Stevan Bakić, Szabadka polgármestere az elmúlt időszakban több megnyilvánulásával közfelháborodást okozott. A polgármester ma egy sajtótájékoztatón magyarázta meg korábbi kijelentéseit.
Stevan Bakić az újévi fogadásán a helyi tiltakozásokra reagálva a szabadkai Építőmérnöki Kar és a Közgazdasági Kar dékánjait bitangoknak nevezte. Legutóbbi beszédében pedig úgy fogalmazott, hogy „nem fogják az usztasák romba dönteni a mi Szerbiánkat”. Ezt, a horvát nemzeti közösséget sértő kijelentést a szerbiai Emberi, Kisebbségi Jogi és Társadalmi Párbeszéd Minisztériuma is elítélte. Az intézményt az a szabadkai Tomislav Žigmanov vezeti, aki maga is a horvát nemzeti kisebbség tagjaként került a tárca élére.
Bakić legutóbbi kijelentései miatt ma sajtótájékoztatót tartott, melyen pontosította korábbi szavait. Hangsúlyozta, hogy nem az egész helyi horvát közösségre, hanem konkrét személyekre utalt. Meg is nevezte őket: Dinko Gruhonjićot, Mila Pajićot és munkatársaikat. Mint mondta, a magyarázkodást, avagy a pontosítást azért tartotta szükségszerűnek, mert egyesek félreértelmezték, mások pedig tévesen és úgy fordították le, ahogy nekik tetszett, és azt állítják, hogy bizonyos csoportokat, konkrétan a diákokat usztasáknak nevezte, ami szerinte hazugság.
Beszédében Stevan Bakić felidézte, hogy polgármesteri kinevezése után első útja Kisboszniába vezetett, a horvát majorba, ahol tiszteletét tette a Gabrić-keresztnél. Elmondása szerint Andrija Anišić plébános akkor megjegyezte, hogy a kereszt huszonhat évvel ezelőtti felállítása óta egyetlen szabadkai polgármester sem látogatott el oda. Ezt Bakić azért emelte ki, hogy hangsúlyozza, minden szabadkai polgárra egyenlőként tekint. Hozzátette: fontos tudni róla, hogy aki tiszteli és becsüli Szerbiát és a szerb nemzetet, azt vallási és nemzeti hovatartozástól függetlenül született testvéreként szereti. Aláhúzta: természetes — mivel számos horvát barátja van —, hogy egyetlen becsületes horvát sem rombolja Szerbiát és nem támadja a szerb népet. Hozzátette: „De ha valaki azt mondja, hogy a szerb ortodox egyház épületeiből éjszakai bárokat és diszkókat fog csinálni, mint ahogy Dinko Gruhonjić mondta, amikor valaki azt állítja, hogy a Vajdaság autonómiájáról szóló idők elmúltak, és Vajdaság államiságáról kell beszélni, mint Dinko Gruhonjić, vagy amikor valaki azt üzeni, hogy aki nem hallgat a dalra, az a Vihart (Vihar hadművelet) fogja hallgatni, mint Mila Pajić, akinek a munkatársai a Szent Száva Díszülésre, a Matica srpska újvidéki rendezvényére úgy törnek be, ahogy azt még a megszállók sem tették… és azt a sok más ostobaságot, amit tettek — hogy lehet ezt nevezni? Különösen a szerb nemzethez tartozó emberként, mint amilyen én vagyok?” — tette fel a kérdést a polgármester.
A sajtótájékoztatón Stevan Bakić kommentálta Jovan Bakić szociológiaprofesszor „őrült” beszédeit is, melyekben a Szerb Ortodox Egyház pátriárkáját, Szent Szávát, valamint többször Aleksandar Vučićot is támadta. A polgármester szerint Jovan Bakić bolondokházába való, és megjegyezte, hogy szerencsére ők ketten nem rokonok. „Minek is lehet ezt nevezni?” — tette fel a kérdést. Majd hozzátette: „Akkor most elnézést kellene kérnem?” Mint mondta: „Tomislav Žigmanov, a kisebbségi ügyek minisztere, valamint Jasna Vojnić is megszólalt a beszédemre hivatkozva. Most hivatalosan megkérdezem őket: mindarra, amit az imént felsoroltam, a hallgatásuk beleegyezést és támogatást jelent-e? Hiszen ezekben az esetekben egyszer sem szólaltak meg, sem a gyűlöletbeszédet, sem más megnyilvánulásokat nem ítéltek el. Tomislav Žigmanovnak nyilatkoznia kell.”
Bakić a tiltakozások kapcsán feltette a kérdést, hogy valóban azt érdemli-e, hogy már két alkalommal is a polgármesteri irodájának ablaka alatt azt skandálja a tömeg, hogy ő gyilkos és lopó. Továbbá arra is reagált, hogy az ellenzék javaslatot tett a városi képviselő-testület előtt tevékenysége megvitatására. Kijelentette, hogy őt a szabadkai lakosok választották meg, és 2024. június 2-án, a szavazás napján az Aleksandar Vučić — Szabadka Holnap elnevezésű lista az érvényes szavazatok 51,29 százalékát szerezte meg, így került a polgármesteri székbe. Mint mondta, nincs ellenére, hogy megmérettessenek ismét, amikor arra sor kerül. Hozzátette, az viszont nincs rendjén, hogy külsős (nem idevalósi) embereket hozzanak Szabadkára, hogy minél nagyobb tömeget csináljanak, egyúttal megköszönte az ő szabadkaiainak, hogy nem engedik magukat megtéveszteni.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vasúti közlekedés megindítása az újvidéki vasútállomás megnyitásától függ. Egy másik kérdésre, mely szerint a Szabadka város területén található és felújított hét, a közlekedési infrastruktúrát érintő beruházás és épület használatbavételi engedélye rendelkezésre áll-e, azt felelte, hogy szerinte igen.
Bakić munkatársai a sajtótájékoztatón két levelet is kiosztottak. Az egyiket egyetemisták egy csoportja írta Bakićnak, és arra kérik, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy azok, akik vizsgázni szeretnének, le tudjanak vizsgázni, hogy ne veszítsenek évet. A polgármester egy másik neki címzett fenyegető levelet is kiosztott az újságíróknak, mely nyomdafestéket nem tűrő módon lett megfogalmazva — ezt, illetve a másik levelet is mellékelve megosztjuk a fényképek között.
Fényképezte: Kartali Róbert