
Aleksandar Vučić sajtótájékoztatót tartott, amelyen elsősorban a március 15-ei belgrádi tüntetésen állítólagosan alkalmazott hangágyúról volt szó.
Vučić szerint az említett napon a színes forradalom befejezésének kísérlete zajlott, ennek részét képezte a hangágyúval kapcsolatos megtévesztés. Egy előre eltervezett, szervezett támadás volt az állam ellen – tette hozzá.
Fotó: Aleksandar Vučić Facebook-oldala
Az esetet az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szakemberei vizsgálták. Az FSZB megállapította, hogy a szerbiai rendőrség nem alkalmazott hangágyút vagy más hangfegyvert a megmozdulásban résztvevők ellen – ismertette az államfő a néphez intézett beszédében.
Megállapítást nyert a vizsgálat során, hogy a március 15-ei hangeffektusok nem okoztak semmilyen károsodást. Ezt kísérletekkel is alátámasztották – mondta az államfő.
Felelősségre kell vonni azokat, akik hazugságot állítottak a hangágyúval kapcsolatban és félre vezették a polgárokat, valamint ezzel sok kárt okoztak az országnak. Az igazság győz, Szerbia győz -mondta az államfő. „Személyesen fogok elszámolást kérni” - hangsúlyozta Vučić.
Forrás: Magyar Szó, Aleksandar Vučić Facebook-oldala