Invokáció: „Az emberi szívben a jó és rossz indulat egy bölcsőben alszik. Amelyiket ápolják, az nő meg, és elhagyja testvérét” (Jókai Mór).

Kapaszkodó a Balatonfüred fölötti magaslatra — 2021. augusztus 18.

Mindössze annyi a különbség, hogy míg az elsőnél „csupán” jó túrabakancsra, innivalóval és elemózsiával degeszre tömött hátizsákra, a biztonság kedvéért papíralapú, tíz esztendőnél még véletlenül sem „korosabb” térképre és legalább egy hozzád hasonló elszántsággal megáldott társra van szükséged, addig a másodiknál már teli bugyellárisra is. A későbbiekhez. Mert ha történetesen valaki éppen akkor talál rád telefonálni, esetleg tenmagadat kapja telibe az élmény azonnali megosztására sarkalló eufória… midőn te, bármily okból adódóan, a külsős SIM-kártyádat részesíted előnyben… Nos, ebbe még belegondolni is rossz! Brrr!

Barangolni viszont annál lélekemelőbb tevékenykedés. Időtől és időjárástól elvileg függetlenül. Ellenben — feltéve, ha nem feltétlenül vagyunk konfliktusrajongók — lehetőleg ne erőltessük ezen ötletünket kedvesünkre egy befizetett, vízpart melletti nyaralás idején. Mert az való igaz, hogy a magaslatokról fenséges panoráma nyílik például az öbölre, de a rekkenő hőségben mégiscsak észszerűbbnek tűnő időtöltés a vízben lubickolni, mintsem zergék módjára kilátókra vadászni! Ég és föld között, miközben talpunk alatt csörögefánkként morzsolódnak a gyepszintet már újkenyér havában vastagon beborító cserfalevelek. 

Balaton-felvidéki hegység /Tamás-hegy/ Jókai-kilátó — 2021. augusztus 18.

Nos, mi megtettük! Viszonylag friss házasok voltunk akkortájt (2021 nyarán), és bár tapasztalhattunk még némi utózöngét/szlogent a frissen lecsengett világjárvány-őrületből, a világért sem maradtunk volna veszteg odalenn, a völgyben! Menni, látni és élni! Ez lett a vezérmottónk. Kapaszkodni. „Citius, Altius, Fortius”, azaz „Gyorsabban! Magasabbra! Erősebben!” Mintha egyenesen az olimpiára készülődtünk volna. Holott csak az Országos Kéktúra részét képező Aranyember útja (tan)ösvény egyik pontján, a Balaton-felvidéki hegység Tamás-hegyén lévő, annak 315 méter tengerszint feletti magasságán található Jókai-kilátóhoz igyekeztünk párommal. Alkalmasint aztán a regény főhősnőinek (Athalie és Tímea) nevét magukon viselő padokon is megpihenhettünk. Kinek-kinek melyik ifjú hölgy találtatott rokonszenvesebbnek közülük. A toronyból pedig jól beláthatóvá lett Balatonfüred, a Füredi-öböl meg a Tihanyi-félsziget. 

Balaton-felvidéki hegység /Tamás-hegy / — panoráma — 2021. augusztus 18.

Azóta persze magát a Jókai-regényt is újra leemeltem könyvespolcomról. Egy, a Szépirodalmi Kiadó gondozásában 1981-ben megjelentetett példányt. Mai objektíve szubjektív szemmel megítélve igencsak parányi betűmérettel. Hej, ha csak ez lenne ha nem is az egyetlen, de legalább a legnagyobb modifikáció azóta az életemben!

Hivatalosan Ada Kaleh volt a Temesköz/Bánság peremén, Orsovánál lévő sziget neve. A történelem viharaiban többször is gazdát cserélt. Volt osztrák és török, végül magyar kézen. Hérodotosz legendáiban Cyraunis néven említődik. A görögök általában csak Cotinusának hívták, magyarán: a vad olajbogyók földjének. Itt kelt át Kossuth Lajos annak idején a túlpartra azon a bizonyos szomorú hajnalon, 1849. augusztus 16-án.

Képeslap Ada-Kaleh-ből. A képen Bego Mustafa, aki 1849-ben csónakkal vitte át a menekülő Kossuth Lajost a Dunán. A fotó 1898. december 31-én készült; forrás: Wikipédia. Közkincs

A lakosság zöme törökökből állott. Így volt ez 1913-ban, a Balkán-háborúk végén is, midőn — lévén a szigetet a hadakozó felek közül egyikük sem találta igényelni — dr. Medve Zoltán, a Krassó-Szörényi vármegye főispánja hadilobogó alatt áthajózott a szigetre, és azt a magyar közigazgatás alá vonta. E lépés ellen a török kormányt képviselő hatalom hasztalan tiltakozott: az érvényesítés céljából már a korábban ott tartózkodó katonaság mellé még két csendőrt is kirendelt a főispán. Ez volt az I. világháború kitörését megelőzően Magyarország utolsó területi gyarapodása.

Ada-Kaleh képeslapon 1890 és 1905 között. — Ez a fotó az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának Nyomdai és Fotográfiai Osztályától származik; forrás: Wikipédia. Közkincs

A „Senki” szigetének részletekbe menő története ITT olvasható.)

Ada-Kaleh szigetén született 1908. április 22-én Aszlányi (eredeti nevén: Ausländer) Károly tehetséges magyar író, színműíró, újságíró, aki világjárása során Nagybecskereken tanult. Aszlányi fiatalon, 1938. december 8-án a Doroghoz közeli 57. kilométerkő mellett vesztette életét autóbalesetben. „Számos művet hagyott maga után, melyekből többjük meg is lett filmesítve. Budapesten a Farkasréti temetőben van a sírja” — idézte meg néhány esztendővel ezelőtt emlékét múltvallató jegyzetében saját Fb-oldalán a Nagybecskereki Borona. Ezen bejegyzés nyomába eredve kerestük fel évekkel később párommal gondozott sírját a fiatalon elhunyt irodalmárnak. Az ifjabbik Aszlányi földi nyughelyén édesapjával, Aszlányi Dezső (Szeged, 1869. április 7. — Budapest, 1947. július 24.) újságíró, filozófus, költővel osztozik.

Budapest, Farkasréti temető — 2025. augusztus 9.

A Jókai-regény ikonikus helyszínéül választott al-dunai sziget, a „Senki” szigete, mely Magyarország csöppnyi paradicsomkertje volt, Kossuth apánknak pedig utolsó visszapillantásának megőrzött, a retinájába örökre beleégő emléke, 1972-ben került víz alá a vaskapui vízerődítmény építésének idején. Romantikája, egy végérvényesen letűnt világ szimbólumaként, ma is toronymagasan kiemelkedik a feledés homályából.

„Csillagszél, komor éjszaka / Sötétbe borult vándorlelkek / Kiapadt forrásnál deleltek. / Fagyott csönd bronzharang szava” — találtam rá a minap nejem, Györffi Réka Sarolta (1978) egyik négysorosára. Az új kötet készülőben. Érlelődik. Várja a kellő pillanatot. S reménykedik annak elérkezésében. A végszót, az epilógust egyébként is a Gondviselő fogalmazza majd meg. Mint történt az Jókai Mór (1825—1904) regényének születésekor is.

Feljegyeztetett ugyanis, hogy az Arany ember formálódásakor az író Pancsován (az Osztrák—Magyar Monarchia Al-Duna-menti határvárosában) rendezte be lakhelyét, és mivel az egész városban református templomot nem lelt (a szomszédos Vojlovitzra / Hertelendyfalvára majd csak az 1800-as évek ’80-as esztendeiben érkeznek meg a Bukovinából „hazatelepített” andrásfalvi székelyek, lelkipásztoruk folkusfalvi és tomkaházi Tomka Károly /Tápió-Szent-Márton, 1829. január 11. — Hertelendyfalva, 1905. június 20./ ev. ref. lelkész, 1848-as honvéd vezetésével, a helvét hitvallású székely magyar telepesek gyülekezetének templomát pedig 1902-ben, két évvel Jókai halála után szentelik fel — a szerző megj.), a regény megjelenése (1872-ben) után gyűjtést szorgalmaz az országban egy kálvinista templom mielőbbi megépítésének céljából a déli végekre. S lőn! Összefogódzás is, a gesztus eredményeképpen pedig — református templom is. Pancsován. A dél-bánsági régió egykoron nemcsak adminisztratív, de gazdasági szempontból is jelentős központjában. A belvárosi református istenház tőszomszédságában napjainkban a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület működik.

A pancsovai református templom — archív fölvétel; 2014. június 21.

A nagy mesemondónk emlékét felidézve, persze, a kalendáriumra sem feledkeztünk meg reatekinteni. Eme tényt bizonyítandó, országjáró barangolásunkat ezúttal Budapest XVII. kerületében, Rákoscsabán kerekítjük le. Helyszínre pontosan a Nepomuki Szent János-főplébániatemplom főbejárata előtt állva meg egy minutára. Este háromnegyed 8-kor, a toronyban lakozó időmérő cágerek állására hagyatkozva.

A Nepomuki Szent János-templom; Budapest XVII. kerülete, Rákoscsaba — 2024. június 15.

Fürkésző tekintetünk az út túloldalán lévő korpuszos kőfeszület tövéből kapaszkodott egyre feljebb a Rákosmente legrégibb műemlék templomának (építtette báró Laffert Ferdinánd Antal 1740-ben) tornyára, annak az augusztusi napszentület fényeiben ragyogó csúcsára. Rajta a kereszttel. Hajdanán a magyar romantika irodalmának kiemelkedő prózaírója és választottja, Laborfalvi Róza (1817—1886), a kor színészkirálynője, a Nemzeti Színház ünnepelt művésze állt ezen a helyen. Az előttünk tornyosuló hajlék falai mögött az ő házasságkötésüket ünnepelték anno a meghívottak. 1848. augusztus 29-én.