150 évvel ezelőtt, Szalkay Gyula indítványára, 1874-ben kezdte meg (több mint négy évtizedig tartó) hivatalos működését a temesvári Délmagyarországi Természettudományi Társulat, mely intézményesen jórészt a déli végek természettudósait tömörítette.

Az egyesületnek két alapcélja volt: egyrészt, hogy serkentse a természettudományok művelését, másrészt, hogy módszeresen, tudományos igénnyel kutassa Dél-Magyarország természeti viszonyait. Első vándorgyűlését 1911 őszén Versecen tartotta meg.

A verseci összejövetel színhelye: a városháza épülete

Már megalakulásának évében a Délmagyarországi Természettudományi Társulatnak több mint 200 tagja volt, és munkája szakosztályokban folyt (természetrajzi és gazdászati; mennyiség- és természettani; orvostudományi; mérnöki, földtani és bányászati szakosztály). Az intézmény tudomány-népszerűsítő szerepe mindenképp dicséretes volt, akárcsak azok a tudományos felismerések, amelyeket mindig igyekezett megosztani a nyilvánossággal. Így például e társulat mutatta ki először a filoxéra megjelenését Magyarországon, tagjai elsőként kutatták ki a Mehádia melletti cseppkőbarlangot, tették tudományos kutatás tárgyává a verseci kossavát, a temesvári ivóvíz minőségét meg a bánáti termőföld és gabonafélék elemzését, továbbá a dél-magyarországi borok vizsgálatát. Kutatták, tanulmányozták és rendszerezték a déli végek költöző és ragadozó madarait, a Delibláti-homokpusztát stb. A tudományos eredmények közzétételében a társulat tagjainak éveken át nagy segítségére volt az 1877 óta megjelenő folyóirat (Természettudományi Füzetek), akárcsak a térség természeti értékeit bemutató múzeum (A Délmagyarországi Természettudományi Társulat Múzeuma). Figyelemfelkeltők voltak továbbá a társulat tájékoztató előadásai is a filoxéráról, a burgonyabogárról, a röntgensugarakról és számos más tudományos témáról. Szakkönyvtára nem kevesebb mint 4500 kötetet számlált.

Noha a tagság túlnyomó része (mintegy 70 százaléka) temesvári volt, akadtak közöttük dél-bánáti szakemberek, tudósok és kutatók is. Versecről Pongrácz Alajos, dr. Kende József, dr. Zappa Ede és Kohn Emil, Fehértemplomról Kuhn Péter, Novomeszky Imre, dr. Ochs József és Pokornyi Dezső, Pancsováról Gergely Adolf, Deliblátról Ajtay Jenő, Károlyfalváról dr. Pollák Bernát és Balog Miksa, Székelykevéről dr. Kiss Dezső, Keveváráról dr. Klein József és dr. Tvrdko Knežević, Homokbálványosról Peros Károly és dr. Tomcsányi Vendel, Cserépaljáról Paral Nándor stb.

A társulat a megalakulásától egészen 1911-ig Temesvárott tartotta összejöveteleit, mígnem 1911. április 27-én a vezetőség ülésén felmerült az ötlet, hogy legközelebb szervezzenek kihelyezett ülést, méghozzá Versecen. Az indítványozó dr. Szigethy Henrik volt, és javaslatát el is fogadták. Feltételezzük, hogy a vándorgyűlés színhelyének megválasztásában nemcsak az volt fajsúlyos tény, hogy a társulat tagságának egy része verseci vagy Versec környéki volt, hanem az a körülmény is, hogy Versec és környéke (természeti adottságai miatt) már korábban egyes tagok tudományos kutatásának tárgya volt.

A bánáti természettudósók végül 1911. október 29-én találkoztak a verseci városháza nagytermében, s a későbbi értékelések szerint ennek fényes sikere volt. A temesváriak dr. Bechnitz Sándor alelnök vezetésével vonattal érkeztek Versecre, ahol dr. Resucha István verseci polgármester a munkatársaival szívélyes fogadtatásban részesítette őket. A temesvári vendégek alkalomhoz illően tisztelgő látogatást tettek báró Dániel Tibor főispánnál is.

Báró Dániel Tibor, Versec főispánja

Az előre egyeztetett program szerint a verseci városháza nagytermében tartották meg az ülést, melyen megjelent „a város díszes, előkelő közönsége”. A város nevében dr. Resucha István polgármester köszöntötte a gyűlés résztvevőit, majd utána lendületes beszéddel dr. Bechnitz Sándor nyitotta meg az ülést, aki a többi közt kiemelte: „Ha azon gondolkozunk, mi az oka annak, hogy már nemcsak a századok, nemcsak az egyes generációk, hanem úgyszólván minden évtized átalakítja, átformálja az embereket kulturális felfogásuk és igényeik tekintetében, csakhamar rájövünk, hogy ez a természettudományok egyre intenzívebb művelésének eredménye.

Dr. Rezucha István, Versec polgármestere

A fejlődés napjainkban a leghihetetlenebb mérveket ölti, hegyeket fúrnak át mérföldnyi alagutakkal, drót nélkül telegrafálnak az óceán közepére, Edison már az Európa és Amerika között tervezendő alagútról beszél és minduntalan oly technikai csodák valósulnak meg, melyeket […] még elgondolni sem mertek. Ha valaki azt állítaná, hogy ő reméli, hogy bizonyos módok segélyével beszélni fog a Mars lakókkal, azt hiszem szánalmas dolog volna megmosolyogni ma már, mikor a kivitelek lehetősége majdnem a képzelettel száll versenyre és a levegőt kezdjük birtokba venni. […] Nem beszélünk többé gyógyíthatatlan tüdőbetegségekről. […] Mindnyájan beállunk és igyekezünk a természettudomány iránti szeretet felébresztésével mindenkit beállítani a természet kohójába, kiaknázni annak kincseit az emberiség javára és boldogulására.”

A verseci vándorgyűlésen három igen érdekes előadás hangzott el. Dr. Pongrácz Alajos, a verseci főreáliskola igazgatója Az aviatikáról címmel annak gyors fejlődéséről értekezett. Ez lehetett Bánátban az első előadások egyike a repülésről és a levegő meghódításáról, és Pongrácz a saját élményeit is beleszőtte, tekintettel arra, hogy 1910-ben Pest mellett, a rákosi gyakorlótéren személyesen is végignézhette Blériot légi mutatványait: „Midőn első alkalommal láttam Blériot-t kecses gépével a levegőbe emelkedni, szorongó érzés fogott el az első pillanatban, de midőn láttam azokat a könnyed mozdulatokat, fordulatokat, melyeket a levegőben végzett, elfelejtettem azt, hogy itt egy törékeny emberi alkotmány lebeg a levegőben, hanem egy óriási, kiterjesztett szárnyú madárnak a lebegését véltem látni, csupán a csavart hajtó motor berregése ébresztett arra a tudatra, hogy itt az emberi tudás, az emberi tökéletesedésre való törekvés egy fenséges tüneményét látom.”

Milleker Bódog, a jeles, verseci régész, muzeológus és múzeumigazgató A diluviális ember nyomai Dél-Magyarországon címmel tartott figyelemfelkeltő, kutatásokra alapozott előadást. A többi közt két dél-magyarországi dilúviumkori leletre is kitért, melyek a verseci múzeumba kerültek. Az egyiket Versecen, a másikat Versecváton (Vattinán) találták. „A versecire 1888-ban akadtak, midőn a város nyugati szélén, az úgynevezett szredistyei csatornát vonták, a temesvári úttól délre, mintegy négyszáz méternyire, körülbelül 3,5 méter mélységben, neolit-kori telepmaradványok alatt. […] A második lelet 1910-ből való. Vattinán a vasúttól jó keletre, a gróf Gyürky-féle földeken, a kocsiút mentén új homokbányát nyitottak. Innen kapott […] a verseci múzeum a humusz alatti vastag homokrétegből 5 különféle csonton kívül egy csontból készült nyilcsúcsnak az alsó felét.”

Milleker Bódog régész, a verseci múzeum igazgatója (képek forrása: A szerző gyűjteménye)

Végezetül Gerő Vilmos főreáliskolai tanár beszélt a városok vízvezetéki vizének higiéniai ellenőrzéséről.

Mint az eseményről készült jegyzőkönyvben olvassuk, az előadások nívósak voltak, s „a nagyszámú, díszes közönségben azt az érzést és tudatot ébresztették, hogy a Délmagyarországi Természettudományi Társulat valóban egyik, nem jelentéktelen tényezője a Délvidék kultúréletének”. A társulat jegyzőkönyvileg mondott köszönetet a három előadónak „a rendkívül érdekes és tanulságos előadásért”, a dolgozatok szövegét pedig később nyomtatásban is megjelentette a Természettudományi Füzetekben. Mint Bechnitz fogalmazott, „mindhárom előadás becsületére vált társulatunknak, s a közönség lelkes ovációját vonta maga után”.

Az ülés befejeztével a temesvári természettudósok részt vettek a báró Dániel Tibor elnöklete alatt megtartott Tüdővész Elleni Szövetség Verseci Fiókja választmányi ülésén, majd megtekintették a gazdag és színvonalas verseci városi múzeumot, utána pedig a verseci Tüdővész Elleni Szövetség szanatóriumát is.

Délután 1 órakor volt az ebéd, melyen a vendégek és a házigazdák felváltva köszöntötték fel egymást. Dr. Bechnitz Sándor kihasználta az alkalmat, hogy megköszönje a verseciek rendkívül meleg vendégszeretetét. Az ebéd után a temesvári vendégek megtekintették még az épülő verseci szanatóriumot meg a díszes, nagy gonddal rendezett és fenntartott városi parkot. Elutazásuk előtt engedtek báró Dániel Tibor meghívásának, aki délutáni uzsonnára invitálta őket.

A látogatás befejeztével a temesváriak, a verseci házigazdák kíséretében, a vasútállomásra kocsikáztak, majd a 18.10-kor induló vonattal visszautaztak Temesvárra.

Az első vándorgyűlés fényes sikerének hatása alatt a Délmagyarországi Természettudományi Társulat választmánya elhatározta, hogy a jövőben állandósítani fogja vidéki vándorgyűléseit. Miután a verseci összejövetelen jelen volt dr. Radda Ignác is, Pancsova város polgármestere, aki a természettudósokat a városba invitálta, döntés született arról, hogy Pancsova legyen a második vándorgyűlés színhelye. Ám, számunkra ismeretlen okból, ez sajnos már nem történt meg.

Forrás: Természettudományi Füzetek, 1899/3., 1911/1., 1911/2—3., 1911/4., 1912/1., 1918/42.; dr. Borovszky Samu (szerk.): Temes vármegye. Budapest, 1914; Balla Lóránd: Temesvár egyesületei a dualizmus korában, különös tekintettel a regionális identitást előmozdító egyesületekre. Budapest, 2017 (doktori értekezés); dr. Berkeszi István: Temesvár szabad királyi város kis monographiája. Temesvár, 1900.