home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Mozgalom
Tóth Tibor
2015.12.13.
LXX. évf. 49. szám
Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Mozgalom

A Magyar Mozgalom Szabadkán megtartotta bemutató sajtótájékoztatóját, melyen megjelent a Vajdasági Magyar Szövetségből első fokon kizárt kilenc szabadkai városi tanácsnok is. Mint ismeretes, őket azért zárták ki, mert a VMSZ frakcióján belül, a párt vezetőségének jóváhagyása nélkül Magyar Mozgalom-platformot hoztak létre a szabadkai képviselő-testületben. Korhecz Tamás, az MM egyik társelnöke elmondta, hogy a Magyar Mozgalom szolidaritást vállal velük.

— A rendelkezésünkre álló eszközökkel megpróbálunk ez ellen az igazságtalan és szerintünk jogszerűtlen döntés ellen fellépni. Az elmúlt időszakban sajnos nem csupán ennek az egy ellenünk irányuló intézkedésnek lehettünk elszenvedői és tanúi, hiszen tagjainkat elég sok üldöztetés és sérelem érte. A képviselőket kizáró eljárás a koncepciós perek hagyománya szerint minden jogszerűséget mellőzött. A döntések indoklásában az eljáró szerv a védelem mellett benyújtott érvek és bizonyítékok közül eggyel sem foglalkozik. Ez pedig a tisztességes eljárás minimális feltételeinek sem tesz eleget, és azt bizonyítja, hogy a döntés előre megszületett, még mielőtt a vádat benyújtották volna a képviselők esetében — mondta Korhecz.

Joó-Horti Lívia, az MM másik társelnöke elmondta, hogy bár augusztus 20-a után a VMSZ első embere úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kifogása sincs a civil mozgalom működése ellen, az első pillanatoktól kezdve tagjaikra nagyon nagy nyomás nehezedik.

— Nyomást gyakoroltak a politikai szinteken jelen lévő MM-tagokra, hogy lépjenek ki a mozgalomból, vonják vissza alapítói státusukat. Háttértámadásnak vagyunk kitéve, tagjaink zaklatása folyamatos. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. Magyar Mozgalomhoz tartozó újságíróit augusztus 20-a óta leváltják funkcióikról, mindegyiküknek megszűnt a rovatvezetői státusa. Szerződésbontásra is sor került, ezzel közvetetten munkahely-megszüntetésre is, csak azért, mert az illető az MM tagja. A közigazgatásban, a tartománytól a községi szintekig hasonló a helyzet, hiszen tagjainkat zsarolással, fenyegetéssel próbálják rávenni, hogy lépjenek ki a mozgalomból. Az egyik Magyarországon dolgozó tagunk menedzserét azzal keresték fel, hogy bontsa fel a szerződést az illetővel, mert nem megfelelő az ideológiai háttere. Rendezvényeinket úgy próbálják meg ellehetetleníteni, hogy ugyanarra az időpontra és helyszínre hasonló eseményeket szerveznek. A nyomásgyakorlás hol szelídebb, hol keményebb, hol nagyon erőteljes. Ezen a sajtótájékoztatón szeretném felszólítani Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét és Lovas Ildikót, a tanács tagját, akik a zaklatás hátterét adják, és azt a négy-öt embert, akik részt vesznek a folyamatos nyomásgyakorlásban, hogy hagyjanak fel ezzel — mondta Joó-Horti.

Huzsvár József az első fokon kizárt képviselők nevében elmondta, hogy nincs szándékuk szembemenni a VMSZ-szel. Úgy gondolja, hogy a VMSZ saját érdekeit sérti azzal, hogy megszüntette a párttagságukat.

— Továbbra is együtt szeretnénk dolgozni a képviselő-testületben, szeretnénk megőrizni a többséget. A költségvetést szeretnénk végigvinni a választási ciklus lejártáig, hogy a város normálisan működjön a következő választásig. A további együttműködés már nem tőlünk függ — emelte ki.

A Magyar Mozgalom konstruktív módon kíván hozzájárulni a VMSZ gazdaságfejlesztési programjához. Fórumokat szervez, melyeken hozzáértő szakemberekkel próbálják majd megvitatni, hogyan lehetne a tervet életre hívni, hogyan lehetne az eszközöket úgy felhasználni, hogy minél több munkahely teremtődjön.

Az MM dialógust kezdeményez a vajdasági magyar politikai élet szereplőivel, ami által az egységet szeretné erősíteni, kialakítani egy konszenzust, egy nemzeti minimumot. A Magyar Mozgalom képviselői elsőként Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét keresik fel, majd a többi magyar pártot is, hiszen már a megalakulásukkor jelezték, hogy az integráció és az egység hívei.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy december 16-án a Magyar Mozgalom Közéleti kávéházának vendége Jeszenszky Géza egykori magyar külügyminiszter, Magyarország korábbi washingtoni és oslói nagykövete lesz, akivel az elmúlt 25 év magyarországi nemzetpolitikájáról tartanak eszmecserét.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..