Gyermekkorom földön, porban játszadozó emlékei, jóleső érzései elevenedtek fel, amikor a tanyától elindulva, a frissen fellazított talajban lépdelve végigsétáltunk a szőlőskerten egészen az öreg akácfáig, mely mérföldkőként jelzi, hogy meddig ültették az egyik, és mettől a másik szőlőfajtát.
Mezítláb járok, a puha föld ugyanis nem tűri a köztünk lévő távolságot, befolyik a kiscipőm oldalán, én pedig — hogy meg ne sértsem — gyorsan megszabadulok a lábbelimtől, és élvezem a lábfejemet körülölelő, puha talaj simogatását. Közben Bálint Ákos szőlész-borász mesél a területről, a szőlőfajtákról, arról, hogy jelenleg hol tart a vegetáció és még sok minden másról.
A horgosi Bálint Pincészetben jártunk.
Annak idején a családi vállalkozás egy kis parcellán — egy mindössze nyolcvan méter hosszú területen — hétvégi gyümölcsösnek indult, még az édesapa vezetésével. Ma már csak a két fiú viszi tovább a gazdaságot, mely immár nyolc hektárt foglal magában — ebből öt hektáron szőlőt, a többi területen pedig sárgabarackot és birsalmát termelnek.
A két fiú az évek során — a benne kialakuló borszeretetnek köszönhetően — kezdett elmélyülni a borkészítés tudományában. Eleinte csak saját részre készítették a nedűt, és vásárolták a szőlőt, de nemsokára már a terjeszkedést fontolgatták. Akkoriban a környékbeli kisgazdák éppen árulták a telkeiket, Bálinték pedig lassan felvásárolták a parcellákat. Végül sikerült megvenniük az egész egybefüggő területet, és elkezdték betelepíteni. Így tettek a ház mellett található nyolcsoros szőlőskerttel is, amelyet azóta is tanulódarabnak hívnak, ezzel a területtel bánik ugyanis a legmostohábban az időjárás, ezen tapasztalják meg tehát a legnagyobb károkat. A kinti földekre ez szerencsére nem vonatkozik, mivel azokhoz olyan gépekkel is hozzáférnek, amelyek segítségével sikeresebben tudnak fellépni a szőlőt sújtó megbetegedésekkel szemben.
A telepítésekkor az őshonos fajták kerültek előtérbe. A többi közt az az egyik céljuk, hogy fellendítsék a kövidinka szőlőből készült bor fogyasztását, hiszen a horgosi terület egyik jellegzetes fajtájáról van szó. A legidősebb, harmincöt éves, alacsony művelésű kövidinkatelepítést egy korábbi szőlész-borásztól vásárolták. Ehhez kapcsolódtak a későbbi ültetések, amelyek között már van magas művelésű szőlő, és jöttek a világfajták, a chardonnay, a kékfrankos, a rajnai rizling. Egy kissé nehézkesen indul be a termelés, a horgosi homokvidéken ugyanis a szőlőnek rendkívül nehéz megmaradnia. Tavaly újabb tőkéket, cserszegi fűszerest, kékszőlőből pedig kékfrankost, pinot noirt (kékburgundit), cabernet sauvinont, cabernet franc-t és hamburg muscatot telepítettek.
Noha immár talán a borászaton van a nagyobb hangsúly, Bálinték eleinte főként eladásra szánták a szőlőt. Fontos számukra, hogy minél előbb sikerüljön megforgatniuk a termelésbe befektetett pénzt. Volt azonban olyan év, amikor nem sikerült eladniuk a szőlőt, ezért arra a döntésre jutottak, hogy hordókat vesznek, és borkészítésbe fognak. A kis családi pincében érlelt nedűnek pedig mindjárt sikere volt, úgyhogy a következő évben ismét megtöltötték a hordókat, és végül bejegyzett borászattá alakultak.
A szőlészettel járó munka nagy részét — amit lehet — gépekkel váltják ki, de még így is sok olyan tevékenység marad, amelyet két kézzel kell végezni: a kapálás, a metszés, a kacsolás... A leveleket is egyenként, kézzel kell eltávolítani a fürtzónáról. Ez fontos lépés, ennek köszönhetően ugyanis egyrészt a permetszer jobban hozzáfér a szőlőhöz, másrészt jobban éri a termést a nap, magasabb lesz a cukortartalma, gazdagabb az ízvilága.
A Bálint Pincészet emblémája is a családi vállalkozást, a BJT felirat Bálint József Tóbiás nevét idézi. Bálint Ákos nagyapja ugyanis 1934-től szerepelt a Kanizsa község területén akkoriban hivatalosan tevékenykedő, huszonkét bejegyzett vendéglátós szaknévsorában. A viaszpecsét mondhatni családi örökség, amely a második világháború után félbeszakadó üzlet nélkül funkcióját vesztette ugyan, de most, az ezredfordulón a felújított borászat védjegyévé vált.
A család nemigen számíthat az állam támogatására. A telepítéseket is mind önerőből végezte, de még így sem tudja felvenni a versenyt a Macedóniából származó szőlővel, melyet az állam jóval alacsonyabb áron enged behozni, mint amellyel a hazai termelők versenybe szállhatnának.
A Bálint Pincészetben a horgosi homokvidéknek megfelelően reduktív módon, bár nem százszázalékos oxigénelvonással készítik a bort. Ennek köszönhetően az jóval gyümölcsösebb, frissebb lesz, ráadásul a fajtajelleg is megmarad. A homoki borok sosem vetekedhetnek egy hegyi vagy egy fekete földben nevelkedett szőlővel. De az ökölszabály a valamit valamiért elv, hiszen azok a borok sem vehetik fel a versenyt egy homoki szőlőből készült nedű gyümölcsösségével. Amikor a szőlő gyökere egy bizonyos réteg után eléri a löszös talajt, akkor már szinte bizonyos, hogy rendben fog fejlődni. Addig azonban nagyon nagy gondot kell fordítani a talaj felszínén növő harmatgyökerek megritkítására, hogy ezzel „motiválják” az alsó gyökerek megerősödését.
A szőlőültetvények a Tévedő Dűlőn fekszenek. Ez az a kanyargós út, amely a szőlőskert melletti családi tanyát átszeli, és amely a borok névválasztását is inspirálta. A fermentáció elősegítése érdekében természetes élesztőkkel dolgoznak. Egy előszüret során, három-négy nappal a nagy szüret előtt, szednek egy bizonyos mennyiségű szőlőt, melynek a mustját magas fokon hagyják kierjedni. Az élesztőgombák megszaporodásával beindul a fermentáció, ezzel a habbal oltják be aztán a frissen szüretelt szőlőt. Rozé bor készítésével tavaly próbálkoztak először. A kékburgundi szőlőfajtából maradt ugyanis annyi, hogy kísérletezhettek vele. A bor azonban meglepetést szerzett: még másfél napos héjon áztatás — mely hagyományosan egy-két órán át tart — után sem oldódott ki szín, íz, cserzőanyag a szőlőből. Csaknem két teljes nap után azonban hirtelen olyan erős színt engedett magából, hogy majdnem vörösbor lett belőle. A borkészítés lényegében alig befolyásolható biológiai folyamat, és ennek a kékburgundi szőlőnek a sejtfalbomlása valószínűleg akkor érte el azt a stádiumot, hogy a bor egyik pillanatról a másikra beszínesedett. Egy kicsit színesebb is, mint egy átlagos rozé, már-már átmenet a schiller kategóriába. A visszajelzések azonban rendkívül kedvezőek, hiszen a bor illata, íze nagyon is megállja a helyét. Bálinték az ilyen jó véleményeknek köszönhetően tervezik a pincészet bővítését és egy kóstolóterem kialakítását a közeljövőben. Bíznak benne, hogy lassan visszatér a bor becsülete, még ha most úgy gondolják is, hogy sokáig fog tartani. Önök se maradjanak le róla, ha alkalmuk lesz rá, ismerjék meg a Bálint Pincészet borait.
