home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Befejeződött az I. Talentum néptánctábor
(T. T.)
2013.08.14.
LXVIII. évf. 33. szám
Befejeződött az I. Talentum néptánctábor

Hét napon át csattogtak a cipők, pörögtek a szoknyák, szólt a nóta a horgosi Túrú-tanyán a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület első alkalommal megrendezett néptánctáborában. A munkában mintegy nyolcvan szabadkai, palicsi, hajdújárási, ludasi, kecskeméti és petőfiszállási alsós és felsős tanuló vett részt.

A tartalmas egy hét alatt a kisebbek nagyecsedi, a nagyobbak szilágysági táncokkal ismerkedhettek meg az oktatók: a Petőfiszálláson élő, temerini származású Varga Andrea, a békéscsabai Farkas Tamás és Gál Nóra, a Kecskemétről érkező népművészet ifjú mesterei, Lukácsné Haránt Eszter és Lukács László, valamint a szabadkai Vas Endre és Vas Brezovszki Tímea révén. A gyermekek napi két néptáncfoglalkozáson vettek részt, szabad idejükben elsajátították a gyöngyfűzés, az agyagozás, a keszkenőhímzés fortélyait, este pedig a Juhász zenekar közreműködésével tartott táncházban mutatták be a napközben tanultakat.
— A Talentum Egyesület a néptánc tanításán kívül nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek minél jobban megismerkedjenek az énekkel, zenével, drámajátékkal, színjátszással és a színpadon való jelenléttel. Egy alkalommal két színész barátom, Kálló Béla és Vörös Imelda is ellátogatott hozzánk, és másfél órás drámajátékot mutattak be a gyerekekkel közösen — mondta Brezovszki Roland, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület alelnöke, aki Brezovszki Tamara elnökkel egyengeti az egyesület útját.
A táborlakók nemcsak táncoktatáson vettek részt előszeretettel, hanem például a szellemjátékban is, és nap mint nap kíváncsian böngészték az üzenőfalat, hogy kiderüljön: kitől milyen üzenetet kaptak.
— A gyermekek lelkesedését látva jövőre is megszervezzük a tábort, és ifjúsági tábort is szeretnénk tartani. A Túrú-tanya remek helyszínnek bizonyult, ideális feltételek fogadtak bennünket — külön köszönet érte. Közel van a civilizáció, valamennyire mégis el is vagyunk zárva a külvilágtól, és a gyerekek nem a televízió vagy a számítógép előtt ülnek, hanem a szabadban, kellemes környezetben tanulnak, barátkoznak. Sok szülő segített nekünk, gyümölcsöt, zöldségféléket kaptunk tőlük, valamint Szabadka városa és néhány vállalkozó is támogatta a tábort — mondta Roland.
A gyerekek élvezték a tábor minden pillanatát, s azzal váltak el egymástól, hogy jövőre ugyanitt találkoznak, s újabb feledhetetlen hetet töltenek el néptáncunk és hagyományaink bűvöletében.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..