Mezei Erzsébet képzőművész, grafikus: — Székelykevén december 24-ét szenvedeje napjának neveztük. Gyerek voltam, de élénken él az emlékezetemben minden. Egész nap szigorú böjtöt tartottunk, sok volt még a dolog, mindenki tudta, illetve szó nélkül végezte a saját feladatát. Estefelé már izgatottan éreztem és vártam az ünnepet. A Jézuska hozzánk csak másnap, karácsony reggel érkezett. Vártam, hogy induljunk a rokonokhoz énekelni az angyali vigasságot. Anyám mindig utánunk szólt: Mári néniéknél (édesanyám egyetlen testvére) énekeljétek el a Fenyőgallyas kis Jézuskát is! Mári néniék pedig éjféli mise előtt eljöttek hozzánk „megénekelni” bennünket. Együtt is énekeltünk karácsonyi énekeket, majd a felnőttek beszélgettek, mi pedig feszülten hallgattuk őket, majd együtt mentünk mindannyian az éjféli misére. A templomig vezető úton végig az ablakokban már látszottak a kidíszített karácsonyfák, csikorgott a ragyogóan tiszta hó a talpunk alatt, itt-ott a himbálódzó viharlámpák gyér fénye világított, és még az elszóródott szaloncukor ezüstpapírjának csillanása is az ünnep örömét jelképezte számomra. Éjféli mise után vacsoráztunk. Szármát. Akkoriban házi tarhonyával készítette édesanyám. Már nem emlékszem, és nem is kérdeztem meg tőle, amikor még megtehettem volna, hogy ez hagyomány volt, vagy csak nem lehetett rizst kapni akkoriban. Akárhogy is, számomra ez maradt a karácsonyi szárma. Minden évben eszembe jut, ahogyan az anyámféle mákos keltes is. Már nagyon régen nem Székelykevén ünneplem a karácsonyt. Azóta másként mondjuk a szenvedejét is: szentestének vagy karácsony böjtjének. Azóta nem a gyerekkorom hagyománya szerint ünnepelek, csak emlékezem rá. A múló idővel változunk, ahogyan a karácsonyi szokásaink, ételeink és az életünk is. A gyermekeink már itt születtek Zentán, ők már az itteni hagyományt viszik tovább. És megszerettük ezeket az ünnepre terített asztalokat, az ételeket, de mindig hozzátettünk valami sajátot, ami csak a miénk. Ebédre vajas bablevest, mákos és sajtos tésztát készítettem, előtte megettük az annyi darabra felvágott almát, ahányan körülültük az asztalt, hogy mindenki hazataláljon. A dió, a méz és a fokhagyma egészségünk megőrzésére került az asztalra, és elmaradhatatlan volt a saját készítésű üres fonott kalács is. Ragaszkodtam hozzá, mint a negyvennégy napig érlelt karácsonyi narancslikőrhöz is. A vacsora a szokásos halétel volt salátával és süteményekkel. A mézeseken kívül édesanyám vaníliás kiflije és Emi néni kókusztortája mellett különféle csokoládés, diós, narancsos finomságok is készültek. Egy időben minden szentestén az ajándékbontás idejére aszaltgyümölcs-tállal leptem meg a családot. A karácsony napi ebéd is a hagyományos. Húsleves, szárnyashús körettel és gyümölcskompót. Minden karácsony hordoz magában valami egyedit. Váratlant. Változik hangulatban, meghittségben, örömben, szomorúságban, létszámban. Más lesz az idei karácsony is, ahogyan annyi minden más mostanában körülöttünk.

Kucsov Borisz, a Kosztolányi Dezső Színház színésze: — Nálunk a családban a magyar és a bunyevác hagyományokat is tartjuk, hiszen édesanyám magyar, édesapám bunyevác. Amióta az eszemet tudom, karácsonykor minden évben ugyanaz kerül az asztalra. Szenteste kizárólag böjtös étel: vajaljarántással sűrített bablevest, majd pedig sült halat eszünk sajtos-tejfölös tésztával. Szintén gyerekkorom óta hagyomány a családban, hogy a levest a háziasszony teszi az asztalra a család két legfiatalabb tagjának kíséretében, akik egy-egy gyertyát hoznak, és békés, boldog szentestét kívánnak. A családfő földre dobált dióval köszönti őket. A két gyertya egyikét a levesbe mártott kalács lecsöppenő levével, a másikat pedig a főétel mellé fogyasztott borral oltjuk el. A gyertyákat kizárólag a családfő olthatja el. Mielőtt elkezdenénk enni, előételként mézbe mártogatott diót, fokhagymát és almát fogyasztunk. A fokhagyma szimbolizálja az egészséget, az alma a szerencsét, a dió pedig a pénzt, a gazdagságot. A vacsora elfogyasztása után következik az ajándékok kiosztása, majd az asztalra kerül a hagyományos karácsonyi desszert: a mákos guba. Karácsony reggelén kocsonyát eszünk, ebédre pedig pulykasültet barackbefőttel és párolt, szegfűszeges lila káposztával, valamint egyéb hagyományos köretekkel. Az ebédnél a szenteste rituáléja megismétlődik, azaz a család legfiatalabbjai evés előtt mindenkinek boldog, békés, áldott karácsonyt kívánnak.

Sagmeister Peity Laura képzőművész: — Amikor évekkel ezelőtt beköltöztünk kanizsai házunkba, éppen karácsony előtt voltunk, s akkor úgy döntöttünk, hogy kilépünk a megszokott karácsonyi szokásvilágból. Először is nincs több vásárolgatás, kizárólag a gyerekeknek veszünk ajándékot, nincs többé nagy evés-ivás, sőt, még lámpát sem gyújtunk, a gyertyafény és a csend fog bennünket körülvenni. Ez így is történt, s abban a meghitt hangulatban egy böjtös bableves és a mákos guba mellett a félhomályban ülve gyönyörködtünk az az évi első hóesésben, miközben az emberek az éjféli misére siettek. Ez volt életem eddigi legszebb karácsonya. Az ünnepi menünket azóta sem változtattuk meg, saját magam készítem a fonott kalácsot a bableves mellé, s a mákos gubához is a vékony kifliket. Karácsony napját a férjem, Ernő szüleinél töltjük, ahol biztosra vehetjük, hogy vár bennünket az aranysárga gyöngyösleves. A zserbót én készítem Heni barátnőm receptje alapján, ezt szétosztom a család többi tagja között. Már mindenki számít rá. A szilveszteri menü nálunk már sokkal színesebb. Olyankor általában betüzelünk a kemencébe, és a barátainkkal közösen készítjük el az éppen aktuális fogásokat. Tavaly vaddisznóragut, hajnali terítékként pedig szármát. Elmaradhatatlan fogás ilyenkor a lencsesaláta is, melyet fekete lencséből, gránátalmából és lila hagymából készítek.

Erős Ervin zeneszerző: — Nálunk a karácsony természetesen a családról szól, úgyhogy ilyenkor a szüleinknél gyűlünk össze, minden étkezés máshol történik meg, ezenkívül pedig amióta az eszemet tudom, Simon Viliéknél vacsorázunk. Az idén, harminc év után először ez most kimarad, hiszen nem tudnak hazajönni. Pedig azt a vacsorát különösen vártuk, ott készül ugyanis a világ legjobb kocsonyája. Teri néni ebben világbajnok. 24-én nálunk is böjtös ebéd van. Elosztunk egy almát, hogy ha elvesznénk a világban, akkor is megtaláljuk egymást, fokhagymát eszünk, hogy ne csípjen meg bennünket a kígyó. Sokáig húsmentes bablevest ettünk, melyet én nagyon nem szerettem. Elég húsos vagyok, és a bableves hús nélkül elképzelhetetlen számomra. Csak karácsonykor voltam hajlandó megenni. Aztán egyik évben valaki mondta, hogy Huszkáék halat készítenek, nem babot. Na, onnantól kezdve nincs húsmentes bab, mi is halat eszünk. Halászlevet vagy sült halat. Vacsorára általában a feleségem szüleihez megyünk, ahol legtöbbször pulyka készül, mellé mindenféle finomsággal, s az estet anyósom fenomenális somlói galuskája koronázza meg. Másnap az Erős családnál van az ebéd, s itt is terülj, terülj, asztalkám fogad bennünket. Kacsa vagy liba, tehát szárnyas a menü. S mire nagy nehézségek árán, de megesszük ezt a tömérdek mennyiségű kaját, még csak akkor megyünk Simonékhoz vacsorára. Ez a végső döfés a gyomornak. Általában már a kocsonyától jóllakunk, és minden évben el is mondjuk, hogy elég lenne ez vacsorára, de ezt nem lehet. A kocsonyát követi a kacsa, liba, pulyka, mellé gyümölcsszószok. Meggyszósz, fügés öntet, hamuban sült krumpli. S amikor már mozogni sem tudunk, érkezik a reformtorta és az aprósütemények. Nehéz lenne éhen maradni. Az idén egy picit minden más lesz, sajnos, de igyekszünk azért most is meghitt hangulatban tölteni az ünnepeket. 

László Judit, az Újvidéki Színház művésznője: — Elég lelkes karácsonyimádó vagyok. Ha tőlem függne, egész évben tél lenne, mínusz fokokkal, mézes pálinka és villogó izzósor meg angyalka az ablakokban. Éppen ezért korán elkezdem a ráhangolódást, hogy az ünnep minél tovább tartson. Mondjuk, szeptemberben. Haha! Na jó, azért nem, de november végén már nyakig benne vagyok. A sütés-főzés nálam inkább szenvedély, mint hobbi, ezért karácsonykor a hagyományos menüt mindig egy csöpp kísérletezéssel is párosítom. Elmaradhatatlan, hogy a család szenteste vagy karácsony napján diót, fokhagymát, almát és mézet egyen együtt. „Ha eltévedsz az életben, emlékezz, kik ültek veled akkor az asztalnál, s megtalálod a helyes utat.” Így tanultuk. Ezután asztalra kerül a „sóba-vízbe bableves”, a ropogós pulykasült, a narancsos kacsa lila káposztával. És hogy biztos elveszítse az ember az eszét, krémes máktorta és egy kehelynyi pezsgős citrusaszpik. Aztán, ha marad még lélekjelenlétünk, ülünk és gyönyörködünk a karácsonyfában, s igyekszünk megbékélni a világgal. Ilyenkor könnyebb.

Terék Anna költő: — Nálunk minden évben ugyanaz a karácsonyi menü. Odakészítünk minden fogást az asztalra, hogy a vacsora végéig ne kelljen felállni, emiatt elég zsúfoltan szoktunk enni, de ennek nagyon jó a hangulata. Néha nincs hova tenni a tányért már az első fogás után, ezért mire a vacsora végére érünk, elég vicces látványt nyújt a család, amint mindenki hajlong tányérral a kezében, és nem tudja hová tenni a már elhasználtat. Az első fogás a méz + alma + fokhagyma + dió. Itt minden elemnek hagyománya van. Akik együtt esznek almát, jövőre is egy asztalnál fognak ülni. A fokhagyma az egészségre kell, a dió pedig a jövő megjóslására. A kérdés: egészséges, szép dió van a feltört héj alatt, vagy sem? Az alma héját egyben kell lehámozni, úgy, hogy egy hosszú almahéjcsíkot kapjunk. Ezt hajadon lányok át kell hogy dobják a bal válluk fölött. Miután ez megtörtént, az egész család körülállja a padlóra hullott almahéjat, és együttes erővel megpróbálja kitalálni, milyen betűt formáz. Hosszas vita után (mi van, ha ez egy cirill betű, nem is latin?) megállapítják, milyen betűvel fog kezdődni a hajadon lány jövendőbelijének a neve. A második fogás a bableves. Szerintem az a jó, ha sűrű, de a család többi tagja hígabban szereti. Mindenesetre vágunk bele vöröshagymát, amikor már a tányérban hűl. A leves mellé lehet kérni fonott kalácsot vagy kenyeret. Szerintem bizarr dolog mazsolás kaláccsal enni a hagymás bablevest, de anyám imádja. Utána következik a jajgatás, hogy már ez is túl sok volt, sosem fogyunk le, stb., majd a tányérra kerül a mákos guba. Ez utóbbit én szoktam készíteni anyám vezénylésével, aminek általában az a vége, hogy tapintatosan üvöltünk egymással, ki tudja jobban, hogyan is kellene rétegezni. Vaníliás öntettel locsoljuk meg, mielőtt a sütőbe kerül. Ennyi a titok. Meg a jó sok méz. A bevásárlást az végzi, aki tud autót vezetni (tehát nem én), s együtt készítünk el mindent. A család a mák ledarálásánál szokott darabjaira hullani, már a ’90-es évek óta, hagyományosan. Kutatásaim bizonyították: a legtöbb családban így van ez, hiszen a készülődés okozta idegösszeomlás csúcspontját a mák ledarálása körüli izgalmak hozzák el a legtöbb családban. Szeretném mindenkinek ajánlani, hogy darált mákot vegyen, bár akkor sokkal unalmasabb a karácsony, és a hangulat is laposabb. A karácsony elképzelhetetlen Eszter barátnőm flódnija nélkül, ezt hagyományosan 26-án szoktuk fogyasztani, nála.

Bálint Csaba parfümőr: — December 24-e. Az ünnep autentikus, vajdasági böjti ebéddel kezdődik. Szakács: Bálint Csaba. Helyszín: Magyarkanizsa, családi ház. Három felnőtt, valamint két 120 centiméter és hat év alatti karácsonyi manó. Az ünnepi asztalra elsőként a dióbél, a fokhagymagerezdek, az almaszeletek és a felmelegített méz kerül. Az étkezés a mindenkori hagyományok szerint folyik. Minden egyes alkotórészből, a mézbe mártva, az első falat egy külön a Kisjézusnak kiválasztott tányérra kerül. Hagyományos húsmentes bablevessel folytatódik a lakoma, gyöngybabból, sült vajas, vékony rántással. Kísérőnek fonott kalács. A harmadik és egyúttal zárófogás házi gyúrt tészta darált mákkal, melyet gazdagon meglocsolok mézzel. A hozzávalókat igyekszem a helyi piacról beszerezni. A levesbe kerül még a többi közt három répa, egy-egy fehérrépa (a zöldjével együtt) és pasternák, póréhagyma vagy vöröshagyma, egy darab burgonya, zellergumó és zöldje, babérlevél, fokhagyma, szemes bors, koriandermag és őrölt piros paprika. A december 24-ei menü örök érvényű és megmásíthatatlan! December 25-e. A böjti ebédet letudva — melyben a sült vajas íz volt a kedvencem — 25-én előbújik belőlem a parfümőri énem, és az ízek, aromák harmóniáit igyekszem kihozni a karácsony legfőbb menüjéből. Szakács: Bálint Csaba. Helyszín: Magyarkanizsa, a Parfums Balint főhadiszállása. Öt felnőtt, két tinédzser és a két karácsonyi manó maximálisra felfűtve, ajándékbontás előtt. Az idei évben a család kacsacombot választott, melyet mézes, szójaszószos és zúzott fokhagymás pácban készítek el, sütőben, zárható vaslábasban. A sütés végeztével visszamaradt pecsenyelevet pirított shitake gombával forralom be. Köretnek három különböző kísérőt kínálok. Elsőnek az apai nagyanyám részéről örökölt hagyományos bunyevác mlincit, mely egy gyúrt házi tészta, sodrófával vékonyra kinyújtva, majd körülbelül 10 x 6 centis téglalapokra vagdosva, vasserpenyőben vagy régebben a sporhet főzőfelületén barnára és hólyagosra pirítva. Ezt sós vízbe szaggatva, úgy 4 x 4-es négyzetekre főzöm, majd végezetül kacsazsírban zúzott fokhagymával lepirítom. A második köret már egyszerűbb. Krumplipüré pasternákkal egybefőzve. Vajjal, tejjel, egy pici tejföllel, sóval, szerecsendióval és parmezán sajttal gazdagítom. Nemrég kikísérleteztem egy új köretelemet, az idén harmadiknak ez kerül az asztalra. Ez pedig nem más, mint a dinsztelt édeskömény, cukorral és fehérborecettel fényesítve, az ízeket sóval és borssal harmóniába hozva. Bon appétit!