Átköltözésünk után anyánk tartotta a kapcsolatot a másik parttal.
Szép emlékek fűzték Bácskához, Moholhoz. Ő volt a falu egyik szépe. ,,A felvég gyöngye”.
Nehezen viselte el, hogy apánk oda jött vissza, ahonnan elment pénzt keresni, méghozzá üres kézzel. Unta is már a költözködéseinket. Ez volt immár a hatodik.
Apám a Tisza menti malmokat kedvelte. Így maradt szülőföld a Tiszavidék, a Tiszatáj, a folyó bal partja inkább. Ide kötődnek világlátásomat meghatározó tájélményeim. A gyermekkor táj- és emberélményei. A szívemben ma is két megkülönböztető világ között folydogál a szőke folyó. Későn jöttem rá, hogy Magyarországon is létezik egy Bánát, csak másként hívják. Másoktól is hallottam ezt. - Ha nyugdíjazás után netán visszamegyek Szegedre, csak a bánáti part jöhet számításba - fogadkozott egy kishegyesi szerb, aki nyugdíj előtt állt.
Ott is egy más világot jelent a folyó bal partja. Ősibbet, eredetibbet. Másképp mérik az időt, ,,mely mintha állna” (Gozsdu Elek), szemlélik a tájat. A tekintet elnyugszik a szikesek felett. Így lesz türelmesebb a szemlélődés, így csökken a távolság a szót váltó emberek között.
A táj hangja a megnyugvás, a megbékélés hangja. A lassúbb fejlődéssel való megbékélés hangja. Az itt élők világlátásában kevesebb a haszonelvűség és az ezzel járó szemfülesség. A szögedi part ma is a Bánátból átköltözők Mekkája. Húzza őket a szögedi beszéd is, a tájélmény is.
Ürményházi orvos rokonom is a bal partot, Újszegedet választotta utolsó állomásnak. A bánáti jövevény előbb részesül itt a befogadás örömében - állította.
A két part közötti különbségre az utas is fölfigyel. Magam is megtapasztaltam. Ha leeresztik a padéi komp deszkahídját, a bánáti parton egy különösnek mondható világ tárul az utas szeme elé. Lassúbb tempóra inti a táj is. Az itt élő emberek is. Itt minden vontatottabb, ráérősebb. Elringat, és jóleső restségre int a táj. Már-már mediterrán hangulat. Talán az eltűnt tenger apró kagylóinak muzsikája hozza ezt. Lomhább az emberek mozgása, kevés a sietős ember. A bácskai, magyarázgatta apám kocsisa, még a levegőt is kapkodva szedi, mert mindig siet. Vendégeket mentünk bevárni a kocsival, és az történt, hogy a közeledő hajó előtt le kellett ereszteni a kompkötelet.
- Most lesz csak mérgelődés a másik parton - mondta a kocsis -, mert jön az uszályokat vontató szép fehér hajó, és emiatt majd várni kell egy kicsit a kompra. Látod, itt ezen a parton senki sem bosszankodik. Legfőbb nézgelődik egy kicsit. Figyelj te is, és nézd végig, hogyan eresztik le a kompkötelet, és hogyan húzzák majd vissza a helyére, ha elmegy a hajó az uszályokkal. Szépen és pontosan, ahogy illik a padéi komphoz. Húsz-harminc perc már nagy időveszteség a bácskai ember számára.
A bácskait már a kompon megismerem, mesélte nekem egy Medve nevű révész: az óráját nézi, belesegít a húzásba, hogy hamarabb érjen a másik partra. De nemcsak a kompon sietős a dolga, a csárdában is siet, az italt nem issza, hanem lelöki, rohan, mintha kergetnék.
A kevesebbel beérők földje Bánát.
Ilyen tartást sugallnak a kisebb hozamú szikesek. Birkának valók a szikes legelők, állítják ma is a juhászok leszármazottai. Valamikor ismert juhászdinasztiák legeltették, terelgették nyájaikat a délibábos legelőkön, mert terelgetik a birkát, nem hajtják, mint a lovat - terelgeti nyáját, fújja furulyáját, úgy éli világát, mondja a népköltés, mely mindig a tájélményben fogan. Az ember is a tájhoz kötődik, tér vissza. Nem perel az idővel.
A megbékélés hangja ez a sorssal. Vállalja az elmúlást is, de nem akar mindenáron sokáig élni. Tudomásul veszi, hogy vége, hogy így volt rendelve.
A bölcsesség földje ma is az egykori tengerfenék bánáti része.
Mélypont, melyből a másságot nézi, szemléli a bánáti ember. Bele is szédül néha, de vállalja ezt a mélypontot, mert nem akar mindenáron fönt lenni, nem ostromolja a magasságot kegyelemért könyörögve. Ha kell, a poklokat is megjárja időnként, de ragaszkodik ehhez a földi paradicsomhoz, az itteni siralom völgyéhez. Kedves neki ez a siralom völgye. Ehhez tér vissza, néha csak gondolatban, de nótában is: A kanyargós Tisza mentén szebb a szenvedés is... Ne hagyjatok idegenben, könyörög.
Vízi világ
A zsombékosok valamikor a temető közelében voltak. Szaján felé balra. A bíbicek serege röpködött fölöttük. Egy eltűnni látszó világ maradványai. A közeli holt ágak, a morotvák, a halál fogalmát is elviselhetőbbé teszik. Ma is hallom a bíbicek sivalkodását, egy eltűnni látszó világ madarait. Irreálisnak tűnő kapcsolat égiek és földiek közt. Talán a távozókat siratják. Ha megkondult a lélekharang az akkori haranglábon, felhangzott a kántor akkor még latin nyelvű éneke: cum paradisum dedikate angeli vitam lazaro sempiternem.
Nincsenek kételyeim, hogy oda jutottak. A paradicsomba valamennyien, hisz az ég madarait nézték csodálattal. Ezek nem vetettek, nem arattak, akkor is a mennyei atya gondoskodott róluk. Hittek is abban a régi padéiak, hogy jobb a kevéssel való beérés, mint egyezkedés az egek urával. Persze, könyörögni is tudtak, méghozzá szívből. ,,Száraz a föld, nincsen eső, ha ez így lesz, elveszünk. Minden ember gyászruhát ölt, Isten, Isten, Isten, adj esőt nekünk.”
Bölcsek a fukar sztepp lakói. Kerítéseiket is a kéznél lévő földből verték. Földből vétetett, a tájba dőlt az ilyen kerítés már a második, harmadik nemzedék életében. A szomszéd sem tiltakozott az ilyen falak árnyéka miatt. Inkább a szelektől, mint a tolvajoktól védték a portát az egykori vert falak. Bánátról készült jegyzeteim olvasása közben egyfajta panteizmus játszik velem. Lelkész barátaim szerint ez a materializmus előszobája. Ebben nem vagyok biztos, de tudom, hogy itt több volt a természetből, Isten teremtményéből. Délibábból is, mely a felizzott szikesek felett lebegett. Lebegővé tette az egész tájat. Rezgett a verőfényben. Több gólya volt, több gyerek volt. Urabb és bölcsebb volt a szegény, több kegyelettel ünnepelt. A szegények szegényei, a koldusok, a másik, a gazdagabb partról jöttek. Egy ilyen világ szorította lassan háttérbe első eszméléseim éveiben Bácska emlékét.
Ma is kifeszítve érzem magam a két part között, a tolakodó emlékek erősödő sodrában.
Visz a komp az egyik partról a másikra.