Az ősszel indul a Vackor
Kartali Róbert
2021.05.05.
LXXVI. évf. 18. szám
Az ősszel indul a Vackor

Jól halad Szabadkán az új, magyar óvoda kiépítése, a majdani, Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény nevet viselő óvoda a tervek szerint szeptemberben kezdi meg működését. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megvalósuló projektum finanszírozója Magyarország Kormányának támogatásával a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány pedig beruházóként vállalt szerepet a projektumban.

Az építkezés a tervezett ütemben halad. Az utcai rész homlokzata már be lett vakolva, jelenleg a padló- és a fali csempék lerakása folyik, ezután következik az épület belső és külső festése. A bútorok júliusban érkeznek, és augusztusban befejeződhetnek a munkálatok — mondta a készülő épületet bemutatva Somogyi Tünde, a Szekeres László Alapítvány ügyvezetője.


Somogyi Tünde

Az épület tervezése során az előírások mellett külön figyelmet fordítottak a gyerekek komfortérzetére és biztonságára. A déli tájolásnak köszönhetően természetes fény világítja meg az épületet, melyet korszerű hűtés- és fűtésrendszerrel szerelnek fel, a meleg víz előállítását pedig szoláris energia felhasználása segíti. A telek belső részén egy enyhe emelkedő található, ezért a nagy esőzésekre gondolva a csapadékvíz-kezelést retenciós medence kiépítésével oldották meg, ahonnan a csapadék késleltetve kerül át a városi csatornarendszerbe. A többrétegű üveggel készült nyílászárók nem csak a hőszigetelés szerepét töltik be, a gyerekek biztonsága érdekében a belső üvegfelületek törhetetlenek, így egy esetleges ütés esetén egy darabban maradnak, és nem okozhatnak sérülést. Az első emeleten nyitott tornaterem is helyet kap, ahol UV-szűrős háló védi majd a gyerekeket az erős napsugaraktól. Emellett a földszinten zárt tornatermet is kialakítanak, az épülethez tartozó hatalmas udvarban pedig játszótér lesz. Az étkező a földszinten kap helyet, valamint ide kerülnek az adminisztrációs részleg irodái is, melyeket külön bejáraton közelíthetnek meg az érdeklődők.

— Ez egy gyakorlóintézmény is, azaz a különféle felsőoktatási képzéseken részt vevő egyetemi hallgatók jöhetnek majd ide gyakorlatra. Számukra a tetőtérben külön termet terveztek — hangsúlyozta az alapítvány ügyvezetője.

A háromszintes épület földszintjén két bölcsődei, az első emeleten három óvodai csoportszoba létesül mintegy 100 kisgyermek fogadására. A Magyar Nemzeti Tanács az épület műszaki átvétele után alapíthatja meg az óvodát működtető intézményt, és az iratkozást is ekkor hirdethetik meg.

Fényképezte: Kartali Róbert

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..