Az összetartozás napján debütál a világhálón az Erdély — Ég és föld között sorozat
Talpai Lóránt
2021.06.04.
LXXVI. évf. 22. szám
Az összetartozás napján debütál a világhálón az Erdély — Ég és föld között sorozat

Az Erdély — Ég és föld között című, négyrészes ismeretterjesztő sorozat egyedülálló, madártávlati perspektívában mutatja be Erdély csodáit. A produkció nagy sikerrel debütált a pünkösdi hosszú hétvégén, 670 000 nézőt ültetett a televíziók elé a Duna TV révén, ezzel országos szinten a hétvége egyik legnézettebb műsora volt. Az alkotók a nagy érdeklődésre való tekintettel az összetartozás napja alkalmából 2021. június 4-e és 6-a között ingyenes, online bemutatót tartanak.

— Ausztriától Ausztráliáig, Székelyföldtől egészen az Egyesült Államokig kapunk leveleket. Ez hatalmas öröm és visszaigazolása annak az alapfeltevésünknek, hogy milyen éhesek a nézők a rólunk szóló, történelmi vonatkozású produkciókra — emelte ki dr. Takó Sándor, a sorozat ötletgazda-producere, társrendezője.

— Mivel vannak, akik nem tudták megtekinteni a sorozatot, sokan pedig újra átélnék a filmélményt, a csapat úgy határozott, hogy a trianoni évfordulóra tekintettel 2021. június 4-én 16 órától online premier formájában ingyenesen is bemutatjuk a produkciót, hogy a világ minden pontján láthassa a magyarság. Reméljük, sok örömet szerzünk vele, határon innen és túl — tette hozzá Bárány Krisztián, a sorozat forgatókönyvírója, társrendezője.

A produkciót a Magyarországon nagy sikerű „madártávlatból”-sorozatok mintájára egy drónra szerelt nagy felbontású kamerával forgatták. Három évig készítették az alkotók, több mint 20 000 kilométert megtéve, száznál is több legendás, erdélyi helyszínt bejárva. A sorozat narrátora Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész.

Az előzetes itt tekinthető meg: ITT

 

A filmsorozat epizódjai június 4-e 16 órától egészen június 6-a éjfélig lesznek elérhetőek a produkciót gyártó Csillagos Ötös Film YouTube-csatornáján: ITT

Az alkotás a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja, valamint a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült. Rendezője Bárány Krisztián és Takó Sándor, forgatókönyvírója Bárány Krisztián, operatőre Derzsy András és Jannis Jorgopulos, producere Takó Sándor, szakértője Nagy József, zeneszerzője Cseh István, koproducere Kucsera Tamás Gergely, executive producere Adam Cobler, Bondár Mihály és Perecz Sándor.

Gyártó stúdió: Csillagos Ötös Film, Romis Film. Koprodukciós partner: Studio-X. Közreműködő stúdiók: Filmever, Azara Productions

További információk a sorozat Facebook-oldalán érhetőek el: ITT

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nemzetpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..