— Vannak orgonaépítő-dinasztiák, ahol egyértelmű, hogy mi lesz a gyerekből, ha felnő. Én fiatal koromban azt sem tudtam, mi az az orgona, majd később egy nagyon vallásos néni vigyázott rám, amíg a szüleim dolgoztak, ő vitt el templomba, itt ismerkedtem meg az orgonával — válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba a hangszerrel. Az élet azonban úgy hozta, hogy egy időre eltávolodott a templomtól és a zenétől is.

* Hogyan lett végül mégis orgonaépítő?

— Topolyán tanultam géplakatosnak, majd olvastam egy cikket, hogy Budapesten működik egy vajdasági kötődésű orgonaépítő műhely, ahova vajdasági fiatalokat kerestek, hogy az ő műhelyükben tanulják ki a szakmát. Jelentkeztem, és segítettek, hogy elvégezzem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerészképző iskoláját. Ott négy év alatt a tervezéstől a felújításig, restaurálásig mindent volt szerencsém megtanulni, láttam Magyarország minden nagyobb orgonáját, a kisebb falvakban lévőktől egészen az esztergomi bazilika vagy a budapesti Mátyás-templom orgonájáig. Utóbbin játszottam el a vizsgakoncertemet, mivel orgonázni is meg kellett tanulnom, ezzel a fellépéssel pedig egy gyermekkori álmom is valóra vált. 

* Egy ideig Magyarországon dolgoztál, majd 2015-ben költöztél haza, és saját vállalkozást indítottál. Miért döntöttél így?

— Egyrészt Magyarországon a nulláról kezdve nem tudtam volna saját vállalkozást indítani, és újként nehéz lett volna munkákat szerezni. Másrészt itthonról egyre többen kerestek fel kisebb feladatok miatt. Ez szakmai értelemben jó döntésnek bizonyult, de hiányzik Budapest. Viszont a műhelyemet, melyben dolgozom, ott négy-öt év alatt nem tudtam volna így felépíteni. Itthon pályáztam a Prosperitati Alapítványnál asztalosipari gépekre, ezeknek köszönhetően most gyorsabban haladok, több munkát tudok elvállalni.

* A szabadkai zsinagóga orgonáját szinte a nulláról építetted újjá. Hogyan kezdtél hozzá a munkához?

— Ez egy speciális eset volt, valóban a romjaiból lett rekonstruálva az eredeti állapotába. A néhány megmaradt elem felmérése után megvizsgáltunk más Wegenstein orgonákat, mégpedig Versecen, Nagybecskereken, Bácsföldváron, Temesváron, Máriaradnán, valamint a szegedi zsinagógában. Hosszú hónapok kutatómunkája kellett ahhoz, hogy le tudjuk másolni a hiányzó elemeket. A hangszer megmaradt részeiből meg lehetett állapítani, hogy egy 2 manuálos és 21 regiszteres orgona volt. Azt, hogy milyen sípsorok voltak benne eredetileg, később találtuk meg, a hangszer maradványának bontása során, a belső alkatrészeken grafitceruzával voltak feljegyezve az eredeti regiszterek. Más Wegenstein orgonákról kellett sípméreteket venni, és amit leméreteztünk, azt megrajzoltuk, illetve próbáltuk összeilleszteni a megmaradt alkatrészekkel. Amikor valami nem passzolt, akkor borult az egész, és újraterveztük. Ez többször előfordult, de végül sikerült visszaállítani eredeti állapotába. Az orgonának az a része, ahol a sípok álltak, tehát a deszka, melyet mi tőkének hívunk, megmaradt. Ezekben vannak azok a lyukak, ahol a sípok kapják a levegőt. A lyukak egymástól való távolsága határozta meg azt, hogy maximum milyen átmérőjű sípot rakhatok be. Amikor felmértük a szegedi zsinagóga egyik sípsorát, hogy azt lemásoljuk Szabadkára, akkor ezen a tőkén próbáltuk végig, hogy stimmelnek-e. Voltak olyan sípsorok, amelyeket nem lehetett lemásolni, mert más Wegenstein orgonákban nem találtunk olyan megoldást. Érdekesmód az 1301 sípból 10 fasíp megmaradt, szét voltak dobálva a karzaton. Amikor behoztuk a műhelybe a régi alkatrészeket, és elkezdtük keresni, hogy egy síp hová illeszkedik az 1301 lyuk közül, akkor éppen azokból a sípsorokból maradt meg egyetlenegy síp, ahol kérdéses volt, hogy ott vajon milyen megoldást alkalmazhattak az orgonaépítők eredetileg. Megtaláltunk egyet belőle, ez adott támpontot, hogy milyen sípokat kell tervezni és újra legyártani. Volt olyan sor, amelyből két síp maradt meg, a legelső és a legutolsó, a kettő közé kellett beépíteni a hiányzókat. A billentyűzettel is szerencsénk volt, mert nem tudtuk, hogy csontot vagy műanyagot használtak-e a billentyűk borítására, pedig ez fontos eleme a hiteles rekonstruálásnak. A játszóasztalban egyetlenegy billentyű sem volt, mind eltűnt az évek alatt, de amikor megbontottuk a fúvót, találtunk egyet, és azon ott volt az eredetileg ráragasztott csontborítás. Pályafutásom során ez a másfél éves rekonstrukció volt a legnagyobb kihívás, de ez a munka egy több évtizedes tapasztalattal bíró szakembernek is fejtörést okozott volna. Az orgona felújítása a magyar kormány támogatásával és az MNT közreműködésével valósult meg, a rekonstrukció terveit pedig Hajdók Judit budapesti orgonaművész, szakértő, tervező készítette, egyúttal a munkálatokat is ő irányította és felügyelte.

* Szerbiában akad elég munka az ország egyetlen orgonaépítőjének?

— Az elkövetkező négy-öt évre be vagyok táblázva. Jelenleg három orgona áll várólistán. Felújítottam már a gombosi, a törökkanizsai orgonákat, javítottam Bácsföldváron, részleges restaurálások voltak Antalfalván, és folyamatban van a petrőcei. Dolgoztam Magyarittabén, Bácson, Újvidéken, Versecen, Nagybecskereken. Általában egy-két nagyobb munkát végzek a műhelyben, közben kisebb terepi megbízásokat is elvállalok. A szabadkai Szent Teréz-székesegyház orgonáját is én tartottam karban, de az építkezés miatt szét kellett szedni, és két éve már dobozokban áll. A belgrádi székesegyház orgonája is rám van bízva, ez Szerbia legprofibb és legjobban felszerelt ilyen hangszere. Hamarosan sorra jut a zombori karmelita templom is, melyben Vajdaság legnagyobb, illetve Szerbia harmadik legnagyobb orgonája található, a salzburgi Mauracher orgonaépítő mester készítette 1926-ban. Ez a felújítás is a magyar kormány támogatásával, illetve az MNT koordinálásával valósul meg.

* Ha felbukkanna Vajdaságban egy új orgonaépítő, konkurenciát látnál benne, vagy örülnél, hogy lenne kivel együttműködni?

— Hosszú távon ez a terület nem tartana el két orgonaépítőt. Most egy hullámcsúcsot élek meg, de mindig jöhetnek hullámvölgyek. Akkor majd asztalosként fogok dolgozni, a szerszámok és a gépek megvannak hozzá. Ha most alapítana valaki még egy műhelyt, akkor biztosan akadna munka mindkettőnknek. Viszont kezdőként nagyon nehéz, nekem sem volt könnyű elindulni. Megjelentem egy helyszínen, és kérdezték tőlem, hol van az orgonaépítő. Meglepődnek azon, hogy fiatal vagyok. Éppen ezért törekszem arra, hogy a lehető legjobban dolgozzak, korrekt legyek, és minden tekintetben elégedettek legyenek velem, azért is, mert egyedül vagyok, fiatal vagyok, és mert nagy pénzekről beszélünk egy-egy felújítás alkalmával.

* Most harmincöt éves vagy. Hogy érzed, hátrányt okoz a korod? 

— Sokszor úgy érzem, igen. Ez leginkább akkor mutatkozik meg, amikor egy idősebb plébánosnak adok egy több 10 000 eurós árajánlatot, mely pénzért a faluban akár több házat is meg lehetne vásárolni. Ilyenkor mondom el, hogy ha most egy, a meglévőhöz hasonló méretű orgonát akarnának újonnan építtetni, akkor 300-400 000 eurót kellene érte fizetniük. Egy új orgona árazása egyébként úgy történik, hogy 10 000 euró regiszterenként, és minimum egy regiszternek kell lennie. A legolcsóbb új orgonák 26-27 000 euró környékéről indulnak, de egy 20 regiszteres ára minimum 200 000 euró. A restaurálási díj ennek a harmada, 3000 euró regiszterenként.

* Eddig itthon csak felújítással és karbantartással foglalkoztál. Egy új orgona építését kihívásként élnéd meg?

— Nem érezném akkora kihívásnak, mint például a zsinagóga orgonájának a rekonstrukcióját, mert egy új hangszer építésénél nincs megkötve az ember keze.