Vicei Natália Zentán született. Pályáját az Újvidéki Színházban kezdte, majd 1999 őszén a szabadkai Népszínház magyar társulatához szerződött. Az elmúlt 22 év alatt számos színházi előadásban dolgozott sok jeles rendezővel. Munkáját mind a szakma, mind pedig a közönség számtalanszor elismerte. Szabadka község Bodrogvári-díjjal jutalmazta 2003-ban. A szakmai zsűri 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben őt nevezte ki az évad legjobb női főszereplőjének, 2005-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak Szemléjén és a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján. A színházlátogatók szavazatai alapján négyszer lett közönségdíjas... ''Nem szeretem a járt utakat, a kitaposott ösvényeket” - vallotta egyik régebbi interjújában, másutt pedig: ''Engem a színpadi helyzet, a két ember közötti viszony megfejtése érdekel.” Azt is tőle hallottuk: ''Érdemes volt végigszenvedni az utat. Ez ugyanis a színészet lényege. Az út kicsi poklokkal van tele - és nem lehetőket kikerülni. Pokol lehet az is, ha nem találod az utat, és az is, ha megleled.”
- Hogy érzed magad? Látom a Facebookon, hogy a rajongóid, ismerőseid elhalmoznak jókívánságokkal. Értek meglepetések is?
- Mondanom sem kell, hogy minden jókívánság nagyon jólesik, akár barát, akár ismeretlen küldi. Érdekes, hogy a jó hír is milyen gyorsan terjed. A rengeteg gratuláció közül kiemelném egy kamaszkori barátnőmét, akit messzire vetett a sors a nagyvilágban, tíz éve nem is láttam, csodák csodájára azonban megjelent a budapesti díjkiosztó ünnepségen egy szál orchideával.
- Milyen volt a díjátadás?
- Igen ünnepélyes volt, jóllehet szinte csak a díjazottak voltak jelen. Az épület is gyönyörű, ahol a ceremónia lezajlott, az esemény fényét pedig növelte a sajtó tömeges jelenléte, no és persze az, hogy a díjátadás nemzeti ünnepünk alkalmából történt.
- Ezt a felemelő érzést átélted már egyszer feleségként is, amikor a férjed, Hernyák György rendező részesült kitüntetésben. Ki kiért izgult jobban? Annak idején te őérte vagy most ő teérted?
- Azt hiszem, mindketten ugyanúgy izgultunk egymásért, de mintha a férjem egy icipicit izgatottabb lett volt énmiattam.
- A színésznőknek egyenlő esélyük van a pályán a különféle díjakra, elismerésekre? Véleményed szerint kinek kedvez jobban a szerencse: a nőknek vagy a férfiaknak? Vagy ez nálatok nem kérdés? Köztetek van versengés, méricskélés?
- Szerintem a világ drámairodalma több lehetőséget nyújt a férfiaknak, mint a nőknek. Ehhez még csatlakozik egy színházi műsorpolitika, és már érthető is, hogy egy-egy évadban miért nincs túl sok női szerep - melyeken nekünk, színésznőknek még osztoznunk is kell természetesen. És még ha megkapjuk is a szerepet, nincs garancia a sikerre. Az elismerésekhez valóban kis szerencse is kell, hogy az illető előadás eljusson külföldre, vagy hogy messze földön híre menjen. Nagyjából azért mégis van egy egészséges egyensúly a férfiak és nők között. A férjem és köztem soha nincs versengés szakmai téren, örülünk egymás sikerének. Azt hiszem, néha jobban szorítunk egymásnak, mint önmagunknak.
- Már kopogtat az ajtón a színházi világnap... Ezzel kapcsolatosan mi a véleményed? Kellően odafigyelünk rátok? Mit hiányolsz? Mi lenne a három kívánságod e nap alkalmából?
- A színházi világnap jó apropó arra, hogy elgondolkodjunk rajta: a szabadkai színészek a Mladost csipkegyárban dolgoznak méltatlan körülmények között. A próbaterem piszkos, büdös, penészes, a toalett nem működik, még víz sincs benne, a falhoz nem lehet hozzáérni, mert leomlik. Amint bemegyek a kapun, és keresztülmegyek a gyárudvaron, máris elmegy a kedvem az élettől. Ha ez eszembe jut, teljesen érthetetlen számomra, hogy egy város ezt megengedi magának. Hogy engedheti meg magának, hogy a szellemi tőkéjét, azt a társulatot, amely ennek a városnak a sikereket, hírnevet, dicsőséget, nem utolsósorban pedig díjakat hoz, ily kevésre taksálja, hogy egy lepusztult gyár épületébe költözteti - beláthatatlan időre? Van három kívánságom: amíg az új színház föl nem épül, találjanak egy emberhez méltó épületet a Népszínház számára. És ezt a kívánságomat szorozd meg hárommal!
- Szerinted van vajdasági színház? Vagy csak egyetemes magyar színház létezik? Ha van, mi a jellemzője, hol a helye?
- Szerintem létezik vajdasági színház és színjátszás, és az egyetemes magyar színjátszás között van a helye. Abban különbözik a többi magyar nyelvű színháztól, hogy művelői itt születtek, itt élnek - és a hazai táj, a hazájuk, a két kultúrából való építkezésük, a kisebbségi létben gyökerező gondolkodásmódjuk határozza meg a művészetüket.
- A színház hogyan befolyásolta, befolyásolja a magán- a és családi életedet? Mit nyújtott neked mint nőnek, mint feleségnek, mint anyának, mint embernek? És mit vett el tőled?
- A színjátszás azért nehéz szakma, mert érzelmekkeI dolgozik az ember, és ezek az érzelmek nem szűnnek meg abban a pillanatban, ahogy véget ér a próba vagy az előadás. A hangulat pedig, amit az ember hazavisz a színházból, átragad a családra, és ez nem mindig jó. Hogy szenvedett-e (hiányt) a családom emiatt, azt tőlük kellene megkérdezni. Én mindig arra törekedtem, hogy egy átlagos otthont teremtsek, és úgy gondolom, ez sikerült is. A színház sok sikert hozott nekem, de kudarcot is, ennek azonban, azt hiszem, így kellett lennie. Nem változtatnék semmit sem az életemben, nem bánok semmit sem, mert meggyőződésem, hogy mindennek oka van: a sikertelenségnek például az, hogy tudjam értékelni a sikert.
- Hogyan tekintesz vissza az elmúlt évekre? Hol voltak lejtők és buktatók, és hol voltak a parnasszusi magasságok?
- A legjobb érzés az, amikor jóra sikeredik egy szerep, ha jó az előadás, ha sikeres mind a szakma, mind a közönség körében. A buktatók akkor jelentkeznek, ha hagyjuk magunkat túlságosan befolyásolni mások által. Mindig tudnunk kell, hol tartunk, és azt is, hogy amit cselekszünk önmagunk értékrendje szerint, jó-e vagy rossz. Az egyik legfontosabb dolog, hogy higgyünk abban, amit csinálunk.
- És miben bízol, reménykedsz? Mit vársz önmagadtól? Mik a terveid?
- Bízom benne, hogy várnak még rám kihívások, hogy sikerül megoldanom őket, és örömet lelek a játékban.
- Min dolgoztok most? Hogyan haladnak a próbák? Mi a véleményed a szerepedről?
- Sajnos ebben az évadban is, akárcsak tavaly, mindössze egy darabban játszom, Az eastwicki boszorkányokban. Szerencsére a Zentai Kamaraszínházban dolgozom Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című színművében. Még csak a próbák elején vagyunk, de jó munkának ígérkezik. Ez egy kétszemélyes darab, a női szerep nem könnyű, de ez a szépsége. Bízom benne, hogy jó előadás születik.