Az íjászat és a közös élmény magával ragad
Fehér Márta
2022.05.27.
LXXVII. évf. 21. szám
Az íjászat és a közös élmény magával ragad

Hagyományőrző és íjászbemutató estet tartottak Felsőhegyen. Gyerekek, felnőttek egyaránt kipróbálhatták, milyen érzés íjászkodni. A résztvevők kötetlenül barátkozhattak, kultúrműsort élvezhettek, sőt, a házigazdák meg is vendégelték őket finom falatokkal és frissítővel.

Az utóbbi időben minden korosztály körében egyre népszerűbb az íjászat, számos bemutatón van alkalmuk közönség elé állni az íjászoknak, akik a gyerekek körében is gyakran próbálják népszerűsíteni az ősi magyar hagyományokat és a sportot ötvöző íjászatot — mondta elégedetten Gyurcsik Róbert, a zentai Arcus Íjászklub elnöke, az esemény szervezője.


Sütő Ildikó élményekben gazdagon térhet haza Torontálvásárhelyre

— Gyermek-, tradicionális és női íjakkal, közepes vesszőkkel érkeztünk, és klasszikus céltáblákat hoztunk. Nagy Zámbó Zsolt alelnök, illetve Sándor Krisztián tagunk, végzett edzőink foglalkoznak az érdeklődőkkel. Edzést heti két alkalommal, hétfőnként és péntekenként tartunk Zentán, a klubban. Megcsináltuk a pályát, tagjaink pedig rendszeresen járnak különféle versenyekre, a múlt hétvégén Pacséron voltunk, a következőn mi szervezünk egy emlékversenyt, a közeljövőben pedig Péterváradon, Újvidéken, illetve Cservenkán az országos megmérettetésen lesz ott a csapatunk, valamint több magyarországi településen. Jelenleg 20–22 aktív tagunk van. Az érdeklődők honlapunkon és Facebook-oldalunkon minden információt megtalálnak Nagy Zámbó Róbert tagunknak köszönhetően, aki folyamatosan frissíti internetes megjelenésünket.


Ősz Szabó Norbert

Ősz Szabó Norbert, a társszervező Felsőhegyi Önkéntes Központ elnöke elmondta, nagyon sokféle civil szervezettel szeretnek együttműködni, így merült fel a tavaszindító íjásznap ötlete.

— Első alkalommal rendeztük meg ezt az eseményt, elégedettek vagyunk. Központunk nagyon tevékeny, sok jótékonysági bál fűződik a nevünkhöz, ezeket az eseményeket a kultúrházban szoktunk megtartani, de jelenleg sajnos gondok merültek fel a fenntartók részéről a művelődési ház áramellátásával, így most kénytelenek voltunk kizárólag szabadtéri rendezvényre szorítkozni. Tavaly befestettük a helyi postát, felújítottuk a vasútállomást, az idén a rendőrállomást szeretnénk átfestetni, mindig a köz javáért dolgozunk.

Vajdasági rózsás dalokat hallgatott a közönség az este folyamán a vendéglátók kis műsorában.


Íjászest Felsőhegyen

— A helyi népdalcsoport az eseményen tartotta meg a június második hétvégéjén Palicson megrendezendő Durindó főpróbáját — fogalmazott Kopasz Etelka, a 2004-ben alakult Felsőhegyi Népdalbarátok Klubjának elnöke. — Annak idején édesapám alapította az egyesületet, én pedig halála után, 2010-ben vettem át a csoport vezetését. Négygenerációs család voltunk, most már csak ketten a férjemmel noszogáljuk ezt az ügyet, ennyien maradtunk a nagy elköltözési hullám miatt. Nagyon meg van fogyatkozva a falu lakossága, ám tavaly nyáron elkezdtünk foglalkozni a felső tagozatos diákokkal, és olyan szerencsénk volt, hogy ketten idemorzsolódtak közénk, aminek nagyon örültünk, hiszen ez olyan ciki volt a gyerekek körében. Most itt a lehetőség, hogy egy kis életkedvet, mozgást hozzunk a pislákoló népzenei életünkbe.

Onozó Zsolt Zentáról érkezett három kisgyermekével, a hatéves Miával, a nyolcéves Márkkal és a tizenegy éves Reginával. Az édesapa elmondta, egy kedves barátja invitálta őket az íjászbemutatóra, s nem bánták meg, mindenkinek nagyon megtetszett. Mia szerint egyáltalán nem nehéz íjászkodni, bár nagy erő kell ahhoz, hogy meghúzza az íjat, s eddig még nem sportolt, ám jelenleg azt tervezik, atlétikára fog járni. Reginának is nagyon tetszett az íjászkodás, mint mondta, szeretné folytatni, majd azt is elújságolta, hogy az iskolában már beszélgettek erről, és bemutatón is jártak, bár ott nem volt alkalma kipróbálni az íjazást, így eddig nem vonzotta ez a tevékenység, most viszont, hogy belekóstolt, örömmel járna a klubba. Márk egyáltalán nem furcsállotta, hogy lányok, fiúk egyaránt íjaznak, s élményekkel tele magyarázta, milyen érzés volt megfeszíteni az íjat, miután belehelyezte a nyílvesszőt. Mindhárman eldicsekedték, hogy többé-kevésbé sikerült célba találniuk.


Onozó Zsolt és három íjászkodó gyermeke: Maja, Regina, Márk

Az édesanyjával Csókán vendégeskedő torontálvásárhelyi Sütő Ildikó a vendéglátóinak, Cára Józsefnek és Arankának köszönheti, hogy kilátogattak az eseményre. Először íjászkodott, és nagyon jól érezte magát.

— Az oktató elmagyarázta, hogy főleg a testtartásra kell odafigyelni, nem az erőtől függ a siker. Egyszer célba találtam, a többit körbelőttem, de körülbelül ugyanabban a magasságban, úgyhogy dicséretet kaptam. Szívesen foglalkoznék ezzel lakhelyem környékén, ha jól tudom, a tőlünk körülbelül 25 km-re lévő Pancsován is működik íjászklub. A hagyományápolás nem áll messze tőlem, a fiaimmal annak idején sok táborban vettem részt mint szülő felügyelő, és sokféle kézműves-tevékenységgel volt alkalmam megismerkedni, a nemezelést, a gyöngyfűzést ki is próbáltam, ám az íjászat eddig valahogy kimaradt.


A Felsőhegyi Népdalbarátok Klubja

Borbély Krisztián, az íjászklub tagja hagyományos íjászöltözetben oktatta az érdeklődőket. Kérdésemre elmondta, hogy a ruházathoz egy kaftán is tartozik a hűvösebb napokon.

— Számomra az íjászat nem csupán sport, hanem kötődés is az őseinkhez és a kultúránkhoz, amit a külsőségekben is gyakran megmutatok. Mindössze bő két éve kezdtem íjászkodni, negyvennégy éves koromban, bár az érdeklődés mindig megvolt, előtte sok-sok éven át olvastam róla, mindig is vonzódtam a lovakhoz, de csak mostanában kezdtem el lovagolni, hiszen a kettő összekapcsolódik. Korábban más irányba vitt az élet, mások voltak az elfoglaltságok, most már a gyerekek is nagyobbak, így erre is tudok időt szakítani. Versenyekre is járok, melyeken az a célom, hogy önmagamnál jobb legyek, vagyis nem másokhoz hasonlítom magam, hanem arra törekszem, hogy mindig jobb és jobb legyek. Az íjászatot igazán jól akkor lehet művelni, ha heti négy-öt alkalommal rászánjuk azt a bizonyos 45 percet — ami nem mindig sikerül. Mint mindenhez, ehhez is kell tehetség, ám csupán belső indíttatással mindenki eljuthat a középszintre. Szorgalommal és gyakorlással nagyon szépen lehet fejlődni. Ma itt legalább két-három olyan gyermekkel találkoztam, akiről bizton állíthatom, hogy ha eljárna edzésre és gyakorolna, akkor igen tehetségesnek bizonyulna. Ilyen rövid idő alatt is meg lehet valakinek tanítani az alapdolgokat, azt, hogy hogyan tartsa a kezét, az alapállást, a testhelyzetet, a fix pontot (az ideget ugyanis egy határozott, de nem kapkodó mozdulattal, az arcunkon lévő fix pontra húzva feszítjük meg) — s egy-két lövés után látom, hogyan követi az instrukcióimat, egyszerűen látszik, hogy ösztönszerűen nyúl hozzá, érzi, hol áll, ha kijavítom, a testét utána tudja igazítani, a vállakat leszorítani, az alkart a vessző folytatásában tartani, s ha ezt le tudja követni, az arra utal, hogy van benne egy belső érzék.

Beszélgetőtársam szerint a közvélekedéssel ellentétben az íjászat nem egy drága sport: egy gyakorló ifjúsági íj 40–50 euróba kerül, néhány száz dinár a vessző darabja, s kell hozzá egy-kétszáz dináros úgynevezett tab, avagy egy íjászkesztyű, mellyel az ujjakat védik a sok lövés okozta bekeményedéstől. Az íjászatnak egyébként három fő fajtája van: a tradicionális íjászat, a vadászreflexív és a sportlövészet — ha valaki kedvet kapott, bármikor jelentkezhet az Arcus Íjászklubban.

Fényképezte: Fehér Márta

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..