Az új év felé közeledve lassan a változás szele is megérint bennünket

Az új év felé közeledve lassan a változás szele is megérint bennünket

Elfogadták a jövő évi költségvetési tervet — Január 1-jétől drágul a tévé-előfizetési díj — Nem 100 000-en, csak 40 000-en hagyják el évente Szerbiát — Nemzetközi Bútorkiállítás és -vásár volt Belgrádban

Elfogadták a jövő évi költségvetési tervet

 A szerb kormány elfogadta a 2020. évi büdzséről szóló törvényjavaslatot, mely 1334,7 milliárd dinár bevétellel és 1314,5 milliárd dinár kiadással számol. A javaslat szerint a költségvetés hiánya jövőre 20,2 milliárd dinárt tesz majd ki, ez a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékának felel meg. Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy jövőre 4 százalékos gazdasági növekedés várható. Az új költségvetéssel véget ér a gazdasági konszolidáció időszaka, és megkezdődik a fejlődés korszaka — állította a tárcavezető. A pénzügyminisztérium szerint az államadósság a jövő évben a GDP 50,3 százalékára csökken. Tavaly még 56 százalékos volt a GDP-arányos államadósság, néhány éve pedig még 80 százalékos. A költségvetési tervben helyet kapott a nyugdíjemelés, valamint a közszférában dolgozók bérének körülbelül 1,3 százalékos növelése is. Emellett mintegy 200 milliárd dinárt fordítanak nagyberuházásokra, főként az út- és vasúthálózat fejlesztésére. A költségvetésről szóló törvény hamarosan a szerb parlament elé kerül. (MTI, Szerbiai RTV)

 

Január 1-jétől drágul a tévé-előfizetési díj 

A szerbiai, illetve a vajdasági közmédia kötelező előfizetése az eddigi havi 220 dinárról 255 dinárra növekszik. A Szerbiai RTV és a Vajdasági RTV előfizetési díja legutóbb 2018 végén drágult, akkor 150 dinárról 220 dinárra. A javaslat szerint az összeget továbbra is a villanyszámlához csatolják majd külön tételként, mert bebizonyosodott, hogy így a legnagyobb mértékű a megfizettetés. 2020-ban a két közszolgálati médiumot részben a szerb költségvetésből, részben pedig a tévé-előfizetési díjból finanszírozzák. (Nova ekonomija)

 

Nem 100 000-en, csak 40 000-en hagyják el évente Szerbiát

„Azt akarjuk, hogy a fiatalok az országban maradjanak, ezért 500 milliót fektetünk a digitális infrastruktúrába” — nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Aleksandar Vučić. Az államfő fél év után adott élő interjút a szerb közmédiának. Ellenzéki demonstrálók tiltakoztak emiatt a Szerbiai RTV székházánál, megpróbálták megakadályozni az államfő vendégszereplését. Ezzel kapcsolatban Vučić azt mondta, a mozgásszabadság korlátozása semmire sem lehet megoldás. Arról is beszélt, hogy Szerbiából évente 40 000-en költöznek el, nem pedig 100 000-en, ahogyan egyes elemzések állítják. Hangsúlyozta: a kormány legalább 200 millió eurót fordít a natalitás növelésére. Az államfő az Upitnik című műsorban azt is elmondta, tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy betiltsák az Euro 3-as motorral működő autókat Szerbiában. „Lehetséges-e, hogy ilyen nagymértékű legyen a légszennyezés az országban, amikor nincs is ki tudja, milyen iparunk?” — tette fel a kérdést. Aztán hozzátette: „Egyre gazdagabbak vagyunk, ami jó dolog, viszont egyre több az autó és a károsanyag-kibocsátás.” Szerbiába tavaly 141 602 Euro 3-as használt gépkocsit hoztak be, vagy tizennégy évnél öregebbet. (Szerbiai RTV)

 

Nemzetközi Bútorkiállítás és -vásár volt Belgrádban

A vasárnap, november 10-én véget ért rendezvényen bemutatkoztak a szerbiai, valamint a külföldi bútorgyártók és -forgalmazók. Az egyedi alkotásoktól a tömeggyártású termékekig mindent megtalálhattak a látogatók. Az érdeklődők egy-egy darabot, de akár egy egész lakberendezési kollekciót is megvásárolhattak. Ötleteket is meríthettek a legújabb lakberendezési trendekből. A vásár alatt a kiállítók hatalmas, akár 70 százalékos kedvezményekkel is várták a potenciális vásárlókat. A rendezvényen 38 ország félezernél is több kiállítója vett részt.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az új év felé közeledve lassan a változás szele is megérint bennünket
Belgrádi Szemmel
Az új év felé közeledve lassan a változás szele is megérint bennünket
Belgrádi Szemmel
Facebook

Támogatóink