ahol almás pite sült, a négy kisgyermek éppen leckét írt vagy játszott, ő pedig Sepsiszentgyörgyről megérkezve adott nekem interjút, és az új albumán, az Amerika Szállón kívül beszélgettünk még az improvizatív zene helyzetéről, Szabados Györgyről, a színházi zenéről, és még oly sok mindenről.

Szilárd négy évig hallgatott zeneszerzést a belgrádi zeneakadémián, Zoran Erić osztályában. Jelenleg a Mezei Szilárd Triót, a Mezei Szilárd Septettet, illetve a Mezei Szilárd Ensemble-t vezeti, de közreműködik más zenei formációkban is. Zenészként és zeneszerzőként különböző felállású zenekaraival számos európai városban, és Japánban is fellépett. A neves európai és amerikai kiadóknál több mint 40 CD-je és 2 LP-je jelent meg. Aktívan foglalkozik színházi zeneszerzéssel is.

Fotó: Tommaso Tuzj

* Hogyan kerültél kapcsolatba a kísérleti, improvizatív zenével? Úgy is kérdezhetném, hogy hogyan alakult ki ez a Mezei Szilárdos stílusod? Hallgattál fiatalkorodban, mondjuk, más stílusú zenét is? 

— Olyan hetedikes-nyolcadikos koromban kezdtem jazz-zenét hallgatni...

* Már olyan korán? Hú! 

— Igen, addig is szerettem a zenét, és persze hallgattam én is popzenét, mint mindenki más akkor, de ekkor kezdtem jazzt és komolyzenét hallgatni, Bodor Anikóhoz rendszeresen jártam lemezekért, nagyon sok komolyzenei lemeze volt, és ráfutottam a Szabados—Braxton duóra, valamint egy Braxton Vonósnégyes- lemezre. Ezek akkor (és mindmáig) elképesztően radikális zenék voltak, s elvarázsoltak. Annyira levett ez a két lemez a lábamról, hogy elkezdtem csak ezeket hallgatni.

Fotó: Manja Holodkov

* És onnantól kezdve nem is nagyon érdekelt más stílusú zene? 

— Nem nagyon. Emellett még a komolyzene és a népzene. Amit még esetleg meghallgatok, az Tom Waits. 

Fotó: Manja Holodkov

* Szellemi és zenei szempontból is meghatározó volt a kapcsolatod Szabados Györggyel. Ő egyfajta mester számodra.

— Bartók Béla után a magyar zenében ő tudta legjobban integrálni és folytatni a bartóki utat. A magyar népzenét, mint szemléletet, nem is mint anyagot. Ő tudta a legjobban megtartani azt a magyar improvizatív zenét, amelynek ő a megteremtője, ráadásul úgy, hogy hasonló folyamatok voltak a világ többi részén is abban az időben, az ’50-es, ’60-as években, de nem tudott róla, mert be volt zárva Magyarországra. Ez valószínűleg valamiféle kollektív tudatalattiban mélyen működött nála. Például preparálta a zongorát abban az időben, amikor John Cage is, és nem tudott róla. Azért azt kihangsúlyoznám, hogy most nem a magyar hivatalos zenei közéletről beszélek, ott teljesen más folyamatok voltak. Tehát nem azt mondom, hogy senki más nem folytatta a bartóki vonalat, csak benne érzem azt, hogy ebben az improvizatív, kortárs zenében ő volt az egyik legnagyobb etalon. Játszottunk is együtt, ismertük egymást. Volt egyszer egy körülbelül háromhetes próbafolyamat, mely során reggeltől estig játszottunk, de közben beszélgettünk is sokat, s ez nekem olyan volt, mint egy második zeneakadémia. És nem csak zeneileg. Egy olyan ember volt, aki mindenben másképp gondolkodott, és mindenről lehetett vele beszélgetni. Ma is nagyon hiányzik.

* Elhiszem. Elkészült az új lemezed, az Amerika Szálló. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a témával, és miért esett rá a választás? 

— Ami ’44-ben történt, vagyis a vajdasági, és azon belül zentai vérengzés, egy válasz volt egy másik hasonló borzalomra, mely Újvidéken volt. Az újvidékiről beszéltek, viszont erről a másikról évekig nem. Mindmáig nem beszélnek róla annyit, amennyit kellene.

* És te most megtetted, ráadásul zenében szólva hozzá. 

— Azok a dolgok, amelyek szerintem fontosak a közösség szempontjából, azokhoz én a saját módomon tudok csak hozzányúlni. Egyébként nem szeretek nagyon konkrét politikai, történelmi témákkal foglalkozni, úgy gondolom, hogy egy kicsit elbagatellizálja a dolgokat, ha hozzányúlunk.

* Milyen zenészekkel szeretsz együtt dolgozni? Mennyire vagy öntörvényű munka közben? 

— Nem hiszem, hogy az vagyok. De biztos vannak olyan zenészek, akik nem tudnak velem dolgozni, de talán nem sok. Akikkel most játszom, azokkal már nagyon régóta együtt dolgozunk, tizenöt-húsz éve. Számomra az az egyik legfontosabb, hogy ne legyen konfliktus munka közben. Úgy nem tudok dolgozni. Bármilyen gond merül fel, azt ott helyben kell tisztázni. Fontos számomra, hogy mindenki mindenkivel jó viszonyban legyen a zenekaron belül, bármilyen nagy zenekarról is legyen szó. Ezt persze nem mindig tudom kontrollálni, főleg nagyobb felállásoknál. Öntörvényűnek öntörvényű vagyok, de nem vagyok diktátor. Néha talán jobban annak kellene lennem.

Fotó: Manja Holodkov

* Színházi előadásokhoz is készítesz zenét, ami egy alkalmazott zenei forma. Olyankor szereted ha a rendező konkrétan megmondja, mit szeretne, vagy inkább azt élvezed, ha szabadságod van? 

— Nekem az a legjobb, ha minél pontosabban tudja a rendező, mit is szeretne, mert egyrészt az a leginspirálóbb, amikor tudok fókuszálni a konkrét dolgokra, és a minőségre megyek, nem a mennyiségre. Ha nem mondanak semmit, akkor rengeteg zenét kell előkészíteni, hogy legyen választék. Van, ahol aláfestő szerepe van a zenének, és van, ahol egy kicsit fontosabb. A legutóbbi munka Sepsiszentgyörgyön olyan volt, hogy már a próbakezdésre kész volt a zene 90 százaléka, mert kevés szöveg van az előadásban, és másfél órányi zene szól benne.
 

* Az improvizációs zenének elég kicsi a hallgatósága. Szerinted kell-e, mondjuk, népszerűsíteni, és ha igen, hogyan lehetne? 

— Igazából nem népszerűsíteni kellene, hanem elérhetővé tenni. Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem. Sok ember, ha élőben hallja, tetszik neki, aztán lehetséges, hogy elkezdi hallgatni felvételről is. De az első, igazi találkozás élőben kell hogy legyen, de nagyon kevés koncert van. Kell a hallgatóban lennie egyfajta fogékonyságnak ez a fajta zene iránt. Ami a teljesen szabad improvizatív zenét illeti, azt egyébként őrült nehéz játszani. Nincs mankód, nincs kotta, nincs semmi. Kiállsz, s ami egy-egy pillanatban megszületik, az van. Ott van annak a lehetősége is, hogy nem lesz a legjobb. Teljesen meztelen vagy. Van, amikor annyira jól sikerül, hogy rögtön ki is lehet adni. De nagy felkészültséget igényel. Igazából a mai kortárs komolyzene is belterjes, szinte csak a szakma hallgatja, és hangzásában próbál közeledni a szabad improvizációhoz, és fordítva. Csak az improvizációnak van egy olyan előnye, hogy élőbb. Szabados mindig azt mondta, hogy csak az tud improvizálni, akinek zeneszerzői vénája is van.

A szerző felvétele

* Igen, nehéz lehet annak, akinek, mondjuk, folyamatosan beugrik valamilyen betanult rész, és nem tud attól elvonatkoztatni. 

— Sokáig hittem abban, hogy ezt lehet intézményesen tanítani, mondjuk, egy kurzuson az akadémián, valahol Északon tanítják is, s ők iskolásan improvizálnak. Tehát rájöttem, hogy nem lehet intézményben tanítani. Ez a zenész helyzetbe hozása. Meg kell tanulnia a hangszerén játszani, uralni azt, minél tágabb eszköztárat kialakítani, s onnantól kezdve következik ez a helyzetbe hozás. Ez valóban az egyik legszűkebb hallgatóságot érintő zenei műfaj, de azt is tudni kell, hogy itt nincsenek ilyen szabályok, hogy ezt meg ezt nem szabad. Én magam is amikor improvizálok, néha barokk dallamokat játszom, vagy a cirkuszi zenéhez közeli hangokat csalok elő, esetleg szvinget. Minden belefér. De ezt mind át kell magadon szűrni, s úgy játszani. Sokan azt gondolják, hogy az improvizatív zene a könnyebbik út. S amikor helyzetbe kerülnek, nem fejlesztik magukat tovább, hanem játszanak összevissza. Vannak, akik elsőre nagyon jól érzik, de nagy részük nem. Nekik még foglalkozniuk kell ezzel. Olyan ez, mint bármilyen más zene, melyet gyakorolni kell. De ez a zene is kezd egy kicsit kikerülni ebből a szűk körből. Például a House of Cards című sorozatban volt egy rész, amikor lemennek a szereplők egy New York-i klubba, ahol két szaxofonos free jazzt játszik. Ez tíz éve elképzelhetetlen volt. Tehát a mainstreambe is beszivárog egy picit. S az játszódik le, amit soha nem hittem volna. Régen azt hittem, hogy ez az a zene, amelyben nem lehet hazudni, s amelyet nem lehet úgyszólván eladni, sosem lesz kommersz, mert ez a legőszintébb dolog, és azt látom, hogy ezt is megfertőzte ez a mai világ.
 

* Tervek? Pihenés vagy koncertek? 

— Rengeteg tervem van, hogy abból mit tudok megcsinálni, az már más dolog. Vannak kötelezettségek, munkák, koncertek. Áprilisban játszunk Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban, majd ugyanezzel a szeptettel Budapesten és Nickelsdorfban. Lemezfelvétel is van tervben, illetve a színházas munkáim is. Elő fogják adni a fuvolaversenyemet Szegeden, ami számomra nagy megtiszteltetés, és várom már, aztán írok egy versenyművet brácsára és kontrafagottra, szóval van munka bőven, nincs megállás. Csak az utazást tűröm egyre nehezebben, mert nem jó a családot itt hagyni hosszabb időre.

Mezei Szilárd

YouTube-csatornája: www.youtube.com/user/szilardbakter
Honlapja: www.szilardmezei.net
Facebook-oldala: www.facebook.com/Szilárd-Mezei-235380409837801