Az öt legjobb karácsonyi ajándék

Az öt legjobb karácsonyi ajándék

Manapság az internet, a Facebook és az újságok tele vannak mindenféle karácsonyi listákkal és ajánlásokkal, hogy mit vegyünk a párunknak, szüleinknek, mi a legdivatosabb ajándék az iskolások vagy a kamaszok körében. A hétvégén leültem, és elgondolkoztam rajta, mi az, aminek igazán örülnének a gyerekeim. Két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy ne legyek álszent, az ajándékot kapni valóban nagyon jó, főleg, ha rég áhított dologról van szó.

A másik, hogy emellett vannak más fontos dolgok is, aminek a gyerekek örülnek. Hogy rájöjjek, mik ezek, csak bele kellett képzelnem magam az ő helyükbe, és az ő szemüvegükön át látni az ünnepi sürgést-forgást.

Mi az, amivel megajándékozhatjuk a gyerekeinket?

1. A csoda.

Néha szeretném visszakapni azt a képességet, amelynek gyerekként még birtokában voltam: hinni a csodákban, átélni őket. Ülök az autóban, kint havas táj suhan el mellettem, sötét van, de a házakból színes fények szűrődnek ki — úgy hittem, manók járnak az otthonokba a karácsonyfákra fényeket aggatni… Most nézem a gyerekeimet, ahogyan tátott szájjal bámulják a csillagszórót, és szeretném elnyújtani a percet, hogy sokáig élvezhessék a csodát. Próbálj meg minél több ilyen alkalmat teremteni a gyerekednek: ne sürgesd, ne akarj mindent megmagyarázni, vagy értelmet találni neki! Nem kell semmilyen menetrendet betartani, vagy elvárásnak megfelelni. Inkább próbálj meg tanulni a kicsitől, és együtt élvezni vele a csodát: hátradőlni, és átadni magad a pillanatnak.

2. Idő

A gyerekeidnek szükségük van rád. Persze a családnak is, hogy készen legyen a halászlé, tiszta legyen a lakás, illatozzon a bejgli és az összes rokon ajándéka be legyen csomagolva, de a nagy sürgésben-forgásban ne felejtsd el, hogy a legfontosabb a gyereked számára, hogy együtt legyetek. Hogy veled legyen. Lassíts, lassíts, lassíts, és ülj a gyereked mellé! Élvezzétek együtt, ahogyan a hulló hópelyheket figyeli, vagy arról elmélkedik, hogyan is kerül a karácsonyfa a szobába. Öleld át, puszild meg, és fordíts figyelmet rá! Ne „rohanj át” a decemberen, hanem próbáld meg észrevenni a csodát magad körül — hidd el, a gyereked sokat segít ebben!

3. Hagyomány

Kövessétek a már meglévő családi hagyományokat, vagy teremtsetek újakat karácsonykor! Az életben semmi nem tökéletes, minden az örök változásról, fejlődésről szól, de a biztos pontok, mint a karácsonyi hagyományok, nagyon mélyen bevésődnek a gyerekek lelkébe. A későbbiekben — akárhova veti is őket a sors — biztos pontot jelentenek az életben. Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy dal, melyet minden karácsonyeste elénekeltek, közös süteménykészítés, meseolvasás stb. Nálunk például minden karácsonyi vacsora végén annyi felé bontunk egy almát, ahányan vagyunk, és mindenki kap egy szeletet belőle: ezzel jelképezve, hogy a család összetart, és a jövő évben is számíthatunk egymásra. Pici gyerekkorom óta így teszünk, és remélem, a gyerekeim is továbbadják majd ezt a tradíciót.

4. Szabad kéz, az adakozás öröme

Milyen sokat hallottuk már, hogy ajándékot adni ugyanolyan jó, mint kapni. Ezt azóta még jobban átérzem, amióta gyerekeim vannak. Hányszor, de hányszor előfordult már, hogy bumfordi kis rajzokat, összeragasztott és krikszkrakszokkal „díszített” alkotásokat kaptam a gyerekeimtől, csak azért, mert úgy érezték, adni szeretnének valamit. Mert örültek az őszinte örömömnek, a boldog reakciómnak. Engedd, hogy a gyerekek alkossanak: bármit, amit készítenek, szívből készítik, még ha felnőttszemmel nem lehet is megfejteni az alkotás lényegét. Ne törődj a rendetlenséggel és a rengeteg földön heverő papírdarabkával! Ugyanígy: ha ők akarják díszíteni a karácsonyfát, hát díszítsék — anélkül, hogy utána te mint felnőtt kijavítanád, tökéletesítenéd. Az a fa úgy bájos, csodaszép és tökéletes, ahogyan a gyerekfejek megálmodták, és a gyerekkezek feldíszítették. Ne a tökéletesre, hanem az őszintére törekedj!

5. Te

Hidd el, a legnagyobb ajándék TE vagy a gyerekednek. Amikor csak rá figyelsz, ha a telefont nem veszed fel, és nem állsz fel kétpercenként a játékasztaltól, hogy bekukkants a sütőbe, kész-e már a bejgli. Légy együtt a gyerekeddel, és játszatok azt, amit ő szeretne! Olvasni? Sakkozni? Babázni? Bármi, ami az ő kis lelkének jólesik — vegyél benne részt. Ezzel nemcsak az ő napját aranyozod be, de észre fogod venni, hogy te is óriási ajándékot kapsz a gyerekedtől: bepillanthatsz a lelkivilágába, megnyílhat neked, mesélhet magáról, az álmairól, a vágyairól.

Öt ajándék, mely nem kerül semmibe.

Öt ajándék, mely felejthetetlen a gyerek számára.

Ne felejtsd: lassíts, lassulj le, élvezd a pillanatot, élvezd az együttlétet a szeretteiddel, és próbáld meg te is megtalálni a csodát a karácsonyban!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Baba-mama rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az öt legjobb karácsonyi ajándék
Baba-mama
  • 2020.01.31.
  • LXXV. évfolyam 4. szám
Facebook

Támogatóink