home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Belvárosi szakrális impressziók
Martinek Imre
2022.07.14.
LXXVII. évf. 28. szám
Belvárosi szakrális impressziók

A Belvárosi Szent Mihály Templomigazgatóság Angolkisasszonyok temploma nemcsak egyik gyöngyszeme, de egyúttal lelki feltöltődést nyújtó oázisa is a mindenkoron lüktető Budapestnek.

Személyesen ez év július 13-án volt szerencsénk bejárni, vizuálisan is ráhangolódva az aznap kora esti hangversenyre, melyen az előadók Bach, Händel, Albinoni, Schubert, Stainley, Liszt, Mozart, Paganini, Massenet, Franck és Vierne műveiből tolmácsoltak egy-egy csokornyit.

S ha már megadatott az élmény meg a jelenlét, néhány vonatkozó fénykép, gondolat, illetve kultúrtörténeti adalék erejéig beszámoló is készült. A helyszínen megkapott leporelló releváns adataira hivatkozva.

Általános tudnivalók — A templom mindennap 10 és 18 óra között látogatható. Kivétel ezalól a szertartások, esetleg a felújítási munkák időtartama. A templom önellátó, vagyis a nyitvatartás és az üzemeltetés költségeit a perselyek adományaiból gazdálkodják ki.

Ami pedig a koncerteket illeti… a templom saját szervezésű hangversenysorozata a Budapest Barokk Fesztivál és az ahhoz kapcsolódó Szent Mihály-napi búcsú. 2022 júliusában hétfőnként, szerdánként és szombatonként volt benne meghirdetve zenés alkalom. 19 órai kezdettel.

A templom története — Templomunk először valahol Pest déli részén, az 1230 körül alapított domonkosok első kolostorához épült. A tatárdúlás (1241) után a lerombolt kolostor és a templom új helyre került. 1308-ban a domonkosok telkén gyűltek össze a Károly Róbertet királlyá választó országgyűlés résztvevői. Az 1541-ben török kézre került Pesten az elhagyott kolostor és a templom elpusztult. A jelenlegi templomot a domonkosok a török kiűzése után 1700 és 1765 között a mai helyen építették fel. A homlokzat közepére Madonna-szobor, a két oldalfülkébe Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás szobra került. A templombelső festése és bútorzatai 1760-ig készültek.

1784-ben II. József feloszlatta a domonkosok pesti konventjét. Az épületeket átmenetileg a pálosok (1785—1786), majd 1787-ben az angolkisasszonyok tanító rendje kapta meg. Az 1838-as árvíz idején az épületben 2 méter magasan állt a víz.

Az első orgonát 1801-ben készítette Herodek József. A Rieger cég 1893-ban építette át a jelenlegi formájára.

Az angolkisasszonyok itt a XVIII. századtól folyamatosan iskolát működtettek, melyet 1950-ben államosítottak. 1950 és 1998 között a rendházban egészségügyi iskola kapott helyet, ma újra a nővérek lakják, általános iskolájuk és gimnáziumuk ismét fogadja a tanulókat. A templom 1950 óta az Esztergomi Főegyházmegye önálló templomigazgatóságaként működik.

1892-ben belső felújításokat, 1964—1968-ban külső-belső felújítást végeztek. Az utóbbiak során a templom mennyezet- és falképeit lemeszelték. 1997—1998-ban teljes külső felújításon esett át, és a toronyba óra került.

A szentélyt 1999 és 2006, a sekrestyét pedig 2006 és 2008 között restaurálták. A hajómennyezet helyreállítása 2012 szeptemberében kezdődött, az előkerült aláírás alapján a freskókat Aman József pesti polgár készítette. A hajómennyezeten teljesen (Az angyali üdvözlet, Szűz Mária találkozása Erzsébettel, Jézus születése), valamint részlegesen (Jézus bemutatása a templomban, Jézus megtalálása a templomban) feltárt jelenetek az örvendetes olvasó egyes titkait méltatják.

A templomban látható szobrok és festmények alkotóinak többsége ismeretlen.

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..