok, Mrkonjić minisztériuma kénytelen néhány százmillió dinárnyi büntetőkamatot fizetni. Mert az utak építésére az ország 1,5 milliárd euró hitelt és adományt kapott, de ebből csak 265 milliót használt fel, 1,3 milliárd pedig az adományozó pénztárában maradt.
Végül néhány adat Mrkonjić „eredményes” működéséről. Tíz év alatt évente átlagosan 10 km autóutat épített. Az útépítő vállalatok fele zárlat alatt van, nekik 80 millió euróval tartozik. Adóssága a helyi önkormányzatoknak 17, Vajdaságnak 9 millió euró, a Regionális Fejlesztési Minisztériumnak 340 millió dinár...
A jelek szerint van ennek az úrnak némi önkritikája: maga kínálta fel miniszteri tisztségéről való lemondását.