
Újabb rendkívül sikeres színházi évad végéhez ért a Szabadkai Népszínház. A városunknak évek óta dicsőséget hozó kulturális intézmény képviselőit, Miloš Nikolić igazgatót és Minja Peković vezető színésznőt hivatalában fogadta ma Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, aki ez alkalomból kiemelte, hogy a Népszínház e város kultúrájának alapja, mert a színházművészet révén új távlatokat nyit és inspirál.

"Elhivatottságukkal, bátorságukkal, tehetségükkel és jövőképükkel új módon világították meg a színpadot, és mozdították el a művészi kifejezés határait. Támogatásunkkal fejezzük ki, milyen nagyra értékeljük munkájukat, önök pedig ezt sokszorosan adják vissza nekünk. Hálánk és csodálatunk ösztönözze önöket újabb emlékezetes előadások létrehozására, amelyekre sokáig emlékezhetünk és emlegetünk. Sok sikert kívánunk a jövőbeni projektjeikhez, és legyen minden újabb előadás alkalom arra, hogy újra elvarázsoljanak minket, ahogyan eddig is tették. Megköszönünk minden színészi bravúrt és minden színpadról küldött nemes üzenetet.” – hangsúlyozta Stevan Bakić polgármester.
Miloš Nikolić köszönetét fejezte ki a szívélyes fogadtatásért és támogatásért, amely nélkül, mint mondta, nem lennének ilyen művészi eredmények, és elmondta, hogy minden színházi évad mindenekelőtt jó tervezést igényel, majd a tervezett projektek színre vitelét, melyeket a közönség fog értékelni.
„Ez a nagyon igényes folyamat teljes odaadást, kreativitást, tehetséget, munkát igényel, de ha ez mind összeáll, az eredmény sem maradhat el. A szabadkai színház ezt be is bizonyította, érzelmeket keltő remek előadásaival magával ragadva a közönséget. Nyolc premier mindkét társulatban, számos vendégszereplés, fesztiválok, meghívások, díjak igazán lenyűgöző eredmények, amelyekre büszkék vagyunk.” – emelte ki Nikolić.
A nyolc premierben mindkét társulat tagjai az élet illúziójának figyelemre méltó megközelítéseit jelenítette meg. Hosszú idő után kabaréelőadás is volt, együttműködtek külföldi rendezőkkel és színházakkal, koprodukciót készítettek, Minja Peković az évadot egy szerzői projekttel jelölte meg, melyben szövegíróként, rendezőként és fantasztikus színészi alakítással mutatkozott be.
A "Bravo za klovna" című előadásban saját történetét mesélte el, azzal a szándékkal, hogy bátorítson minden nőt, aki a gyógyulás útján halad vagy járt, ahogyan ő is. Hatalmas bátorságát a közönség a vendégszerepléseken és a hazai színpadon is vastapssal, felállva, ovációkkal jutalmazta, a 47. zágrábi Fadil Hadžić Szatíranap zsűrije pedig két díjjal jutalmazta, a női főszerepért és egy különdíjjal a különleges teljesítményért. És ez csak egy része az elért sikereknek...
Ezekben a napokban, az évad végén a népszínház fellépett a Belgrádi Nyári Fesztiválon (BELEF), ahol a „Bravo za Klovna” című monodráma szintén vastapsot kapott, a magyar nyelvű dráma pedig visszatért a kisvárdai fesztiválról.