home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Balley Ingrid önálló estje
Tóth Tibor
2020.11.17.
LXXV. évf. 46. szám
Balley Ingrid önálló estje

Az elmúlt héten a járványügyi intézkedések szigorú betartásával családi hangulatú művelődési eseményt tartottak Palics Helyi Közösségének épületében. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-dráma tagozatán végzett, jelenleg a békéscsabai Jókai Színitanház elsőéves színészhallgatójának, Balley Ingridnek önálló estjére még többen lettek volna kíváncsiak, viszont a szigorú szabályokat betartva harmincan foglalhattak helyet a nagyteremben, és élvezhették a tehetséges fiatal lány műsorát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjra pályázó előadóművész két székely pajzán népmesét adott elő: A csorba leány történetét és az Aranyfészek, aranymadár című mesét. Ingrid a fellépése után elmondta, hogy ez a két mese áll a legközelebb hozzá, hiszen néha maga is ilyen huncuttá válik, ahogy meséli a meséket.

— Nekem valahogy jobban átjönnek a pajzán témájú mesék. Ahogy észrevettem, a felnőtt korosztály jobban elszórakozik az ilyen témájú népmeséken. Amikor először elolvastam az Aranyfészek, aranymadarat — ez volt az első, amit közönségnek meséltem —, azt mondtam anyának: Ezt most nem mondod komolyan! Mi van, ha nem fog tetszeni a közönségnek? Igazából nem tétováztam. Nekifohászkodtam, megtanultam, és hatalmas taps várt Szegeden — ez volt az első alkalom, hogy ezt a mesét mondtam. A második, A csorba leány című pajzán népmese pedig teljesen véletlenül csúszott be, ezt is Szegeden mondtam először. Szeretném mindkét mesét még sok helyre elvinni, mivel nagyon jólesik mosolyt csalni az idősebb korosztály arcára is.

Elmondhatatlanul csodálatos volt ez a palicsi este. A közönség soraiban jelen volt egy beteg fiú, akit édesanyukám, Jánosi Elvira edz immár hat hónapja. Jó volt látni, hogy boldogság töltötte el, és érdekelték a meséim. Remélem, tudtam motiválni, hogy egyszer ő is színpadon lehet, és egyszer majd ő is mondhat mesét. A jövőben szeretnék híres színész lenni, de akkor is megtartanám a népmese és a versmondás hagyományát, mert egyre kevesebben foglalkozunk ezzel. Szeretem ezt az egészet, hiszen számomra mindez kikapcsolódás is. Remélem, lesz még alkalmam ilyen estékre — mondta Ingrid, majd hozzátette, hogy jelenlegi osztályfőnöke, Seregi Zoltán egy áldott, jólelkű személy, és az osztályközösség is kiváló.

Mi pedig reméljük, hogy a tehetséges előadóművészt még sokszor köszönthetjük körünkben, és élvezhetjük produkcióit.

Vujinović Verona felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..