Tudjuk, hogy népvezérünk, Milošević mindent, ami az ő uralkodásáig sok pénzt hozott, Belgrádba helyezett át. Így lett a gazdag Naftagasból NIS, azaz Szerb Kőolajgazdaság, Koštunica aztán potom áron eladta az oroszoknak. Igaz, ma ez a vállalat a legrentábilisabb cégünk, tavaly 49 milliárd dinár tiszta hasznot hozott. Pedig az eladás ellen gazdasági miniszteri tisztségében Mlađan Dinkić is tiltakozott — habár nem túl határozottan, és hamar elhallgatott. Nyilván ennek köszönhető, hogy rövid megszakítás után újra megkaphatta ezt a tárcát, sőt a pénzügyi is az övé lett. Habár ezt talán annak a jó húzásának köszönheti, hogy az olaszokat visszahozta Kragujevacra, s ott újra teremnek a szerb Fiatok. Vezérünk nem kapkodott túlságosan a gázosokért, hiszen amúgy is Belgrádban volt a központjuk. Ma ez a cég évente 16 milliárd veszteséget halmoz fel, és az igazgatójának nem sül le a bőr a képéről, amiért „sikereiért”, cége bővítéséért havi 2,5 millió dináros fizetést és prémiumot vesz fel.
No, de hagyom ezt a vonalat, legfőbbképpen azért, mert tudom, hogy igaza van a közmondásnak: „Szamárordítás nem hallatszik az égig”. Újra visszatérek tehát a címben bejelentett témámra: a kormánypártok választások előtti ígéretére, miszerint megszabadulunk a veszteségeket termelő állami közvállalatoktól, megszüntetik az igazgatóbizottságaikat (a pártok, főként a vezető pozícióban levők érdemes embereinek nagy semmittevésért kiosztott pénzei „miatt”), hamarosan nyílt pályázat útján lehet csak betölteni az igazgatói és más felelős munkahelyeket (és ebben az esetben csak az elért sikerek és nem a pártbeli státus lesz a mérvadó), azonnal megkezdik a veszteségeket okozó közvállalatok felszámolását vagy legalább átszervezését, karcsúsítását, hogy a fizetési listáik ne legyenek a veszteségek fő oka.
És mit tett a kormány uralkodásának első félévében ezen a téren? Pártembereit — fölülvizsgálat nélkül — meghagyta igazgatói, igazgatóbizottsági foteljeikben, az ellenzékieknek viszont a körmére nézett, s okkal-oktalanul útilaput kötött talpukra. Az erre vonatkozó törvényt csak öt — jelentéktelen — helyen igazította ki, megígérte azonban, hogy a pályáztatással kapcsolatos szigorú intézkedéseire 2014 márciusában sor kerül, hogy az ezzel kapcsolatos dolgok „nyíltabbak” lesznek, mint eddig, s hogy nem lehet korlátozó tényező a kormánykoalíció emberei számára a pályázás, ha mesterei a szakmájuknak.
Nem árt bemutatni néhány adatot. Az ország cégbejegyzési ügynöksége több mint 90 000 szerbiai vállalatot vizsgált felül, s legfőbb megállapítása az volt, hogy a legnagyobb állami közvállalatok a legnagyobb veszteségek termelői. Ezen a téren a Srbijagast a Szerb Vasutak követi 16,6, a Petrohemija 12,4, a VIP 8,3, a Szerbia Útjai 7,8 milliárddal stb. A pozitív oldalon a NIS után a Telekom következik 11,3, majd vetélytársa, a Telenor 10,5 és a Sunoko 6 milliárddal.
Valakik — talán a statisztikusok, netán a Szerbiai Munkaadók Egyesülése — érdekes számítást végeztek. Eszerint a közvállalatok az ország adófizetőinek évente kb. 4 milliárd dinárját herdálják el. Ha ezt az összeget kedvező hitelek formájában a versenyszféra kapja, 4,2 milliárd eurós beruházással tíz éven belül 12,5 milliárd euró tiszta hasznot termelt és adott volna el új áru formájában a hazai és külföldi piacokon.
Ehhez persze észnél kellett volna lenni, s nem a pártbürokráciákat duzzasztani folyamatosan — az ellenkező ígéretek közepette.