Bácskossuthfalvi nyár
Tóth Tibor
2021.07.17.
LXXVI. évf. 28. szám
Bácskossuthfalvi nyár

A bácskossuthfalvi Rekreációs Központ június 21-én nyitotta meg kapuit a fürdőzők előtt. Július közepét írunk, tombol a kánikula, de a Reki medencéinek hullámai között mindenki felüdülhet. A rengeteg zöldfelületet magában foglaló, négy medencét tartalmazó szabadidőközpont már hatodik éve fogadja a hőség elől a hűs vízben vagy az árnyékban menedéket kereső vendégeket.

Bácskossuthfalva Helyi Közössége 2013-ban vásárolta vissza a csődbe jutott Rekreációs Központot, majd megkezdődött a komplexum felújítása. Vadonatúj központi fűtést szereltek be, helyreállították a villanyvezetékeket, felújították és üzembe helyezték a tekepályát. Teljesen új, 8 x 10 méteres kismedencét építettek a gyerekeknek kompenzációs medencével, feszített víztükörrel, európai uniós szabványoknak megfelelő gépészeti berendezésekkel. A 16 x 25 méteres medence létesítéséhez 2014 második felében fogtak hozzá, 2015 szeptemberében nyitották meg, 2017 júniusában pedig a wellnessmedencét is átadták rendeltetésének.


A nagymedence

— Az elmúlt években az idény szinte sohasem kezdődött ilyen kánikulával. Júniusban és júliusban általában változékony időjárásban volt részünk, a forró, nyári napok augusztusra tolódtak. Remélem, az idén a kánikula augusztus végéig kitart, ami megfelelő lenne számunkra. A nyitástól eltelt néhány hét alatt hétköznaponként 300-400, hétvégenként pedig 700-800 vendég fordult meg a létesítményben. Hamarosan megnyílik a negyedik, az egykori olimpiai helyén épült, 460,78 négyzetméter alapterületű, 130 centiméter mély, feszített víztükrű medence is, melyben főleg labdázni lehet. A szélén ülőkéket helyeztünk el, melyeknek masszírozó funkciójuk is van, de vízesés is szerepel az élményelemek között, mely alá be lehet állni, és élvezni a lezúduló zuhatagot. A legújabb medencét azért terveztük 130 centiméter mélyre, mert nagyon sok felnőtt nem tud vagy nem szeret úszni, és azért látogatnak el hozzánk, hogy kikapcsolódjanak, játsszanak, labdázzanak a vízben. Az új medence megnyitásával a látogatók száma még inkább nőni fog — mondta Kucor Róbert, a Reki igazgatója.


Kucor Róbert, a Reki igazgatója

A már évek óta működő három medence továbbra is a megszokott módon üzemel. A 16 x 25 méteres nagymedence egyik fele 1,3 méter mély, míg a másik fele fokozatosan mélyül egészen 2 méterig. A 100 négyzetméter alapterületű wellnessmedence a legnépszerűbb, ahol hidroágy, nyak- és hátmasszírozó, Amazonas-esőerdő, jakuzzi és több vízesés található. A 8 x 10 méteres gyermekmedence mélysége 50 cm-nél kezdődik, és fokozatosan 90 cm-ig mélyül. A fürdő területén a kicsiket játszótér, homokozó, a sportolni vágyókat pedig strandröplabda- és homokfocipálya várja.

— Néhány héten belül elkészül a Reki étterme. Jelenleg a terasz alatti gyorséttermünk várja a vendégeket, ahol lepény, lángos, sült krumpli, palacsinta, hamburger, rostélykolbász, valamint hűs italok és fagylalt is fogyaszthatóak. Az étteremben naponta kínálunk menüebédet az idelátogatóknak, lesz paprikás, bécsi szelet és még számtalan finomság — emelte ki az igazgató.


Foglalkozás az úszóiskola keretében

Ottjártunkkor 45 gyerek részvételével folyt az úszóiskola foglalkozása, melyet Barna Boglárka, a topolyai Mezőgazdasági Középiskola tornatanára vezetett. Aki lemaradt az első csoportról, ne bánkódjon, hiszen augusztusban újabb indul, akkor Csernai Botond, a bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskola tornatanára várja a gyerekeket.

A Rekiben napnyugta után sem áll le az élet, hiszen gyakran szerveznek esti fürdőzést, több alkalommal lemezlovasok szórakoztatták a közönséget. Az új medence elkészültével hétvégente bevezetnék az aqua aerobicot. Az idén végzett nyolcadikosok számára hamarosan ballagóbulit szerveznek, de természetesen az esti fürdőzés és a különféle zenés estek is folytatódnak a nyár végéig. Programjaikat úgy próbálják megszervezni, hogy ne ütközzenek a környékbeli települések eseményeivel, hiszen nem szeretnék egymástól elhalászni a vendégeket. A Rekiben a bejáratnál és a pultnál is kézfertőtlenítő található, viszont a maszkot nem kell viselniük a vendégeknek.


Sok kisgyermekes család is felkeresi a Rekit

Látogatásunk napján is kiváló hangulat fogadott a Rekiben, a hangszórókból ritmusos zene szólt, a nap rendesen tűzött, a jelenlévők nagy része a medencékben hűsölt vagy éppen lubickolt. Így tett a bácskossuthfalvi Bereng József is, aki a wellnessmedencében barátaival beszélgetett, amikor megszólítottuk.

— Nyugdíjasok vagyunk, megvan a havijegyünk, gyakran járunk a Rekibe. Egyáltalán nem drága, szép, rendezett, a víz kiváló, minden tiszta, nagyon tetszik. A létesítményt karbantartják, hűvös is van az udvarban, szóval minden nagyon jó. Hamarosan megnyílik az étterem, ahol megebédelhetünk, így estig haza sem kell menni. A mintegy 3000 lakost számláló falu igényeit teljesen kiszolgálja ez a medenceegyüttes. Itt töltjük az egész nyarat, nagyon elégedettek vagyunk, és jól érezzük magunkat a Rekiben — mondta József.

A belépők ára változatlan maradt. A helyi lakosok, a tavalyi évhez hasonlóan, az idén is kedvezményes jegyet igényelhetnek. Ehhez a személyi igazolvány felmutatásával úgynevezett Moravica-kártyát kell készíttetniük, melyhez teljesen ingyen és bérmentve juthatnak hozzá. Ötéves korig nem kell fizetni a belépőért, az öt és tizenöt év közötti gyerekeknek 100, a felnőtteknek pedig 150 dinárba kerül a napijegy. A kártya nélkül érkezők esetében ötéves korig szintén ingyenes a belépő, az öt és tizenöt év közötti gyerekek 200, a felnőttek pedig 300 dinárt fizetnek a belépőért. Napágy 200 dinárért bérelhető, de a visszaszolgáltatásakor 100 dinárt visszakap a vendég. A további kedvezményekről és az árjegyzékről a Reki Bácskossuthfalva Facebook-oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A népszerű wellnessmedence

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..