home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az újságírói hivatás ünnepe
Tóth Lívia
2019.03.17.
LXXIV. évf. 11. szám
Az újságírói hivatás ünnepe

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) kilencedik alkalommal adta át a szakmai elismeréseit. A Zentai Magyar Kamaraszínházban március 16-án megtartott ünnepségen elhangzott, az egyesület szándéka, hogy ráirányítsa a figyelmet a különleges teljesítményt nyújtó újságírókra és megköszönje a tevékenységüket.

A jelenlévőket, Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Ternovácz Istvánt, az MNT Végrehajtó Bizottságának a tagját, Perpauer Attilát, az MNT tagját, Czegledi Rudolf zentai polgármestert és a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök megjelent vezetőit és újságírót, Máriás Endre, a VMÚE elnöke köszöntötte. Többek között elmondta, az utóbbi időben többtíz személlyel bővült a civil szervezet tagsága, valamint kitért a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, és az MNT-nek a támogatására, amelynek eredményeként a VMÚE programjait a nemzeti jelentőségű magyar rendezvények rangjára emelték.

Az Év Pályakezdő Újságírója díjat Bíró Tímea, a Hét Nap munkatársa, az Év Újságírója díjat nyomtatott sajtó kategóriában Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó újságírója, elektronikus média kategóriában pedig Szabó Gabriella, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetője érdemelte ki. A Kistérségi Média díjat idén a fennállásának húszéves jubileumát ünneplő adai Körkép szerkesztőségének ítélte oda a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége, Csőke Bélát, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztő-műsorvezetőjét Életműdíjjal, Bödő Sándort, a Pannon RTV és a Vajdaság Ma nemrég elhunyt munkatársát pedig Posztumusz Életműdíjjal tüntették ki. Bödő Sándor nevében az elismerést a fia, Bödő Róbert vette át.

A díjátadó után a jelenlévők megtekintették az Éva és Ádám naplója című darabot, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház két ifjú művésze, Verebes Judit és Szilágyi Áron játszik.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének ünnepi eseménye a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház partnerségével valósult meg.
 


Az év pályakezdő újságírójának járó elismeréssel Bíró Tímeát, a Hét Nap munkatársát tüntette ki a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (Szerda Zsófi felvételei)


A díjazottak 


Még több fotó!▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..