home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Belgrád és Pristina egymásra mutogat
Talpai Lóránt
2021.09.30.
LXXVI. évf. 39. szám
Belgrád és Pristina egymásra mutogat

Továbbra is feszült a helyzet Észak-Koszovón — Továbbképzés a nemzeti tanácsok képviselőinek — Soha nem látott mértékben fogy Szerbia lakossága

Továbbra is feszült a helyzet Észak-Koszovón

Napok óta feszült a helyzet Észak-Koszovón, ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblával közlekedőknek az országba való belépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint itt volna az ideje annak, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen elismerje egymás rendszámtábláit, mert csak ezáltal lehetne szavatolni az emberek szabad mozgását. Aleksandar Vučić szerb államfő viszont azt hangsúlyozta, hogy addig nem folytatódhat a két fél közötti párbeszéd, amíg a koszovói különleges egységek a határon tartózkodnak. Ana Brnabić szerb kormányfő szerint Belgrád kész a párbeszédre, Pristina pedig nem. A hírhez kapcsolódik, hogy a napokban a pristinai különleges egységek megvertek három szerb férfit Brnjaknál, helyi szerbek pedig a koszovói belügyminisztérium két irodáját támadták meg a koszovói—szerb határon. (Tanjug)

 

Továbbképzés a nemzeti tanácsok képviselőinek

Háromnapos továbbképzést tartottak Aranđelovacon a nemzeti tanácsok képviselői számára. A képzés résztvevői az esélyegyenlőség, a nemi egyenjogúság és az emberi jogok témaköréről nyerhettek ismereteket. Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke a közszolgálati televízió kérdésére elmondta, tizenhét nemzeti tanács vett részt a találkozón, mely nagyszerű alkalom volt a tapasztalatcserére. „Nagyon fontosnak tartom az ilyen jellegű képzéseket, mivel azon túlmenően, hogy érdekes témakörökben hallhatunk előadásokat, új tapasztalatokra, technikákra és módszerekre is szert tehetünk. Elmélyíthetjük a kapcsolatainkat az emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium munkatársaival, elsődlegesen a miniszter asszonnyal, Gordana Čomićtyal, az államtitkárokkal, valamint a többi nemzeti tanács képviselőivel.(Szerbiai RTV)

 

Soha nem látott mértékben fogy Szerbia lakossága

A tavalyi év demográfiai adatai még a tavalyelőttinél is jóval elkeserítőbbek Szerbia számára. A statisztikai adatok vezetése óta először történt meg ugyanis, hogy egy év alatt 62 000-nél kevesebb újszülött jött világra, viszont 115 000-en hunytak el — nyilatkozta Slavica Đukić Dejanović népesedéspolitikával megbízott tárca nélküli miniszter. Eszerint 53 000-rel csökkent a népesség lélekszáma. 2018-ban ez a szám még 36 000 volt, és ha a negatív tendencia folytatódik, jövőre akár meg is duplázódhat. Dejanović arra is figyelmeztetett, hogy ezek a statisztikai adatok pusztítóak lehetnek Szerbia demográfiai jövője szempontjából, ha valami jelentősebb változás nem következik be. Továbbá arra is emlékeztetett, hogy a szakértők már az 1950-es években megjósolták, hogy ebbe a helyzetbe kerülünk, hozzátéve, ez nemcsak Szerbiára vonatkozik, hanem Európa nagy részére, Észak-Amerikára és Kanadára is. (Blic)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..