Én legutóbb decemberben a szabadkai városháza dísztermében hallottam baritonszólót énekelni Saint-Saëns Karácsonyi oratórium című művéből. A Szabadkai Zeneiskola kórusával, szólistáival énekelt, illetve a Szabadkai Zeneiskola zenekara kísérte a gyönyörű hangot. A jelenlegi járványhelyzet miatt most Jácint is kényszerszüneten van. A legutóbbi fellépése január végén volt az V. Magyar Bálon, Palicson, és gondolom, ő is nagyon várja, hogy újra közönség elé álljon.

* Mikor kezdtél el igazán érdeklődni az éneklés iránt?

— Már egészen kicsi koromtól foglalkozom énekléssel, édesanyám és nagymamám szerint azóta, amióta tudok beszélni. Sokat énekeltem édesanyámmal és nagymamámmal, majd nyolcéves koromban elkezdtem járni a csantavéri plébánia gyermekkórusába, melynek az általános iskolás éveim alatt tagja voltam. Mindig is egyfajta hobbiként tekintettem az éneklésre, de végül úgy döntöttem, hogy felvételizek a Szabadkai Zeneiskola egyházzenei szakára, melyet be is fejeztem Paskó Csaba tanár úrnál, emellett pedig elvégeztem a szólóének szakot Heródek Éva tanárnőnél, mivel korábban nem volt lehetőségem hangképzésre és úgy gondoltam, ezt megragadom. Az egyszerű hobbi nagyon gyorsan a szenvedélyemmé vált. A középiskolás éveim vége felé közeledve döntöttem el, hogy a későbbiekben is ezzel szeretnék foglalkozni. Fontos esemény és élmény számomra, hogy tizenhárom évesen Utcai Róbert atyának köszönhetően részt vehettem a magyarországi Remény Kis Emberei fesztiválon. Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám című áriát énekeltem el. Ez volt az első betekintésem az opera műfajába. Simándy József előadásában hallottam korábban, és annyira megtetszett, hogy ezzel szerettem volna fellépni a fesztiválon, tehát már ekkor elkezdett bennem kialakulni valami az opera iránt, ami az idő múlásával még inkább tisztázódott bennem. A zene iránti szeretetem már kiskoromban megmutatkozott, nagymamám altatódalaival kezdődött, és az évek során olyannyira megerősödött, hogy elköteleztem magam mellette.

* Az egyházzene miért vonzott?

— Amikor az általános iskola végén választani kellett, akkor úgy volt, hogy a mechatronika mellett döntök, zenei szakra ugyanis nem tudtam volna felvételizni, mert korábban nem jártam zenei alapfokúba, így nem volt meg a szükséges előtudásom. Érdekes fordulat történt az életemben, mert a csantavéri plébánia gazdagodott egy zongorával, és Utcai Róbert atya azoknak a diákoknak, akik szerettek volna magasabb szinten zenét tanulni, gondoskodott egy tanárról, én pedig elkezdtem ott képezni magam. Egyszer szóba került a zeneiskola az atyával, és általa összeismerkedtem Paskó Csaba tanár úrral, aki az egyházzenei szakot vezette, és bemutatta, hogy a szakon belül milyen tantárgyak vannak. Nagyon örültem, mert gyerekkorom óta szeretek templomba járni, folyton figyeltem a kántort, hogyan játszik, és rendkívül megtetszett az orgona, illetve a hangja, érdekesnek találtam a pedálokat, és hogy több manuál van rajta. Ekkor nagyon ráfeküdtem a zenetanulásra, Szabadkán Székely Mária tanárnőhöz jártam zongoraórákra, Csantavéren pedig zeneelméletet és szolfézst tanultam Kiss Anikó tanárnőnél, valamint Kiss Tamás tanár úrnál, és végül sikeresen felvételiztem a Szabadkai Zeneiskolába. A legnagyobb köszönet viszont édesanyámat és nagymamámat illeti, mert mindig mellettem álltak, és mindenben támogattak.

* Mennyit gyakorol egy szólóénekes?

— A rendszerességre törekszem, megpróbálom úgy beosztani a napjaimat, hogy gyakorlásra mindig jusson idő. Hogy mennyit énekelek, az mindig a nap sűrűségétől függ.

* Miért Szegedet választottad, és nem Újvidéket?

— Szegeden vannak olyan tanárok, akikre felnézek, és akiktől sokat tanulhatok, illetve szerettem volna az anyanyelvemen tanulni. De az sem mellékes szempont, hogy közel van a szülőfalumhoz.

* Vannak-e példaképeid?

— Az utóbbi időben sok felvételt hallgatok Dietrich Fischer-Dieskau német származású opera- és dalénekestől. Neki is bariton a hangfaja, mint nekem. 2012-ben sajnos elhunyt, de azzal, hogy hallgatom a felvételeit, sokat tudok tanulni tőle. Az egyetemi tanáraimra is felnézek, akik mögött jelentős szakmai múlt áll, illetve nagyon tisztelem az énektanáromat, Andrejcsik Istvánt is, aki a pedagógia mellett a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese is.

* Könnyen megszoktad a színpadi létet?

— Ha jól emlékszem, kilencévesen volt az első fellépésem szólóénekesként, ezért szerencsére korán szembenézhettem a színpadi léttel. Kezdetben izgultam, de minél többet álltam közönség elé, annál kisebb volt a lámpalázam. Ma már csak nagyon enyhe izgulás munkálkodik bennem, de ez elmúlik, amikor kiállok a közönség elé.

* Vannak olyan zavaró tényezők, amelyek kizökkentenek az éneklésből?

— A középiskolás éveimben Heródek Éva tanárnőtől megtanultam, hogy semmi sem zavarhat meg, még az sem, ha valaki becsapja az ajtót. Erre a szintre sok gyakorlással jut el az ember.

* Hogyan lehet óvni és kondícióban tartani a hangot?

— Gyakran teázgatok, illetve télen sál nélkül nem megyek az utcára. Igyekszem nem inni hideget, főleg a fellépések előtt.

* Kedvenc zeneszerző?

— Nagyon szeretem Mozart munkásságát, és ezen belül a Varázsfuvola opera az egyik kedvencem, rajta kívül pedig még Schubert áll közel hozzám.

* Érzel rivalizálást az énekesek között?

— Ha van is, én nem foglalkozom vele, a versenyeken is arra törekszem, hogy a saját magam által kitűzött célt érjem el, hogy a saját rekordomat döntsem meg. Mindig az önmagamhoz mért legjobb formámat szeretném nyújtani. A kudarcok egyáltalán nem húznak vissza, de kudarc nélkül győzelem sincs, elengedhetetlen része a sikernek. Egy fellépés akkor is lehet sikeres, ha én jól érzem magam közben.

* A mozgásotokra vonatkozóan vannak előírások, melyeket be kell tartani?

— Ezzel kapcsolatban azt tanuljuk, hogy a kevesebb néha több. Igyekszem ezt szem előtt tartani.

* Mennyire vonz a nagyvilág? Szeretnél sokat utazni a hangodnak köszönhetően?

— Nem tudhatom, mit tartogat számomra a jövő, de ha lehetőségem adódik, a nagyvilágban is ki szeretném próbálni magam.