home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Beruházások az itthon maradás serkentésére
Tóth Lívia
2017.03.21.
LXXII. évf. 11. szám
Beruházások az itthon maradás serkentésére

Dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete Zentán az önkormányzat illetékeseivel folytatott megbeszélést a folyamatban lévő beruházásokról és tervekről, majd Ceglédi Rudolf polgármesterrel közös sajtótájékoztatót tartott.

Ceglédi Rudolf elmondta, a nagykövet úrral áttekintették azokat a beruházásokat, amelyek Zentán Magyarország kormányának a támogatásával valósulnak meg. Ezek közé tartozik mintegy 45 millió dinár értékben a Zentai Csata Emléktemplom építésének befejező szakasza. A község vezetői bíznak benne, hogy a munkálatokat az idei év augusztus elsejéig sikerül bevégezni és a húsz évvel ezelőtt elkezdett objektum végre teljes egészében elkészül. A Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermének kialakítása 7 millió dinárba, a Zentai Gimnázium épületének a bővítése hat új tanterem és egy étkezőrész hozzáépítésével pedig 42 millió dinárba kerül.

A polgármester úr hozzátette, a találkozón egyéb témák mellett szóba került, a Prosperitati Alapítvány tevékenységének jelentősége a község polgárainak életében, hiszen Zentáról sokan pályáztak sikeresen. Abban bíznak, hogy néhány éven belül eredményt érnek el az új munkahelyek teremtésében, ezáltal pedig egyre többen látnak majd perspektívát az itthon maradásban.

— A szerb és a magyar kormány között jelenleg nagyon jó az együttműködés és bízunk benne, hogy április másodikán olyan választási eredmény születik, amely biztosítja ennek a folyamatnak a kiteljesedését — hangsúlyozta Ceglédi Rudolf.

— Jeleztem a polgármester úrnak, hogy hamarosan megindulhatnak azok a munkálatok, amelyek a 30 milliárd forintos hitelkeret felhasználásából adódnak. Reményeink szerint ez hozzájárulhat ahhoz, hogy Vajdaságban jelentős munkahelyteremtés induljon meg, ami a kivándorlás megállítását, valamint azoknak a polgároknak a visszatérését segítheti, akik megélhetési problémák miatt hagyták itt a szülőföldjüket — emelte ki az újságíróknak dr. Pintér Attila.

A nagykövet úr beszámolt arról is, hogy az önkormányzat illetékesei tájékoztatták őt a zentai csata idei, 320. évfordulójához kapcsolódó rendezvényekről, valamint a turizmust érintő fejlesztési tervekről. Mindez azért fontos, mert a jövőben szeretnék még magasabb szintre emelni Magyarország és Szerbia között az idegenforgalom fejlesztésére irányuló együttműködést. Az elképzelés az, hogy megpróbálják összehangolni a két ország turisztikai lehetőségeit, és számba veszik, milyen programokat kínálhatnak fel a harmadik országból érkező turistáknak. A térség vonzóvá tételében Zentának is jelentős szerepe lehet, hiszen kedvező a földrajzi fekvése, a tömbmagyarságnak egy tekintélyes része itt található, másrészt a Tisza közelsége is sokféle lehetőséget rejt magában.

A sajtótájékoztató után dr. Pintér Attila az önkormányzat vezetőivel megtekintette a Zentai Csata Emléktemplom folyamatban lévő munkálatait, valamint ellátogatott a Prosperitati Alapítvány pályázatának egyik nyerteséhez, a Réel kézművescsokoládé-kisüzembe.


Herédi Krisztián felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..