Beszélgetés Csubrilo Zoltán magyarkanizsai filmrendezővel

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Beszélgetés Csubrilo Zoltán magyarkanizsai filmrendezővel

Csubrilo Zoltán a magyarkanizsai Cinema Filmműhely egyik alapító tagja és az Art Pictures Film Production igazgatója. A fiatal rendező keze alól eddig több olyan dokumentumfilm került ki, amely számos hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt és rangos elismerésekben részesült. Ilyen példá...

Csubrilo Zoltán a magyarkanizsai Cinema Filmműhely egyik alapító tagja és az Art Pictures Film Production igazgatója. A fiatal rendező keze alól eddig több olyan dokumentumfilm került ki, amely számos hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt és rangos elismerésekben részesült. Ilyen például a Még oda nem ér az idő... és a Gettó sor című munkája. Az előbbiről, amelyet bátor és reménykeltő alkotásnak neveztek, a következő értékelést olvashatjuk: ''Csubrilo Zoltán valami olyasmit fedezett fel, ami már letűnőfélben van a mai kelet-európai falvakról szóló filmekben: szemlélni a haldokló világot a nosztalgia, a veszteség és a sajnálat egyetlen parányi jele nélkül.”
" Hogyan és miért kezdtél el filmezéssel foglalkozni?
- Kiskorom óta érdekelt a film. Mindig próbáltam odaképzelni magam annak az embernek a helyébe, aki felvette a cselekményt. Magyarkanizsán 1997-ben indult a helyi televízió, ott próbáltam meg elsajátítani a szakmát. Voltak filmes műhelyek, táborok is, melyekben neves oktatóktól tanulhattunk, köztük Buglya Sándor nevét mindenképpen meg kell említenem. Mindig azt mondták nekem, ne felejtsd el, attól kezdve, hogy megnyomod a gombot, a munkádnak jelentős dokumentumértéke van. Erre a feladatra nemcsak ráérezni kell, hanem fel is kell nőni hozzá. Most már a hivatásomnak érzem, hogy lenyomatot készítsek erről a korról, amelyben élek, hogy hozzájáruljak az elveszőfélben lévő dolgok megőrzéséhez, hogy bemutassam a még megmaradt értékeinket, kultúránkat, a mai ember életét.
A 2002-ben alapított Cinema Filmműhelyben folyamatosan szerveztünk táborokat, de az Art Pictures Film Production igazgatójaként is a fiatalok támogatását próbálom meghonosítani. Az idén a magyarkanizsai önkormányzat segítségével szeretnénk megtartani a Korunk Filmműhelyt, de azt már látom, hogy pénzszűke miatt nem egészen olyan lesz, mint amilyennek elképzeltük.
" A Még oda nem ér az idő... című alkotásod eredetileg vizsgafilmnek készült, aztán bejárta a fesztiválokat, és számos díjat nyert.
- A 2007/08-as tanévben részt vettem a Duna Televízió által jegyzett Dunaversitas rendezői mesterkurzuson. A filmet a Dunaversitas és a Cinema Filmműhely koprodukciójában forgattam. Valóban sok díjat nyert, több nyelvre lefordították, szinte ''világutazó” lett. Büszke vagyok rá, hogy olyan fesztiválok műsorába is beválogatták, amelyeken már a részvétel is díjnak számít.
A filmet magam menedzselem, saját zsebből fizetem a postázását, a nevezési díjat, de el kell mondanom, hogy ez a zseb egyre ürül. A támogatóim jóvoltából - ők fedezték az útiköltséget - egy-két helyre én is eljutottam. Nagyon sajnálom, hogy Rio de Janeiróba nem sikerült elutaznom, de a filmem ott volt, és egyszer talán én is eljutok oda.
Évente általában egy filmet készítek. Újabbnak számít a Gettó sor és a Sok mindent ki kő bírni című. Ezekkel az alkotásokkal is már több helyen bemutatkoztam. Egyébként van olyan témám is, amelynek a kidolgozásán már tíz éve dolgozom, de nem tudok a végére jutni. Sokszor az utazás is problémát jelent, a felszerelést is bérelem, és hangmérnökre is szükségem lenne.
" Eddig a fesztiválokról beszéltél, de láthatóak-e ezek a dokumentumfilmek a televízióban is?
- Nálunk a Pannon Tv nagyon rugalmasan viszonyul ehhez a kérdéshez, de például Magyarországon is szívesebben mutatnak be külföldi dokumentumfilmeket, mint hazaiakat. Mi is szervezünk közönségesteket, de valójában az ember a fesztiválokon tájékozódhat a leghitelesebben a dokumentumfilm-termésről. Mi tulajdonképpen egyszemélyes hadseregként működünk, pedig az lenne az igazi, ha a forgatókönyvíró keresné meg a saját operatőrével dolgozó rendezőt. Most viszont az van, hogy én írom a forgatókönyvet, én szerzek rá pénzt, majd megrendezem és leforgatom. De mivel a pályázatokon is szinte csak jelképes összegeket lehet nyerni, nem is baj, ha kicsi a csapat. A vajdasági dokumentumfilmekre 80 százalékkal kevesebb pénztámogatás jut, mint például Magyarországon. A helyzet nem kilátástalan, de nagyon nehéz olyan filmalkotást készíteni, amely a külföldi fesztiválok döntőjébe kerülhet. Egyébként is az internetről minden letölthető, és az emberek inkább huszadrangú, reklámokkal agyontűzdelt amerikai játékfilmeket néznek a tévében. Ez már a fogyasztói társadalom jellemzője.
" Kacérkodsz-e azzal a gondolattal, hogy egyszer játékfilmet forgass?
- Nem. A játékfilm mű. A neve is mondja: játék, vagyis a szereplők szerepet játszanak benne. Én olyasmit próbálok bemutatni, ami valódi, olyan alkotást, amelyben nincs külső beavatkozás. A valóságképekben sokkal nagyobb erő van, mint egy kitalált jelenetben. Persze a dokumentumfilmek is különbözőek. Vannak az úgynevezett beszélő fejes filmek, melyekben igazából nem számít, ki nyomja meg a gombot. Leültetjük a beszélő fejet, kérdéseket teszünk fel neki, ő beszélni kezd, aztán rávágjuk például a rózsákat és a bokrokat, azzal kész a film. Ez nem az én stílusom. Én inkább a háttérben maradok, irányítok, és általában nem is kell megszólalnom, hiszen a cselekvés magáért beszél. Mindig próbálok olyan témát választani, amely érdekel, hiszen az ember hosszú időn át él a filmmel, a szereplőivel. Az alanyaim a kamera miatt kiszolgáltatott helyzetben vannak, meg kell nyerni a bizalmukat, és megteremteni egy közvetlen légkört. Egy idő múlva, ha úgy gondolják, megosztják velem az életüket. Azt kell elérni, hogy a szereplőm ne játssza meg magát, ne váljon színésszé. Arra törekszem, hogy ne legyek hatásvadász, mert elsősorban nem sajnálatot szeretnék kelteni a nézőkben.
" Miért éri meg úgy dolgozni, ahogyan te teszed? Hónapokig kijárni a helyszínre, majd az egészből összevágni tíz-tizenöt percet.
- És mindezt munkaidőn kívül. Ebből megélni nem lehet, ez a tevékenység inkább felemészt. Ilyenkor kellene sírni egyet, amikor az emberrel interjút készítenek, de én inkább abban bízom, amit már letettem az asztalra. A zsűri általában ráérez az alkotásaimra, jók az elemzések, hatékonyak a kritikák, és ettől válik a tevékenységem hitelessé. De ez nem egy jó végszó, még mindig a magasban lebeg a labda. Talán inkább azzal fejezzük be a beszélgetést, hogy még sok településen kellene forgatni, archiválni, dokumentálni az utókornak a nyelvjárásokat, a tárgyakat. Mert ez az örökségünk. És megérdemli, hogy átmentsük a jövőnek.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Beszélgetés Csubrilo Zoltán magyarkanizsai filmrendezővel
Zene
  • MTI
  • 2016.11.07.
  • LXXI. évfolyam 44. szám
Beszélgetés Csubrilo Zoltán magyarkanizsai filmrendezővel
Községeink Életéből
  • Tóth Imre
  • 2016.08.08.
  • LXXI. évfolyam 31. szám
Facebook

Támogatóink