home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az összefogás, az erős közösség a gyümölcsöző munka jelképe
Zséli Ágnes
2019.09.03.
LXXIV. évf. 35. szám
Az összefogás, az erős közösség a gyümölcsöző munka jelképe

Új festést kapott a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházának két helyisége.

Az önkéntes munkát, mely a Teleháznak, valamint a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének köszönhetően valósult meg, a bánáti falu ifjai vállalták. Az akciót a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta.

A magyar egyesület székháza a néptáncosok, népi hagyományápolók mellett otthont ad a Teleház Polgárok Egyesületének és a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének is. A fiatalok többsége mind a három csoportnak a tagja. A Teleház több éve ingyenes számítógépes tanfolyamokat szervez, színjátszó csoportot működtet, a rákóczis fiatalok pedig alkalmi műsorok, közösségépítő aktivitások résztvevői, szervezői.

A legutóbb lányok és fiúk fogtak össze, ecsetet vettek a kezükbe, azzal a céllal, hogy a jövőben szebb és tisztább környezetben dolgozhassanak, szórakozhassanak. A munka nem esik nehezünkre — jegyezték meg a törökbecsei ifik.

Szabó Karolina mindamellett, hogy egyetemre készül, szívesen vállalta az önkéntes munkát, hiszen hacsak teheti, a kortársaival együtt a székházban tartózkodik, szívesen tölti szabadidejét közösségben.

Rényi Attila négy éve a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének tagjaként alaposan kiveszi részét a munkából.

— Örömmel jöttem segédkezni, hiszen szeretünk itt lenni. A többi közt pingpongozunk, csocsózunk, vagy éppen zenét hallgatunk. Mindemellett néptáncolunk, alkalmi műsorok résztvevői vagyunk, játszóházakat szervezünk, egyszóval ápoljuk magyar közösségünk hagyományait. A meszelés, festés jó hangulatban folyt, s egyszer majd büszkén mesélünk arról, hogy a munkálatokat mi végeztük el.


A törökbecsei Teleház felvételei 

Vastag Annamária a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet vezetőjeként szintén szó nélkül vállalta a munkát.

— Kétnapos akcióról volt szó, melynek keretében a klubot, valamint egy kisebb helyiséget újítottunk fel. Leginkább a klubban zajlik az élet, ott vannak a táncpróbák, s a falak már igazán kopottak voltak. A kisteremben viszont ablakokat festettünk, melyekre már ráfért a tatarozás. Büszkék vagyunk a munkánkra, melyet a Teleház tagjaival, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének ifjaival és a néptáncos kortársainkkal együtt végeztünk el.

Báló Tibor, a törökbecsei Teleház Polgárok Egyesületének vezetője, valamint a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke elmondta, az egyesület székházában levő klubban a fiatalok, hacsak tehetik, asztaliteniszeznek és csocsóznak. Kitűnő lehetőség ez a rekreációra, az együttlétre.

— A Bethlen Gábor Alapítvány rendszeresen támogatja a bánáti közösség munkáját. A fiatalok habozás nélkül döntöttek az önkéntes akció mellett, mely igazán sikeres lett, hiszen a székház két helyisége is új ruhát öltött. Üzenetük nem más, mint hogy közös erővel hegyeket lehet megmozgatni. Egyébként a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület két helyiségének felújításában huszonöt törökbecsei fiatal vett részt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..