A Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díj bírálóbizottsága (Ninkov Kovačev Olga, Csernik Attila elnök, Náray Éva) úgy döntött, hogy az idén ő kapja meg a 2018. évi Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Györgyi 1986-ban született Zentán. Pillanatnyilag az Óbecse—Újvidék útvonalon él és dolgozik. Első művészi lépéseit, mind az elméleti, mind a gyakorlati ismereteit, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005 és 2009 között az újvidéki Művészeti Akadémia festészeti szakán végezte alaptanulmányait Dušan Todorović vezetésével. 2009 és 2011 között festészet szakon Goran Despotovski tanár vezetésével elvégezte a mesterképzést. Jelenleg az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Iskolában dolgozik. 2011-től a Vajdasági Képzőművészek Társaságának (SULUV) tagja, 2017-től a Szerbiai Képzőművészek Társaságáé (ULUS). Többször volt önálló kiállítása, és részt vett számos csoportos tárlaton is, valamint jelentős hazai és külföldi festőtáborokban.

* Gratulálok! Ilyenkor illik megkérdezni, hogyan fogadta a díjazott az elismerést, hát tőled is megkérdem.  

— Számomra ez a díj igazi meglepetés volt. Nem szeretnék álszerénynek tűnni, ezért nyugodt szívvel kimondom, hogy nagyon jó érzés, amikor valaki észreveszi és tiszteli a művész kemény munkáját, erőfeszítését. Bármilyen elismerés csak ösztönözheti az alkotó embert arra, hogy folyamatosan valami újat, jobbat és minőségibbet csináljon.

* Jelen és múlt kapcsolata — a neved és a művészeted vonatkozásában ez sokszor elhangzik. Mit jelent számodra a múlt és a jelen viszonya, s hogyan jelenik ez meg a munkáidon? 

— A múlt és a jelen? Hm. Nehéz pontos választ adni erre a kérdésre, mert univerzális. Az ember önmagában is tartalmaz ellentmondásokat, melyek mindennek az alapjai. A múlt a legjobb tanár. Olyan tapasztalati élményt nyújt, amely megkönnyíti számunkra az életet, segít megtalálnunk a társadalomban betöltött pozíciónkat a mai korban, és abban is, hogy megismerjük saját magunkat. A múlt és a jelen közti összefüggés nyilvánvalóbb az Eltűnési napló képsorozatnál, melynek főszereplői zenészek, halászok, idős emberek. Mindegyikük olyan tárgyat, attribútumot mutat be, amely egy történetet hordoz magával a múltból, és értékváltozást jelez. Az utóbbi műveim már másak, sokkal átláthatóbbak és egyszerűbbek. Ezek a képek is portrék, pontosabban figurákat ábrázolok rajtuk: személytelen arcképek ezek a Kő alvók sorozatomban. Ezen belül a modern ember identitását kutatom, és a technológiai korszak elidegenedését. Ezek a portrék a lélek belső tájképeiként is értelmezhetőek.

* Képeidre egyfajta szürrealitás jellemző. Miért érdekel ez a stílus?

— Nem szeretem kategorikusan kijelenteni, hogy milyen stílusban alkotok, viszont a képeimen természetesen vannak bizonyos elemek, melyek egy-egy irányzatra utalnak. Az idő és a művészet kritikája dönt majd. A szakértők szerint a stílust, melyben alkotok, lehetne szürrealizmusnak nevezni, én azonban mégis szívesebben definiálom metafizikusként, mely magában foglalja mindazt, ami kettős, dualisztikus, öntudatlan, ősi és archetipikus.

* Hány kiállításon vagy túl, és melyikre vagy a legbüszkébb?

— Eddig tizenhárom önálló kiállításom volt, s az év végéig még három vár rám. Emellett számtalan közös tárlaton vettem részt az országban, illetve külföldön is. Nehéz kiemelni egyet, ezért most kettőt említenék meg. Azt a kettőt, amely új lehetőségeket teremtett számomra 2017-ben. Az egyik egy belgiumi közös tárlat volt — Serbia meets Belgium néven —, a másik pedig a belgrádi Mediala Nekad i sad című kiállítása. 2018-ban talán az önálló kiállításom, valamint a szeptember 11-én az NLB Bank galériájában megnyíló tárlat a legfontosabb, mely fiatal művésznők és a Művészi Pigmalion Ház együttműködésével jött létre, Figurae Feminae projektum néven.

* Milyen körülményekre van szükséged ahhoz, hogy alkoss?

— Véleményem szerint a tökéletes munkafeltételek csak ellenhatással bírnak. Ha az embernek szüksége van rá, hogy alkosson, ráadásul akarata és kimeríthetetlen energiája is van hozzá, akkor más nem is kell. Számomra nagyon fontos, hogy mindenre jusson időm, és ha lehet, akkor egyedül legyek, mert azt gondolom, hogy a képzőművészet valahol egy magányos alkotófolyamat, nincs szükség hozzá társaságra. Az ihlet az, amit a társadalomból, a korból, abból az időből merítek, amelyben élek, utána viszont ebből építkezve egyedül festem meg a képeket.

* Tanítasz is. Tanárként mit tartasz fontosnak átadni a gyerkőcöknek?

— Ebben a kérdésben talán egy kicsit konzervatívnak tűnhetek a fiatalabb generáció szemében. A Skrabány Viktor által vezetett művészeti műhelyben sajátítottam el az alapokat, melyek egyértelműen hatottak az oktatási módszeremre. Kezdetben az intuíció vezetett, most már viszont teljesen tisztában vagyok vele, hogy ezt a munkamódszert honnan hozom magammal. A legfontosabb normák között olyan fogalmak szerepelnek a szótáramban, mint a szisztematikus, az egyéni alkalmazkodás, a kitartás, az erőfeszítés, a kemény munka és a hit. Örülök, illetve hálás vagyok, hogy ilyen tanárom és mesterem lehetett, mint Skrabány Viktor.

A Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat a Topolyai Napok keretében adják át szeptember 14-én a topolyai Művelődési Ház galériájában. Ekkor nyílik majd meg Györgyi kiállítása is, úgyhogy ha tehetik, menjenek el, és nézzék meg!