home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az operett hava
Szakáll Laura
2021.10.22.
LXXVI. évf. 41. szám
Az operett hava

Október az operett hava, ebben a hónapban ugyanis két híres magyar operettszerzőre emlékezünk. 24-e Kálmán Imre születésnapja, valamint Lehár Ferenc halálának az évfordulója is. Ebből az alkalomból operettesttel kedveskedett a közönségnek a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató és Kulturális Központ. A neves vajdasági művészek közreműködésével megtartott rendezvénynek a szabadkai zsinagóga adott otthont.

Az eseményen Vitkay-Kucsera Ágota koncert- és operaénekes, valamint Kőrösi István, az Újvidéki Színház színművésze mutatkozott be. Az első részben Ábrahám Pál-művek csendültek fel. Az apatini származású szerző operettjeihez a zenei kíséretről a Klemm’n’band gondoskdott, Klemm Dávid zongoraművésszel, zeneszerzővel az élen. Elhangzott a La bella Tangolita, valamint sokak kedvence, a Lila akácok is. A második részben a klasszikus operetteké volt a főszerep, a művészeket a Szabadkai Filharmónia kísérte, Paskó Csaba karnagy vezénylésével, Zsiga Pál koncertmester közreműködésével.

— Október 24-ét az operett világnapjává nyilvánították, ezért ez a hónap tökéletesnek bizonyult erre a műfajra, mely egyébként népszerű is. Azt mondhatom, hogy minden korosztály kedveli. Reméljük, ez az egyveleg, melyet összeállítottunk, elnyerte a közönség tetszését — mondta Szalai Andrea, a VM4K szakmai referense.

Vitkay-Kucsera Ágota koncert- és operaénekes szerint az operettet különböző korosztályok szeretik, nagyon szép, víg zene, de van benne egy kis melankólia, mely később pozitívabb melódiává vált át.

— A régebbi operettekben két főszereplő és két szubrett volt. Egy szoprán és egy tenor volt a főszereplő, s mindig a szerelemről, annak varázsáról volt szó. A szubrettek szerepében is szintén egy féri és egy nő lépett fel, de ők komisz szerepeket kaptak. Ők négyen vitték az operettet, de persze szöveges jelenetek is voltak a dalok közt. A szabadkai estre Kálmán Imrétől és Lehár Ferenctől válogattunk darabokat, az első részt pedig Ábrahám Pálnak szenteltük, aki egy más kor operettjéhez tartozott. Igaz, hogy más hangszerelést vezetett be, de megtartotta a két főszereplőt. Jazzakkordokat is belevitt, és különféle hangszereket is alkalmazott a zenekarával, ezért váltott át jazzoperettre. Egyébként ez az első lépés a musicalhez.

Kőrösi István színművész elmondta, Ágota már tavaly ilyenkor megkérdezte, volna-e kedve a közös munkához, és örömmel vállalta a fellépést. 

— A koncert első felében Ágotával együtt énekelek, a második részben pedig Ágotáé a nagyobb falat, akkor már csak besegítek.

Paskó Csaba karnagytól a következőket hallottuk:

— Magyar emberként, a magyar virtusomban benne van az operett, ezen nőttem fel, ezt az anyatejjel szívtam magamba, édesanyám a bölcsőnél is a Hajmási Pétert és az Álom, álom, édes álom című dalt dúdolta. Ezzel tudok azonosulni, egyházzenészként, papként és a komolyzene művelőjeként az operettet is nagyon szeretem. Örömmel vállaltam ezt a felkérést. Aki ismer, tudja, hogy most már tizedik alkalommal szerveztem Kelebián egy nyári operettestet.

Klemm Dávid zongoraművész, zeneszerző hangsúlyozta, a Klemm’n’bandnek attól függően változnak a tagjai, hogy hol és mit játszanak, színházban zenélnek-e, és milyen hangszerek kellenek.

— Most egy kvartett felállásban vagyunk, tehát zongora, bőgő, villanygitár és dob, de a formáció nem csak ebből áll. Ágotával már játszottunk Árbahám Pált, az ő doktorátusa ugyanis a szerző műveiből, munkásságából állt.

Fotók: Dinovizija 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..