
Szajánban püspöki szentmisével, államalapítónk mellszobrának megkoszorúzásával, művelődési műsorral és gyermekfoglalkozásokkal ünnepelték meg a templombúcsút.
A Szent István király-plébániatemplomban Mirko Štefković, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke vezette az ünnepi szentmisét a bánáti paptestvérek közreműködésével. A szentmise végén megáldották az új kenyeret.
„Öröm és egyben megtiszteltetés számomra, hogy itt ünnepelhetem ma Szajánban a búcsúi szentmisét, ebben a plébániatemplomban, amelyet az őseink szent István király tiszteletére emeltek.
Fotók: Nagybecskereki Egyházmegye/Mészáros Attila
Ma ünnepnap számunkra, kiemelkedő ünnepnap, Szent István király ünnepe. A kezdetekre emlékezünk, arra az útra, amelyen a szent király indította el nemzetünket, és amelyet ma nekünk kell járnunk, amelyet ma nekünk kell megtalálnunk és másoknak is megmutatnunk. Csak ezen az úton boldogulhat a közösségünk, a nemzetünk. Az az út pedig nem más, mint maga Krisztus. Imádkozunk, hogy mi is tisztességesen éljünk Istentől megkapott küldetésünket, hogy a szent király példája szerint mi is maradandó örökséget tudjuk hagyni az utókornak" – hangzott el a szentmise elején Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök köszöntőjében.
A plébániatemplom kertjében 2020 óta álló Szent István-szobornál Kerekes József, a VMSZ alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Az alkalmi műsor után koszorúzott a VMSZ, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a helyi civil szervezetek és környező önkormányzatok képviselői.
Forrás: Nagybecskereki Egyházmegye, Pannon RTV