home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Bátaszék legöregebb fája, a molyhos tölgy lett az év európai fája
MTI
2016.04.22.
LXXI. évf. 16. szám
Bátaszék legöregebb fája, a molyhos tölgy lett az év európai fája

Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája. A Brüsszelben szerdán nyilvánosságra hozott eredmény szerint az idén februárban meghirdetett versenyen a legtöbb, 72 653 szavazatot a bátaszéki fa kapta — olvasható a szervező Environmental Partnership Association közleményében.

Idézik Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztost, aki a díjátadón videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket, és aki szerint „a fák arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy milyen fontos része életünknek a természet”. 

Pavel Poc, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának egyik alelnöke, a díjátadó egyik védnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy „a fákkal való találkozás számos történetet hoz felszínre, amelyek gyakran legendákká válnak, néha történelmünk részét képezik.”

A versenyszervezők reménye szerint Az év európai fája kezdeményezés néhány éven belül páneurópai mozgalommá válik, amely jelentősen és mérhetően foga erősíteni a helyi közösségeket és a környezettudatos életmódot.

A közlemény felidézi, hogy 15 európai ország 15 fája versengett egymással A 2016-os év európai fája címért. Minden versenyben részt vevő fa a környezetükben élő emberek és a növényvilág kapcsolatának jelképei, és egyúttal a természeti örökség fontosságát, illetve a helyi közösségek összefogását mutatják — írták.

Az idei nyertes, az öreg molyhos tölgy a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak. „Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden évben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyományt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken.” — olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján.

Sümegi József diakónus, a város önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy a díj példaértékű összefogás eredménye, minden bátaszéki magáénak érezte a tölgy népszerűsítését.

Hozzátette, hogy a négyszáz éves fa egyházi területen áll, és azért is maradhatott meg, mert védte az Orbán-kápolnát. A környék ősnövénytakarójához tartozik, tisztelet és megbecsülés övezi. A bátaszékiek régóta gondozzák, levágott száraz ágainak helyét begyógyították, ezzel óvva meg a betegségektől. A bátaszéki molyhos tölgy a békés, szeretetteljes együttélésnek, a sokgyökerű bátaszéki közösségnek a szimbóluma — mondta a képviselő.

Az év európai fája díjat idén május 25-én, Orbán napon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhostölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyományoknak — tette hozzá.

Idén második helyen végzett a csehországi ezeréves hárs 43 451 szavazattal, harmadik helyezett lett a szlovákiai Bosác körtefája 29 114 vokssal.


Nyitókép: A bátaszéki molyhos tölgyfa (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..